19 év után bukott le egy kettős gyilkosság elkövetője
A Police.hu megerősítette a Borsnak azt az információját, hogy 19 év után kaptak el egy kettős gyilkosságot elkövető férfit. A lap szerint W. Csaba Lászlót több, a lakásban hagyott cigarettacsikk és a DNS-vizsgálat buktatta le.
1995 májusában a Budapesten élő 74 éves asszony és 79 esztendős férje holttestére a házaspár fia és unokája talált rá. A házaspárhoz bejáratos volt egy közelben lakó férfi 19 éves, román állampolgárságú rokona, W. Csaba. A férfi azonban alibit igazolt magának, és tenyérlenyomata sem egyezett a házban rögzítettel. A rendőrség két évvel később lezárta a nyomozást.
Most azonban a régi akták áttekintése közben a rendőrökben eszébe jutott, hogy mivel egyik áldozat sem dohányzott, a cigarettacsikkek jelenthetik az ügy megoldását. A Fővárosi Főügyészség februárban elrendelte a nyomozás folytatását. A néhány éve ismét Magyarországon élő W. Csabát április végén beidézték, és DNS-mintát vettek tőle. A férfi még azelőtt megtört, hogy a szakértők végeztek volna a két minta összevetésével, ami egyébként igazolta a bűnösségét.
Mint a Police.hu híréből kiderül, W. Csabát a gyilkosság napján a házaspár egy pár ezer forintos tartozása miatt vonta kérdőre. A vita elfajult, és a férfi egy bottal, majd egy nyújtófával bántalmazta az idős embereket. Végül kést ragadott és összesen harminc szúrással végzett velük. A helyszínt csak órákkal később hagyta el, még átkutatta a lakást készpénzért, rágyújtott több cigarettára, a házaspár kulcsával bezárta a kaput, majd Sepsiszentgyörgyre utazott.
A most 38 éves férfival szemben a több emberen elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - előzetes letartóztatása mellett - a rendőrség.