Több a gyilkosság, több az életfogyt
További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
20 százalékkal kevesebb bűncselekményt regisztráltak tavaly, mint az előző évben, áll a legfőbb ügyész 2013-ról szóló parlamenti beszámolójában, amely ma jelent meg. A regisztrált bűncselekmények száma 472 236-ről egy év alatt 377 829-re csökkent. Ez az utóbbi tíz év legalacsonyabb száma, utoljára 2009-ben volt 400 ezer alatt.
De a változás túl sok örömre nem feltétetlen ad okot, ez még nem jelenti azt, hogy a bűnözési helyzet ennyit javult volna. Már többször írtunk arról, hogy a regisztrált bűncselekmények számával érdemes óvatosnak lenni, mert ez nem azt mutatja, hogy az adott évben hány bűncselekményt követtek el, csak azt, hány került be az adott évben a statisztikába. Ezen pedig elég sok dolog torzíthat, 2011 például egyetlen elszabadult ügynök miatt lett az utóbbi húsz év legdurvábbja a gazdasági bűncselekményekben.
Polt Péter 91 oldalas beszámolójában lehet is magyarázatot találni arra, mitől javult ennyit a statisztika. Ott vannak például az okirattal kapcsolatos bűncselekmények, amelyeknek a száma 2012-hez képest hatalmasat zuhant. 2012-ben még 108 577 ilyet regisztráltak, 2013-ban már csak 40 489-et, ami önmagában 68 088-as mínuszt jelent. A zuhanás mögött pedig, ahogy arra Polt rámutat a beszámolóban, az áll, hogy a régi Btk. február 1. után megváltozott, most már egy egységként kezelik azokat a lopásokat, amelyekben több iratot vesznek el (tipikusan a pénztárcalopásokról lehet szó).
Az esetek felében nincs tettes
Az ügyészség kiadott a jelentésben egy táblázatot, amiből kiderül, hogy a regisztrált bűncselekmények elkövetőinek nagyjából fele évek óta mindig ismeretlen marad. Ezen a területen is volt javulás, 2013-ban a bűncselekmények 58,1 százaléka helyett csak 47,1 százalékában úszta meg a tettes, így újra megközelítettük a 2010 előtti eredményeket.
A tavaly júliusban hatályba lépett új Btk. alaposan átrajzolta a képet, új tényállások lettek, régiek megszűntek, változott a csoportosítás, így az egyes bűncselekményektípusoknál nem igazán lehet már összehasonlítani a részadatokat a korábbiakkkal.
Nem igazán bizonyultak hatékonynak
Az ügyészségi adatok szerint mindenesetre 2012-hez képest a szándékos gyilkosságok száma nőtt (113-ról 138-ra), a lopásoké csökkent (184 896-ról 167 657-re). A pénzhamisításról a bűnözők vagy leszoktak, vagy ügyesebbek lettek: a regisztrált bűnesetek száma mindenesetre 35,6 százalékkal csökkent (920 eset 2013-ban). Az ittas vezetők száma eléggé megugrott, 6915-ről 8891-re. Ezt a jelentés visszafogottan úgy kommentálja, hogy "megállt a kedvező irányú változás".
Polt beszámolójában azért van bőven kritika is. "A bűnüldözési munka felderítési szakaszának" javítására van szükség például szerinte a vásárlók, fogyasztók sérelmére elkövetett bűncselekményeknél. A pénzmosás magas látenciájával kapcsolatban azt állapítja meg, hogy
Az elmúlt évtizedekben a szervezett bűnözésnek a bűnözői életvitel gazdasági hátterét, pénzügyi biztonságát és leleplezésének konspirációját felszámolni hivatott büntető rendelkezések nem igazán bizonyultak hatékonynak.
Az iszonyú magas látencia a korrupciós bűncselekményeknél is mindig elő szokott jönni. Innen nézve kedvező változás, hogy 2013-ban 1105 ilyen bűncselekményt regisztráltak, ami jóval több, mint a 2012-es 828, és a hivatali vesztegetések száma is több mint háromszorosára emelkedett, 192-ről 590-re. A beszámoló külön foglalkozik a Központi Nyomozó Főügyészség Korrupció
Elleni Ügyek Osztálya értékelésével.
Az osztály a megalakulása óta eltelt két és fél év alatt 417 üggyel foglalkozott. 2013-ban 120 ügy érkezett az osztályra, ebből 33 esetben rendeltek el nyomozást. Itt dolgoztak többek között a bundabotránnyal vagy a pesti éjszaka egykori urának, Vizoviczki Lászlónak és társainak az ügyével.
Polt rosszallóan ír azzal kapcsolatban is, hogy a bűnügyi őrizet ellen bejelentett panaszok 5,8 százalékának helyt adott az ügyész, az arány gyakorlatilag megegyzik az előző évivel. Ez Polt szerint "változatlanul arra utal, hogy az őrizetbe vétel törvényi feltételeinek megítélését illetően a hatóságok esetenként nem kellő megalapozottsággal jártak el".
A váderedményesség: 96,4 százalék
Gyerekek előzetesben
Az új Btk. egyik újítása volt, hogy bizonyos súlyos bűncselekményeknél büntethető váltak a 12 és 14 év közötti gyerekek is. A beszámoló szerint 2013-ban végül 18 ügyben 19 ilyen életkorú gyereket gyanúsítottak meg, egy esetben életveszélyt okozó testi sértés, a többi esetben rablás miatt. 15-en csoportos rablásban voltak benne, náluk idősebb társakkal. A bíróság 2 gyereket előzetesbe helyezett. A nyomozások még nem fejeződtek be.
Az ügyészségeken 122 643 ügyről kellett dönteni vádemelés szempontjából. Végül az ügyek nagyjából felében (50,5 százalékában) emeltek vádat. Az előzetes letartóztatásokra irányuló ügyész indítványok az esetek 91,4 százalékában bejöttek, a bíróságok 6673-ból 6098 terheltnél elrendelték az előzetest. Az ügyészség váderedményessége továbbra is elképesztően magas: 2013-ban 96,4 százalék volt, vagyis a 2012-es 95,9 százalékot is sikerült még feljebb tornázniuk.
A bíróságok 2013-ban 59 296 ügyben 78 684 emberről hoztak jogerős ítéletet. Mindkét szám alacsonyabb, mint a 2012-es (62 153 és 83 053). Polt ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy "a statisztikában még nem jelentkezhetnek azok a bonyolult megítélésű, széleskörű és
hosszadalmas bizonyítást igénylő ügyek, amelyekben az elbírálás igen sok terheltet érintően a tárgyéven túl történt".
2013-ban 36 embert ítéltek életfogytiglanra. Egy évvel korábban még csak 22-en voltak az új életfogytosok. Az emelkedésre büszke Polt. Azt írja:
Az emelkedés az ügyészség azon törekvésének is eredménye, hogy a kimagasló tárgyi súlyú és a jogbiztonságot alapjaiban veszélyeztető bűncselekmények elkövetőivel szemben példás büntetés kerüljön kiszabásra.