Ez lenne a magyar Dallas?

A Nyeregszemle pont úgy hangzik, mintha Geszti Péter találta volna ki másnaposan, de aztán végül bevett pár Saridont, és rájött, hogy ez még tőle is sok lenne, és legyen inkább mégis csak Nemzeti Vágta. A Hortobágyon már sokadszorra megrendezett lovas fesztivál tényleg kicsit olyan, mintha Kelet-Magyarországra vitték volna a vágtát: csak itt huszárok mellett, betyárok, vidáman szelfiző cowboyok, meg hátrafelé nyilazás közben Instagram-filtert is választó ősmagyar kalandozók is feltűnnek. És akkor még nem is beszéltünk a lovas polgárőrökről, akik ünnepi láthatósági mellényben ülik meg a lovat ilyenkor.

Körülbelül ennyit lehet megtudni az évek óta a Kilenclyukú híd mellett megrendezett fesztiválról egy gyors netes kereséssel, bónusz több terabájt kép lovakról, meg vidám, kacagányos férfiakról, amint fokost, meg dobozos sört vásárolnak önfeledten. Meg azt, hogy amíg a Nemzeti Vágta egy hagyományőrzéssel összemaszatolt showműsor, addig a Nyeregszemlén azért lesznek páran, akik iszonyatosan komolyan fogják venni magukat. Igen, a koronaőrök, akik megutaztatják a Szent Koronát, felmutatják négyszáz lovas előtt, aztán isznak egy három az egyben Nescafét, és mennek a következő búcsúba.

Kazahsztán itt van

Ha Magyarország Amerika volna, akkor nemcsak, hogy lenne atom-tengeralattjárónk, de Budapest lenne New York, Manhattan meg valahol a Deák tér körül terülne el. Keleten lenne Texas, Debrecen egyértelműen a mi Dallasunk, Ózd Detroit, Miskolc meg talán Omaha, vagy Jefferson City. Mindegy, csak elég nyomasztó legyen. Mindez csak azért fontos, mert ha Magyarország Amerika lenne, akkor én valahonnan Brooklynból, a laza, kávézós, olasz pizzériás, indiai büfés részéről érkeznék Houston-Alsóra, hogy megnézzem, hogyan ünnepelnek arrafelé a népek. És persze ha Magyarország Amerika lenne, akkor talán nem lenne ennyire fájdalmasan szomorú, hogy ketté van szakadva az ország, és Budapestről érkezve, mindössze százötven kilométerrel arrébb már nem nagyon értjük, mi is történik Tiszafüred mellett.

A Nyeregszemle nem a magyar white trash bulija, a 2500 forintos belépő azért kiszűri az Ica-feliratú kézműves tetoválások, de még a Harcos-pólók többségét is. Ez itt a Dacia Dusterek fesztiválja: olcsó, de kényelmes, középosztálybeli életet kínál, és hiába keleten gyártják, azért valójában nyugati import az alkatrészek többsége. Egy sajátmárkás SUV, amit nemcsak a körzeti állatorvos, de a helyi pék is megengedhet magának.

Több ezer ember várta a pusztában, a hortobágyi lovas pálya lelátóin, meg a füvön, hogy elkezdődjön az istentisztelet: mert errefelé a lovas fesztivált is református istentisztelettel ünneplik, amit a Szent Korona előtt celebrálnak. Ilyenkor halkabban kiabál az extra nagy adagról a popcornos, és talán a csapokról is nagyobb áhítattal zubog alá a sörhab. A nap csúcspontja, ahogy megérkezik a korona, az idősödő, de rendezett bajuszú koronaőrök úgy ülnek a lovaskocsiban, mint eminens diákok az első padban: kihúzott derékkal, csillogó szemekkel, fontosságuk teljes tudatában.

“Maga szerint ez az igazi korona?” - kérdezem a mellettem álldogáló ötvenes nőt, aki szinte kiesik a Kárpátia-pólójából, úgy nyújtogatja a nyakát, meg a megviselt Samsung okostelefont, hogy semmiről ne maradjon le.

“Már hogy érti, hogy az igazi? Ez a Szent Korona, ez egyesíti szakrálisan a magyarságot” - ismétli értetlenkedve azt, amit a hangos beszélő pár pillanattal ezelőtt mondott, de közben rám sem néz, nehogy egyetlen pillanatra is szem elől veszítse a kocsit. És rajta koronát, amiről azért egyértelműen látszik, hogy csak egy jól sikerült másolat, az utazó ereklye, amely ha szakrálisan nem is egyesít semmit, de legalább nem vész el a magyar királyság, ha az egyik koronaőr véletlenül leejti.

Az egész lelátó ennek ellenére a Szent Koronával szelfizik, az ég felé szállnak az státusz update-ek, a lovak meg csendben maguk alá szarnak az ácsorgásban. Következik az istentisztelet, amit az állatok, meg persze a szoros program miatt meglepően rövidre fog a lelkész, hogy aztán elvonulhasson a tribün előtt az összes lovas a magyar cowboytól a középkori lovagnak öltözött hagyományőrzőn át a büszke polgárőrig. Közben Lezsák Sándor, az Országygyűlés alelnöke, és a rendezvény fővédnöke egy számmal nagyobb öltönyben integet a felvonulóknak, én meg nem tudok másra gondolni, minthogy 1986-ban, amikor a háza kertjében megalakult a Magyar Demokrata Fórum, biztos eszébe sem jutott, hogy negyed évszázaddal később egy korhadó tribünön harmadvonalbeli Kádár Jánosként integet majd egy százkilós, vidám fickónak, akit négy, uszkár méretű póni húz izzadtan, a hámba dőlve. És az igazi kérdés mégis az, hogy most ott a tribünön, miközben elégedetten köszönget, eszébe jut-e még 1986 és Lakitelek.

Ezt a kérdést persze nem tudom feltenni neki, hiszen a közszolgálati televízió és az EchoTv rögtön körülállja, hogy a magyarság egységéről, meg a baráti kazah küldöttség szakrális szerepéről kérdezze. Ezért inkább körülnézek odakint, a nagyon fontos személyeknek fenntartott emelvényen túl.

Minden van

A VIP-n túl persze minden éppen olyan, mint bármelyik fesztiválon a Volttól a SZIN-ig: na jó, a birkapörkölt nagyságrendekkel finomabb, mint bármilyen gyrostál, vagy tömd magad hotdog. A hagyományőrző íjászok bajusza pedig menőbb, mint bármelyik erőlködő hipszteré, aki a Mika Tivadar pultjánál próbál kitűnni az arcszőrzetével.

“Tudja, az egyik ismerősön református volt, de aztán elvett egy nőt, és áttért a görög katolikus vallásra. Hogy is van ez?” - kérdezi a sajtárus, amikor kiderül, hogy az egyik lelkes kóstoló főállásban református lelkész.

“Gondolom, cigánylányt vett el” - vágja rá rögtön a lelkész, majd elismerően bólogat: “Jó is az”. És itt vélhetően nem a görög katolicizmusra céloz.

“Hát igen, tulajdonképpen nagyon hasonló az összes ilyen vallás” - téved teológiai mélységekbe az árus, majd úgy mellékesen nekem is odanyújt egy szelet kétéves kecskesajtot.

“Kivéve a zsidókat, ők nem nagyon térnek át sehova, csak ha előnyük van belőle” - teszi hozzá a lelkész, és vesz még egy nagyobb darabot a paprikás friss sajtból.

“Hát én ismerek olyan zsidót, aki katolikus lett, és nem kényszerből. Passzióból” - szólok közbe, talán, mert ezt mégsem hagyhatom. Vagy csak azért, hogy addig is több sajtot kóstoljak.

“Lehet” - méreget a lelkész, majd megenyhülve hozzáteszi: “Minden van. De legfőképpen szeretet”.

Bólogatok lelkesen, és inkább már nem zavarom meg az összhangot azzal, hogy elmeséljem, a keresztény zsidó, akit ismerek két dologért rajong igazán: a vasárnapi miséért és a szintetikus drogokért. Inkább megállapítjuk, hogy a viaszban érlelt, füstölt gomolya a legjobb.

Nincsen két ország. Legfeljebb néha eljátsszuk, hogy ez itt Amerika. Ja, és a hortobágyi kecskesajt sokkal jobb, mint bármi, amit a Szimpla Piacon kapni lehet.