Gyerekek, szavazzatok a Fideszre!
Narancssárga tornazsákokat osztogatott Simicskó István a XI. kerület általános iskoláiban, ahol amúgy képviselőjelöltként is indul. A HVG-nek egy kerületi zenei általános iskolába járó gyerek édesanyja nyilatkozott, az Index azonban úgy tudja, hogy több kerületi iskolában is járt Simicskó.
"A Budai Sportfesztivál 2014- feliratú Fidesz-színű táskában volt még egy narancssárga kulcstartó, amin volt egy a bevásárlókocsiba százforintos helyett rakható karika" - nyilatkozta az Indexnek egy neve elhallgatását kérő szülő, aki másoktól úgy tudja, hogy egy csoki is volt a csomagban, de erről gyereke valamiért mélyen hallgat.
Simicskó érkezését már egy nappal korábban beharangozták az alsótagozatos gyerekeknek, mintha a Muppet show valamelyik fontos bábja látogatna az iskolába. Aztán megérkezett a kereszténydemokrata politikus, aki a focipályán beszélgetett a gyerekekkel, majd beállt egy kicsit focizni is.
Simicskó a köréje sereglő gyerekeknek arról beszélt, hogy miattuk van most már minden nap tornaóra, nemsokára pedig tanuszodákat is építenek majd, hogy lehessen hol úszni. Valamiért Simicskó azt is hangsúlyozta, hogy ők vezették be az egész napos iskolát is, bár forrásainak szerint ennek azért nem örültek a felsorakozott gyerekek. Az állítólag nem hangzott el, hogy Simicskó István a Fidesz-KDNP közös jelöltje, de a nekünk nyilatkozó anyuka szerint ez még a kisiskolásoknak is leesett.