Kétmilliárdba került a Fidesz eddigi kampánya, egymilliárdig volt törvényes

2014.03.17. 20:18
A kampányszabályozás direkt futni hagyja a bizniszpártokat, ha nem szereznek mandátumot, az ÁSZ hivatalból nem vizsgálja a pénzek felhasználását. A Fidesz már kétszer annyit költhetett a kampányra, mint ami törvényesen megengedett. Az emberek a baloldalt tartják korruptabbnak.

A Transparency International Magyarország (TI), a K-Monitor és az Átlátszó.hu közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy közös projektet indítanak a pártok kampányköltéseinek figyelésére a kepmutatas.hu oldalon. Kiderült, a Fidesz-KDNP a CÖF és a kormány segítségével már most kétszeresen túllépte a törvényben meghatározott egymilliárdos kampányplafont. 

Untitled-1
Fotó: kepmutatas.hu

Megússzák a bizniszpártok

Bevezetésként Ligeti Miklós, a TI jogi igazgatója ismertette a jelenlegi kampányfinanszírozás jogi hátterét.

  • A pártok költéseit az Állami Számvevőszéknek kellene ellenőriznie, ők azonban nem teszik a dolgukat. Nem tették már 2010-ben sem, amikor az MSZP és a Fidesz 386 millió forint helyett 1200-1500 millió forintot költött. Az ÁSZ csak formailag ellenőrizte a pártok számláit, melyeket így "tökéletesnek" talált.
  • Ugyan a listát állító pártok ingyen hirdethetnek a tévében és a rádióban, a nyomtatott médiában megjelenő reklámjaik tarifáját pedig nyilvánosságra kell hozniuk, azt viszont nyugodtan titokban tarthatják, mennyit költenek köztéri plakátokra. Ráadásul a kereskedelmi médiában sehol nem jelennek meg a pártok hirdetései, a kormányhirdetések viszont igen. A közmédia pedig durván elfogult a kormány irányába.
  • A kampányfinanszírozási törvény nem szabályozza és tiltja a pártközeli civil szervezetek, illetve a kormányzati-önkormányzati hirdetéseket.
  • Jelöltenként 5 millió forint a költési plafon, ez jelölőszervezetenként tehát 995 millió, amiből legfeljebb 703 millió lehet az állami forrás.
  • Az egyéni jelöltek 1 millió forintot kapnak az államkincstártól kincstári kártyán. Ezt, a bankkártyahasználathoz hasonlóan, jól lehet ellenőrizni. Ráadásul ha egy egyéni jelölt nem ér el a választáson 2 százalékot, vissza kell fizetnie a pénzt. Ha szabálytalankodnak, a pénz dupláját kell visszafizetniük.
  • Az országos pártlisták után járó minimum 149 millió, maximum 597 millió forint azonban bankszámlára/készpénzben érkezik a pártokhoz, vagyis a költéseket itt sokkal nehezebb követni. De ami még nagyobb probléma, az ÁSZ szokásához híven csak a pártbeszámolókat ellenőrzi, nincs szigorú vizsgálat. A formális jogszerűséget nézik csak, nem mennek bele abba, valójában hová is folyik el a pénz.
  • És hogy a bizniszpártoknak jó legyen: a pártlisták után járó pénzeknél nincs szabálytalansági szankció, ahogy eredményességi küszöb sincs, mint az egyéni jelölteknél. Sőt: az ÁSZ kizárólag a mandátumot szerző pártokat vizsgálja hivatalból.

Álcivilek, voksturizmus, kampányolás a határon túl

Bodoky Tamás, az Átlatszó.hu főszerkesztője további visszaélésekről beszélt előadásában. Megemlítette, hogy a baloldal-ellenes kampányt folytató CÖF-öt és a CÖKA-t az a Csizmadia László vezeti, aki egyúttal az évi 3 milliárd forint elosztása fölött rendelkező Nemzeti Együttműködési Alap élén is áll. A CÖKA bevételei és kiadásai Bodoky szerint nem átláthatóak és nem nyilvánosak, többszöri kérésükre sem engedtek abba betekintést. A civil szervezetekre vonatkozó szabályozás miatt egyelőre csak a szervezet 2012-es költségvetése nyilvános. Abból az derül ki, akkor 40 milliót kaptak a Fidesz pártalapítványától.

Bodoky a CÖF-CÖKA kampányolása mellett egyéb aggályos jelenségeket is felsorolt.

  • Összemosódik a kormányzati sikerpropaganda és a Fidesz-kampány, ahogy ugyanis az Index megírta, a 800 milliós összköltésű Magyarország jobban teljesít! kampány szlogenjét és vizuális elemeit a kormány ingyen (később kiderült: 200 ezer forintért) odaadta a Fidesznek.
  • Az Átlátszo.hu és a Transindex kiderítette, hogy 2010 óta közel 1 millió euró támogatás jutott magyar állami cégektől  a Fideszhez lojális erdélyi szervezeteknek, EMNP- és EMNT-politikusok civil szervezeteinek. 2 millió euró pedig egy Fidesz-közeli alapítványnak jutott a Szerencsejáték Zrt.-től.
  • Bodoky felhívta a figyelmet a voksturizmusra is, mely például a 2010-es önkormányzati választások előtt is zajlott. Elmondta, most is érkeztek információk arról, hogy határon túliakat jelentenek be lakosként nagy számban bizonyos körzetekbe.
  • Másolt ajánlóívekről, tömeges hamisításról érkeztek hírek az ajánlásgyűjtés során, tucatnyi kamupárt indult el a választáson.
  • Miközben nyíltan náci pártot is bejegyzett a bíróság (Magyar Forradalmi Párt, Magyar Hajnal), megakadályozta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt törvényes elismerését.

A Fidesz egy kicsit sokat költött, túl sokat

Mivel ennyire átláthatatlan lett a kampányköltések szabályozása, a három civil szervezet közös projektet indított, hogy megpróbálják összeszámolni a valódi kampányösszegeket.

A kepmutatas.hu-n lévő adatok egyelőre február végiek, eszerint addig

a Fidesz több mint 2 milliárd, a baloldali Kormányváltás 680 millió, a Jobbik 650 millió, az LMP pedig 310 millió forintot költött.

A TI kampányköltéseket számláló programja minden kampányeszközt megvizsgál, a köztéri óriásplakátokat, a médiahirdetéseket, a direkt marketing eszközöket (postai levél, sms, telefon, személyes megkeresés), és a pártrendezvényeket is. De beárazták a pártok által kampánystábra, közvélemény-kutatásokra és promóciós tárgyakra fordított költéseket is.

Így követik a pénzeket

A kampányelemek azonosítására és a költségek becslésére különböző eszközöket használ a kepmutatas.hu. Az IMEDIA médiafigyelő szolgáltatással figyelik a megyei/regionális lapokat, az MTI-vel követik a kampányeseményeket. A Kantar Media adatai segítségével azonosítják a kereskedelmi hirdetési felületeken megjelenő költéseket, az Ipsos segítségével pedig a pártok országos, közvetlen választói kapcsolattartását. Ezen kívül háttérinterjúkat készítenek és országos önkéntes hálózattal figyelik a kampányeseményeket.

A Fidesz a pártot támogató kormányzati és civil hirdetésekkel már most túllépte a törvényes határokat, az 1 milliádos össz- és a 700 milliós államipénz-plafont. Számításaik szerint a CÖF november és február között 570 millió forintból ekézte a baloldalt, a kormány pedig 540 milliós ajándékot adott a Fidesznek, ennyibe került ugyanis a „Magyarország jobban teljesít” kampány és a rezsicsökkentést népszerűsítő kampány.

De a Fidesz ezek nélkül is már majdnem elérte február végére az egymilliárdos határt a 940 milliós költésükkel.

Korrupt a Fidesz meg a Jobbik is, de leginkább a baloldal

A TI megbízásából a Psyma közvélemény-kutató cég felmérte, hogy a lakosság miként vélekedik a kampányról. Az eredmény azt mutatja, hogy az emberek mindössze 8 százaléka számít tiszta kampányra. Ilyen arányban mondták az emberek, hogy egy-egy párt korrupt forrásból származó pénzeket is használ a kampányában:

  • Jobbik: 50%
  • Fidesz-KDNP: 55%
  • Kormányváltó összefogás: 62%

A TI megbízásából az Ipsos közvélemény-kutatást végzett a közvetlen kampánymarketing eszközökről is. A felmérésből egyebek mellett kiderül, hogy a Fidesz-KDNP a felnőtt népesség csaknem negyedét (22 százalékát) kereste meg aktivistái révén személyesen, míg a baloldali szövetség ezen a csatornán a választójogosultak 12 százalékát érte el. Mindkét oldal intenzív kampányt folytat szórólapokon keresztül, az emberek negyedét érik el ezzel az eszközzel.

Korrupcióellenes minimum

A TI, a K-Monitor közhasznú egyesület és az Átlátszó.hu oknyomozó portál minimumprogramot dolgozott ki a korrupció ellen (www.ezaminimum.hu). 

A program elsősorban a párt- és kampányfinanszírozás, a közbeszerzések, a vagyonnyilatkozatok, az összeférhetetlenség, a nemzeti vagyon kezelése, valamint a jogállamiság témájában fogalmaz meg javaslatokat. Léderer Sándor, a K-Monitor igazgatója szerint

Sokat változott az ország és sokat változtak a törvények az elmúlt 25 évben, a korrupció elleni küzdelemben azonban nem történt valódi áttörés.

A civil szervezetek többek között új pártfinanszírozási törvényt, nyílt számlát és kettős könyvvitelt a pártok gazdálkodásában, az ÁSZ jogkörének kiterjesztését, a bújtatott (civil, kormányzati) kampányolás elleni fellépést, illetve egyenlőbb esélyeket követelnek a kampányban.

A közbeszerzés és a verseny tisztasága érdekében pedig átláthatóbb adatbázisokat, e-közbeszerzést, az értékhatár alatti beszerzések nagyobb nyilvánosságát, a háromindulós meghívásos eljárás átalakítását, valamint többek között a Gazdasági Versenyhivatal jogköreinek kiszélesítését akarják elérni.