Árpád
-3 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Martonyi ellopta a show-t Orbán elől

2014.04.17. 13:24

Martonyi János külügyminiszter párizsi látogatásán elárulta, ki lesz a harmadik Orbán-kormány igazságügyi minisztere.

Martonyi egy diplomáciai találkozón mutatta be az új kormány tagjaként Trócsányi László nagykövetet, majd erről maga adott tájékoztatást az MTI párizsi újságírójának. Az Index egyébként már március 27-én megírta, hogy a nagykövetből miniszter lesz.

A leendő kormány tagjainak névsora eddig csak sajtótalálgatások tárgya volt. Csupán néhány miniszter esetében lehetett következtetni Orbán Viktor szándékaira korábbi megjegyzései alapján. Az már kiderült, hogy Martonyi nem lesz tagja a kabinetnek – ezt szintén Martonyi jelentette be –, helyét valószínűleg Navracsics Tibor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium eddigi vezetője veszi majd át.

Az új igazságügyi tárca létrehozásáról és az élére kiválasztott személyről azonban Orbán eddig egyáltalán nem beszélt nyilvánosan. A kormánytagok bemutatását 2010-ben is szigorúan magának vindikálta.

Információink szerint az új kabinet beiktatása május végére várható, Orbán Viktor ugyanis szabadságra ment, a kormányalakítási tárgyalások szünetelnek.