Evett már dögszagú gulyáslevest? Nem tudta, mit eszik, de inkább nem is akarta? Ott maradt a konyhás néni haja a zöldborsófőzelékben? És le is fotózta?
Csütörtökön írtunk arról, hogy a dunakeszi általános iskolában a 105 forintos uzsonnakeretből az étkeztetőnek egy répaszeletes zsömlét sikerült kihoznia, a gyerekek és szüleik nagy örömére. És lehet, hogy ez korántsem a mélypont.
A szülők gyakran panaszkodnak a rossz minőségű ételek miatt – tavaly a törökbálinti iskolában lázadtak fel a szülők a menzakoszt miatt, és egy közeli étteremből rendelték gyerekeiknek az ételt.
Hogy feltérképezzük a közétkeztetés legmélyebb bugyrait, keresést indítunk az ország legvisszataszítóbb menzaételei után. Az emberi fogyasztásra alkalmatlannak tűnő, vagy minden friss/igényes tápanyagot nélkülöző ételekről készült képeket és élménybeszámolókat erre az e-mail címre várjuk, az időpont és a település/kerület feltüntetésével, valamint az étel megnevezésével. Nézze meg a galériánkat, szörnyülködjön, és küldje el a saját fotóit!
Elméletileg jobb lesz
Júniustól indul a Mintamenza Program, melynek keretén belül havonta kétszer vadhúsból készült ételeket tálalnak majd fel a Junior Vendéglátó Zrt. által ellátott 256 menzánaz ország több mint 17 városában. A magyar óvodákban és általános iskolákban eddig nem kaptak vadhúst a gyerekek. Áprilisban Békéscsabán viszont már vadhúsból készült ételeket ettek a gyermekélelmezési intézmény által ellátott gyermekek, akiknek a visszajelzések szerint ízlett az új fogás.