Bajnai Gordont is meghívták a Bilderberg-csoport titkos találkozójára
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Az Origo információi szerint Bajnai Gordon is meghívást kapott a hétvégére Dániába összehívott Bilderberg-találkozóra, ami tavaly azért került be a hírekbe, mert a Magyar Nemzet szerint a találkozó egyik témája egy Magyarország elleni összeesküvés volt.
A Bilderberg-csoport egy befolyásos politikusokból, tudósokból, cégvezetőkből álló zártkörű társaság, amelynek első találkozóját 1954-ben tartották, nevét pedig a rendezvénynek helyet adó holland szállodáról kapta. A résztvevők listáját mindig nyilvánosságra hozzák – így történt ez most is –, de az ott elhangzottak teljesen titkosak, sem közleményt nem adnak ki, sem pedig a résztvevők nem nyilatkoznak az ott történtekről.
Az idei találkozóra is meghívót kapott Viviane Reding európai bizottsági alelnök, akiről tavaly a Magyar Nemzet azt írta, hogy a találkozón kijelentette, mindent megtesz azért, hogy gyengítse a magyar választások eredményének legitimitását, arra hivatkozva, hogy a szavazók még a fülkékben sem merik kifejezni akaratukat.
Reding határozottan cáfolta a lap állításait: „Azok az idézetek, amiket olvasok, hogy állítólag én mit mondtam a Bilderberg-konferencián, a leghalványabb kapcsolatban sem állnak a valósággal.”
Viviane Redingen és Bajnai Gordonon kívül az idei találkozóra meghívót kapott többek között Andres Fogh Rasmussen NATO-főtitkár, a svéd külügyminiszter, a kanadai munkaügyi miniszter, a Saab és az Axel Springer vezetője, Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter, az ülést pedig az AXA pénzügyi csoport elnök-vezérigazgatója vezeti. Magyarországról – sőt Közép-Kelet Európából – csak Bajnait hívták meg, korábban Martonyi János és Surányi György is a meghívottak közt volt.
Bajnai Gordon az Origónak megerősítette, hogy elmegy a találkozóra, ahol szerinte nagyon komoly témákról lesz szó.
Nem tudom, hogy a Magyar Nemzet intézte-e el nekem, de természetesen ott leszek. Nagyon megtisztelő a meghívás
– nyilatkozta.
A gyíkok megakadályozzák az emberiség öntudatra ébredését
A találkozót minden évben találgatások övezik, és nem ritka az ellendrukkerek jelenléte sem: tavaly is több száz tiltakozó gyűlt össze. Közülük többen is arra gyanakodtak, hogy a nagykutyák a gyűlésén a gazdasági válság következő egy-két évéről egyeztettek, mások viszont úgy vélték, a világot titokban uraló Bilderberg-csoport minden tagja emberi alakot felvett gyíklény.
Ennél azonban behatóbban is foglalkoztak már a kérdéssel: Daniel Estulin 2005-ös, A Bilderberg-csoport igazi története című monográfiája még a háttérhatalom céljait is sorra veszi. A könyv szerint ezek a következőek:
- egységes globális értékrend kialakítása,
- a világ népességének centralizált igazgatása agykontroll segítségével,
- új világrend kialakítása, amelyben nincs középosztály, csak urak és szolgálók,
- növekedés nélküli társadalom, ahol nincs prosperitás vagy haladás, csak egyre nagyobb hatalom és vagyon az eliteknek,
- folyamatos háború és kreált gazdasági válságok,
- az oktatás abszolút kontrollja a közgondolkodás befolyásolása és a vezetők előválasztása érdekében,
- a WTO és a NAFTA globálissá tétele,
- A NATO világhadsereggé tétele,
- globális jogrendszer kialakítása,
- globális jóléti állam létrehozása, amelyben az engedelmes szolgákat díjazzák, a lázadókat pedig üldözik.
A tavalyi találkozó előtt az Indexen arról lehetett szavazni, hogy vajon mi történik majd az ülésen. A nem reprezentatív felmérésen a magyar ügyek külső machinációja csak második helyre futott be: kicsit több mint 2000 olvasó gondolta úgy, hogy a titkos csoport a magyar tündérmese kigáncsolásán dolgozik, így tudott 4000 feletti vokssal révbe érni a „A pénzuralmi bankárvilágrend nevében eldöntik, hogy hogyan folytatódjon a válság” opció.
A harmadik legnépszerűbb válaszon viszont már a hazugsággépezet nyomait lehet felfedezni: olyan olvasóink is vannak, akik szerint a csoport tagjai csak teáznak, beszélgetnek és ismerkednek. A dobogóról épphogy lecsúszott Kanada korábbi védelmi miniszterének gyanakvása, miszerint idegenek járnak közöttünk: közel 800 olvasónk szerint próbálja földönkívüli technológiával zavarni a háttérhatalom az emberiség öntudatra ébredését.