Kunhalmi Ágnes lehet a fővárosi pártelnök
További Belföld cikkek
-
A Honvédelmi Minisztérium szerint Ruszin-Szendi Romulusz sértettségből állt be a Tisza Pártba
- Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől
- „Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
- Meghalt Krupp Béla, a Népszabadság egykori fotósa
- Kizuhant egy gyermek a balatonfüredi kilátóból, mentőhelikopterrel vitték kórházba
A budapesti MSZP csütörtök esti párttanácsának ülésén Kunhalmi Ágnes kerülhet a fővárosi szervezet élére – értesült az Index. Az ülés fő programpontja Mesterházy Attila pártelnök megbuktatása lett volna, ő azonban már délben lemondott.
![Kunhalmi Ágnes](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/619/6191/61915/6191514_0853087bd0171ceb8038b7e896b4ad08_wm.jpg)
Horváth Csaba nem vállalta
A fővárosi szocialistákat vezető Molnár Zsolt május 15-én az ATV-ben élő adásban jelentette be, hogy az őt érő támadások, vagyis a szkinhedügy és a Rogán-féle ingatlanügy eltussolásának vádja miatt távozik posztjáról. Ezután a budapesti MSZP-t egy háromfős vezetés – Horváth Csaba, Alexa György és Trippon Norbert – vette kézbe, miután Horváthot hiába győzködték többen is, hogy vállalja el a feladatot (Horváth Csaba 2010 és 2012 között már volt budapesti MSZP-elnök).
Május 25-én Budapesten az MSZP-t az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció is megelőzte, a fővárosi pártszervezet több forrásunk szerint is pocsék állapotban van, a tagság forrong. A helyi szervezetek is sorra fogalmazták meg panaszaikat. Vasárnap után a kérdés így egyszerűsödött le: a harag csupán az országos vezetést sodorja el, vagy a budapestit is? Már csak ezért is kockázatos lépés lett volna, ha éppen a Molnár Zsolttal már tíz éve párban mozgó, Mesterházy Attilát pedig alelnökeként végig támogató Horváth Csaba került volna a szervezet élére.
Információink szerint áthidaló megoldásként egy olyan elképzelés is felmerült, hogy a budapesti szervezet elnök nélkül marad, és Horváth Csabával az élén egy ideiglenes Budapesti Választási Bizottság viszi őszig az ügyeket. Úgy tűnik, végül a választás Kunhalmi Ágnesre, a párt egyik új és népszerű arcára esett.
Elvesztették a jelölés jogát
A fővárosi szocialisták vezetői a május 25-i összeomlás után látványosan „kiugrottak″ Mesterházy Attila mögül: Horváth Csaba szerda este az ATV-ben már egyenesen a pártelnök lemondását szorgalmazta.
Csaba a meggyengült pozícióból próbál most úgy kimászni, hogy Attilára irányítja a haragot. Kicsit úgy tesz, mintha nem vette volna észre, hogy már nem főpolgármester-jelöltünk.
– kommentálta Horváth irányváltását a távozó pártelnök egyik megmaradt híve. Úgy tudjuk, április 6. után Molnár Zsolt és maga Mesterházy is győzködte (sikertelenül) Tóth József angyalföldi polgármestert, hogy vállalja el a főpolgármester-jelöltséget, ugyanis az Együtt-PM, majd a DK is megüzente: semmiképpen sem támogatják Horváth jelöltségét.
Az EP-választás azonban felülírt minden olyan forgatókönyvet, ami elsősorban a párton belül kereste volna Tarlós István őszi kihívóját. Az MSZP elnökségének egyik tagja szerint ebbe bele kell nyugodniuk:
Eddig arra hivatkoztunk, hogy mi vagyunk a legnagyobb ellenzéki párt. Mivel elvesztettük Budapestet, ezzel a jelölési jogunk is oda.