Inkább kerülje az Andrássy utat!
Miután kedden délután leégett az egyik Kodály köröndön álló palota teljes tetőszerkezete és harmadik emelete, a rendőrség először a Kodály körönd és a Rózsa utca között, majd a Hősök tere és az Oktogon közötti teljes szakaszon lezárta az Andrássy utat.
A korlátozás egy részét kedden este 22 óra 50 perc után feloldották, ezért azután már csak a Rózsa utca és a Bajza utca közötti szakasz volt lezárva, szerdán hajnali 3 órakor pedig ezen a szakaszon is mindkét irányba megnyitottak egy-egy sávot – írja a Police.hu.
Az Andrássy út szerda reggel
Fotó: Bődey János / Index
Ettől azonban torlódások még mindig lehetnek, ezért egyelőre érdemes kerülni az Andrássy utat!