Pénzmosásról adhatott információkat halála előtt Welsz

2014.03.25. 06:13
Nemcsak a cégek és személyek neveit, de a pénzek útját is rögzítette Welsz Tamás. Ezek az adathordozók is a rendőrségen landolhattak. A Magyar Nemzet úgy tudja, csak a jövő héten derülhet ki, mi okozhatta Welsz halálát.

 Az általa vezetett Charity March (CM) nevű segélyszervezet hazai "ügyfeleiről" is adatokat szolgáltatott a rendőröknek halála előtt Welsz Tamás - értesült a Magyar Nemzet. A lap információja szerint Welsz olyan dokumentumokat is átadott a hatóságoknak, amelyek alapján kideríthető, hogy a szervezet milyen cégektől és magánszemélyektől kapott támogatásokat.

"Ezekből az iratokból és adathordozókból kiderülhet az is, hogy az említett támogatók a segélyszervezet afrikai akcióihoz csatlakozva milyen összegeket igyekeztek eltüntetni a magyar adóhatóságok elől, valamint az is világossá válhat, hogy kik használták pénzmosásgyanús ügyleteik leplezésére a segélyszervezettel tartott kapcsolatukat, illetve a CM segélyakcióiban történt részvételüket" - írja a napilap.

A Nagyar Nemzet úgy tudja, hogy a lefoglalt iratok és számítógépes fájlok nemcsak neveket és összegeket, de a segélyszervezet által mozgatott pénzek útját is tartalmazzák.

A lap arról is ír, hogy a Welsz halálának pontos okát tartalmazó orvos szakértői vélemény a parlament nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésére még egészen biztosan nem készül el, legkorábban csak a jövő héten.

Az Index hétfőn írt arról, hogy Welsz Tamás bejáratos volt abba a budai zártkörű klubba, ahol ismert emberek mellett politikusok és a politikához közel álló üzletemberek is megfordultak, a klub vezetőjével – aki annak idején az APEH egyik vezető munkatársa volt – még Uruguayban is voltak üzleti úton.