Simon Gábor összejátszhatott a Sólyom szélhámosával
További Belföld cikkek
-
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában
- Bizonytalan a Wenckheim-kastély sorsa, felfüggesztheti a tulajdonba adási folyamatot az állam
- Az ukrán zászló színeivel graffitizték össze a Normafán található Tündér-sziklát
- Mától elérhető a nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás
- Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség
Újabb fordulatot vett a Simon-ügy. Az Index információi szerint Simon Gábor nemcsak egy osztrák bankszámlán "parkoltatott" titokban 240 millió forintot, de Magyarországon is volt jelentős, a vagyonnyilatkozatában fel nem tüntetett pénze.
Úgy tudjuk, hogy egy nyomozásban derült ki, hogy Simon kapcsolatban állt Welsz Tamással. Welsz neve akkor vált széles körben ismertté, amikor felbukkant a hányatatott sorsú magyar légitársaságnál, a Sólyom Airways-nél, mint új tulajdonos. Welszt és barátnőjét, Horthy Andreát az Interpol a panamai hatóságok kérésére már egy ideje körözi egy offshore-csalás miatt. Az Index által korábban már részletesen feltárt ügy lényege, hogy a Panamában Tom Wallace-ként ismert vállalkozó két társával, Horthy Andreával és egy panamai, Eduardo Enrique Arange Sucre nevű férfival közösen olyan kinti offshore cégeket nyúlt le, amelynek valódi tulajdonosai magyar üzletemberek voltak.
Információink szerint a nyomozók a napokban házkutatást tartottak Welsz Tamás egyik ingatlanában.

Úgy tudjuk, a nyomozók olyan bizonyítékokat találtak, amelyek megerősítették a két férfi régóta tartó együttműködését. A hatóságok által begyűjtött információk szerint Welsz aktívan közreműködhetett Simon Gábor pénzügyeinek rendezésében is. A nyomozásban arra is fény derült, hogy Simon Gábor egy magyarországi bankban is "parkoltat" olyan pénzeket, amelyekről eddig nem lehetett tudni.
Úgy tudjuk, Simonnal kapcsolatban az is felmerült, hogy Welszen keresztül jutott olyan okmányokhoz amik segítségére voltak abban, hogy "diszkréten" tudjon bankszámlát nyitni.
Az ügyészség elzárkózott az üggyel kapcsolatos kérdéseink elől. Kerestük Simon Gábort is, de a volt politikus továbbra is elérhetetlen, Welsz pedig az Indexnek tagadta, hogy házkutatást tartottak volna nála.
Simonról, aki korábban a szocialisták elnökhelyettese volt, korábban a Magyar Nemzet írta meg, hogy 2008 januárjában számozott értékpapírszámlát – két klíring és két time deposit számlát – nyitott egy osztrák banknál. 2008. január 28-án és 2009. április 10-én ezekre a számlákra 575 000 eurót és 162 954 dollárt helyezett el a lap szerint.
Simon Gábor az összegeket később határozott idejű bankbetétekbe, majd értékpapírokba fektette. A betétszámla egyenlege 2013. október 16-án 770 000 eurót mutatott. A szocialista országgyűlési képviselő az osztrák pénzintézetnek úgy nyilatkozott, hogy a vagyon többek között egy cég, valamint egy budapesti ingatlan eladásából származott.
A szóban forgó időszakban azonban Simon Gábor tulajdonában nem volt olyan értékű ingatlan, valamint gazdasági társaság, amely magyarázatot adhatott volna a mesés összeg eredetére. A politikusnak a kérdéses időszakban három helyről származott rendszeres jövedelme. 2008-ban mint országgyűlési képviselő 5 829 120, mint önkormányzati képviselő 2 538 677 forint jövedelemben részesült. A botrány kirobbanása után Simon kilépett az MSZP-ből, és lemondott a képviselői mandátumáról is, a mentelmi jogát pedig felfüggesztették. Ugyanakkor a mai napig nem adott érdemi magyarázatot arra, honnan származik az eltitkolt jövedelme.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06