Konstantin
12 °C
25 °C

Welsz még ujjlenyomatot is vett az ügyfeleitől

2014.03.28. 10:32

Welsz Tamás rendkívül alaposan dokumentálta az útlevél-vásárlási ügyleteket: részletes nyilvántartást vezetett, amiben a bissau-guineai szabályok miatt a megrendelők ujjlenyomata, illetve személyi igazolványuk fénymásolata is szerepelt – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint Welsz egyes ügyleteknél pénzösszeget is feltüntetett.

A lap arról is ír, hogy a bissau-guineai útlevelek ügyében már a Gyurcsány-kormány alatt, 2007-ben is indult vizsgálat a Nemzetbiztonsági Hivatalban (NBH), amelyet egy jelentéssel lezártak, de a feltárt visszaélések ellen nem léptek fel. A vizsgálat dokumentációja ma a szervezet jogutódjánál, az Alkotmányvédelmi Hivatalnál van.

A Népszabadság csütörtökön arról írt, hogy Welsz a 2006-os őszödi beszéd rögzítésében is részt vehetett. Az MSZP-s Simon Gábor ügyével összefüggésbe hozott üzletember múlt csütörtökön halt meg. Korábban Panamában csalással vádolták, és az Interpol körözte. A Sólyom Airways megmentőjeként színre lépő Welsz lakásában találták meg Simon hamis útlevelét, és ő segíthetett pénzügyeinek rendezésében is. Halálának körülményei máig tisztázatlanok.