Tekla
8 °C
20 °C

Szombaton békemenet, vasárnap kormányváltó nagygyűlés

2014.03.29. 07:30 Módosítva: 2014-03-29 07:33:34
VI. Békemenet vs. pót-március 15.: a választás előtti hétvégén a Fidesz és a Mesterházy vezette baloldali szövetség is erődemostrációt tart a fővárosban.

Egy héttel az április 6-i választás előtt mindkét politikai tábor Budapestre hívja támogatóit és nagygyűlést tart.

Március 29-én, szombaton ismét békemenet vonul végig a városon az Orbán-kormány támogatására, immár a hatodik. A tömeg 13:30-kor a Kossuth térről indul, kimegy a Bajcsy-Zsilinszky útra, le a Deák Ferenc térre, onnan pedig végig az Andrássyn a Hősök terére, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Már a korábbi békemeneteken is több százezer ember vett részt, a szervező CÖF-CÖKA és a Fidesz most még több résztvevőre számít.

A Hősök terén 15 órakor a Fidesz tartja választási gyűlését, melyen Orbán Viktor mellett Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke, valamint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is felszólal.

Március 30-án, vasárnap az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP választási szövetség tart 14:30-tól kormányváltó tüntetést az Opera előtt, ide több tízezer embert várnak. Eredetileg március 15-ére tervezték ezt a nagygyűlést, ám akkor az erős szél miatt biztonsági okokból lefújták, ezt pótolják be most.

Kimegy valamelyik demonstrációra?

  • 2100
    Nem, legfeljebb a 4-es metróval utazok majd körbe-körbe.
  • 1195
    Igen, a békemenetre.
  • 806
    Igen, a kormányváltó tüntetésre.
  • 167
    Igen, mindkettőre.

A rendezvényt Kónya Péter, a Szolidaritás vezetője, az Együtt-PM társelnöke szervezi és nyitja meg. Ezt követi az öt párt vezetőjének beszéde: Gyurcsány Ferenc kezd, majd Fodor Gábor, Szabó Tímea és Bajnai Gordon következik, az utolsó szónok pedig Mesterházy Attila miiszterelök-jelölt.

Érdekesség, hogy mindkét esemény két 2012-es rendezvény sokadik folytatása. 2012. január 2-án az akkor még civil millás-szolidaritásos ellezék az Opera előtt tüntetett, pár nappal később, 2012. január 21-én pedig útjára indult az első békemenet - igaz, akkor fordított útvonalon, a Hősök terétől a Parlament elé.