Légzsák helyett Atyaúristen

2014.07.27. 20:15

Nyolcadszor rendezett Szent Kristóf-napi autószentelést a Magyar Autóklub Békéscsabán, a Jézus Szíve katolikus templom előtt – írja a Beol.hu. Ahogy Kliment László, az autóklub békéscsabai műszaki állomásának vezetője elmondta, Szent Kristóf az utazók védőszentje, ezért időzítik az eseményt az ő névnapjához.

A Szent Kristóf-napi ünnepség célja, hogy legalább egyszer egy évben elgondolkoztassa az embereket, hogy viselkednek a közutakon, és hogy vigyáznak-e maguk és embertársaik épségére.

A mindennapok során autóval jutunk el a munkahelyre, szeretteinkhez, életünk része a közlekedés, így fontos, hogy Isten áldását kérjük.

 – mondta Bauer Csaba plébános, aki minden autót, biciklit és motort meghintett szentelt vízzel, és a tulajdonosaikat is megáldotta.

Amikor pár évvel ezelőtt megvettem ezt a kocsit, akkor Bielek Gábor atyát kértem meg, áldjon meg engem és az autómat.

– mondta Kovács Istvánné, aki nem jár rendszeresen templomba, de hisz az égiekben, és megnyugtatja, ha felszentelik az autóját.

Vallásos ember vagyok, a munkaeszközöm a gépkocsi, és aki az utakon jár, tudja, hogy egy üres útszakaszon is fél másodperc alatt alakulhat ki vészhelyzet. Nagyon sok visszapillantó tükrön ott lóg az olvasó, azok a sofőrök is akarnak hinni, Isten védelmét kérik.

– mondta Mácsai Attila, aki harminc éve taxizik, és nemcsak a saját autójára, hanem kollégáira és utasaira is áldást kért.



  • Hírek
  • Bankszámla