Gál
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Letartóztatták Brazilt, Portik egykori társát

2014.05.09. 14:58
Április közepén letartóztatták F. Attilát, aki a kilencvenes években Portik Tamás tulajdonostársa volt az olajozással foglalkozó Energol Rt.-ben – értesült alvilági forrásokból az Index. Az éjszakában csak Brazilként ismert férfi cigicsempészésen bukott le.

Úgy tudjuk, F. Attila nemzetközi cigarettacsempészetbe keveredett, legalábbis ezzel gyanúsítják. Az ügyben érintett a testvére is, egy rajtaütés során rajta keresztül jutottak el a nyomozók az éjszakai életben csak Brazilként ismert férfihoz.

F. Attila nemcsak az Energol egyik vezetője volt a kilencvenes években, de vádlottja is a 2006-os úgynevezett kecskeméti maffiapernek, amelyben el is ítélték, mert a vád szerint szerb bérgyilkosokkal meg akarták öletni egyik riválisukat. Ennek a büntetőügynek az elsőrendű vádlottja az a Radnai László volt, aki a Portik Tamás ellen folyó büntetőeljárásokban az egyik legfőbb koronatanúnak számít.

Ferencsik-index.hu2  (2)
Fotó: Index (Archív

Radnai több – Portikra terhelő – vallomást tett, valószínűleg ennek köszönheti, hogy idő előtt szabadulhatott a börtönből, jelenleg szabadlábon van. Radnai egyébként egy 2011-es, még a börtönben tett vallomásában nemcsak Portikra állította, hogy köze van a leszámolásos gyilkosságokhoz, de F-ről és egy másik egykori energolosról is. Radnai akkor azt vallotta, hogy 2001-ben Ferencsik mondta el egy társaságban, hogy az ő megbízásukból lőttek le egy Cinóber néven ismert bűnözőt. 

Információnk szerint egyébként a Portik-ügy miatt kiszabadult Radnai László pozíciója az utóbbi időben eléggé megerősödött az éjszakában. Él és virul, noha hivatalosan a megromlott egészségi állapota miatt engedték ki a börtönből. Korábban a Pestisrácok nevű online újság azt írta , hogy a már szabadlábon lévő férfi kegyelmi kérvényt nyújtott be Áder János államfőhöz – állítólag ez is része volt a rendőrökkel kötött vádalkujának.

Az alvilágban most néhányan azt találgatják, hogy F. letartóztatása befolyásolja-e a Portik ellen zajló büntetőeljárások kimenetelét. A Prisztás-ügyben első fokon már elítélték Portikot, de más életellenes ügyekben is folyik ellene vizsgálat.