Barbara, Borbála
1 °C
7 °C

Áprilisban megbuktak, de ősszel újra megpróbálja Budapesten az Összefogás

2014.08.06. 13:02 Módosítva: 2014.08.06. 14:38
Mindhárom baloldali párt elfogadta a hétfőn kialkudott egyezséget arról, hogy az őszi önkormányzati választáson hogyan álljanak ismét össze a fővárosban. Ezt szerda délután Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke és Szigetvári Viktor, az Együtt-PM ügyvezető társelnöke jelentette be. Vagyis a szocik hivatalosan még nem döntöttek, egy küldöttértekezlet még hátra van.
Áprilisban megbuktak, de ősszel újra összefognak

Előzmények / A parlamenti választást megelőző, félig a nyilvánosság előtt zajló együttműködési tárgyalásokhoz hasonlóan a főpolgármester-casting is tele volt bénázással,  aztán hétfőre mégis született egy együttműködési tervezet. De a történet még ezzel sem ért véget, azt ugyanis mindegyik pártnak külön-külön is el kellett fogadnia. Egyes MSZP-sek, különösen Horváth Csaba, az utolsó pillanatig ellenálltak, a belvárosiak feltétel nélkül megadásról beszéltek, hogy aztán a keddi budapesti párttanács többsége beadja a derekát.

A szerdai bejelentésen az MSZP budapesti vezetője úgy vett részt, hogy pártja hivatalos döntése csak pénteken lesz meg. Éppen ezért maga Falus Ferenc sem volt ott a sajtótájékoztatón – róla Szigetvári Viktor azt mondta, hogy „készül". Hogy akkor miért tartották mégis meg a bejelentést? Nem fogják kitalálni: azért, mert szerdára hirdették meg, és ha már így volt, akkor így is lett.

Mindenki szerint jó / Az Együtt-PM nevében nyilatkozó Szigetvári Viktor egyébként nem volt könnyű helyzetben, hiszen a Bajnai által alapított párt gyakorlatilag egyetlen nyerhetőnek tartott kerülethez jutott – ott is a PM-es Karácsony Gergely indul. Ennek ellenére a pozitívumokat emelte ki: elmondta, hogy a fiatal párt életében fontos állomást jelent az önkormányzati választás, és önálló, karakteres politikájuknak köszönhetően sok jelöltjük megméretheti magát Budapesten.

Molnár Csaba nem rejtette véka alá azt, amit úgyis mindenki tud: a Fidesz által elfogadott önkormányzati választási rendszer miatt, kényszerből alakult úgy, hogy bizonyos kerületekben koordináltan, van, ahol meg egymás ellen indulnak a baloldali jelöltek. Ennek ellenére az egyezséget mégis jó megállapodásnak nevezte.

Kunhalmi Ágnes elmondta, hogy a 4-4-1-es megállapodást a budapesti párttanács éjszakába nyúló vita után fogadta el kedden, de végső döntés csak a pénteki választmányi ülés után lesz. A szocialista politikus azzal érvelt, hogy az Összefogás Budapesten áprilisban is sikeres volt, a fővárosban több kormányváltó szavazat érkezett, mint fideszes. Mondjuk azt nem tette hozzá, hogy a baloldal ennek ellenére csak 8, a kormánypártok meg 10 mandátumot szereztek.

Nagyjából ez a lényeg / A szocialisták eredetileg közös indulást és közös jelölteket akartak, végül az Együtt-PM álláspontja érvényesült: közös jelöltek helyett mindegyik párt külön jelölteket állít, de koordináltan. Kivételt a főpolgármester-jelölt jelent.

  • Tarlós István kihívója Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos lesz, nem pedig Balázsovits Lajos színész-rendező. Falus volt tagja az MSZP-nek, szorosan együttműködött a Gyurcsány-kormánnyal, 2012-ben pedig Bajnai támogatójának állt. Tehát mindhárom párt magáénak érezheti.
  • A polgármesterjelölteket koordináltan indítják a pártok. A 23 budapesti kerületből a 7 teljesen esélytelenben MSZP-s, DK-s és Együtt-PM is induló is lesz, a többi 16-ban csak az egyik párt állít jelöltet, 6-5-5 arányban.
  • Az esélytelen kerületek, ahol mindenki elindul saját polgármesterjelölttel: I., II., VIII., XII., XVI., XXII., XXIII.
  • A maradék 16-ból azonban csak 9-ben van igazán nyerési esély, legalábbis a baloldali pártokban így gondolják. Ezt a 9 körzetet viszont 4-4-1 arányban osztották fel, az Együtt-PM járt a legrosszabbul. Ebben a 16 kerületben a jelöltek mögött csak a saját szervezetük logója lesz látható.

Ahogy korábbi cikkünkből is kiderül, az MSZP leginkább  azokban a kerületekben állít polgármesterjelöltet, amelyeket eddig is ők irányítottak, míg a DK főként a munkáskerületeket, az Együtt-PM pedig a polgárosultabb, korábban erős SZDSZ-bázissal rendelkező városrészeket kapta meg.

Itt indulnak az MSZP-sek / A szocialisták győzelemesélyes kerületei az eddig is szocialista polgármester által irányított

  • XIII. kerület (Tóth József),
  • XIX. kerület (Gajda Péter)
  • és XX. kerület (Szabados Ákos), valamint 
  • a IV. kerület, ahol Trippon Norbert a jelölt. Ezeken kívül a szocik viszik még a
  • XI. kerületet (Molnár Gyula)
  • és nagy viták után a XVIII.-at (Szaniszló Sándor).

Itt meg a DK- sok / Az ötből négy helyen lehet esély győzelemre, ezek

  • a VII. kerület (Farkas Ferenc) 
  •  X. kerület (Élő Norbert)
  • XV. kerület (Hajdu László)
  • XXI. kerület (Horváth Gyula)
  • és a futottak még kategóriájában a XVII. kerületben (Gy. Németh Erzsébet) is DK-s indul

Ezek pedig az Együtt-PM kerületei / Zugló az egyetlen valóban esélyes vidék, a többi kerületben jóval kevésbé bízhat a pártszövetség.

  • III. kerület (Béres András)
  • V. kerület (Juhász Péter)
  • VI. kerület (Kiss Róbert)
  • IX. kerület (Gegesy Ferenc)
  • XIV. kerület (Karácsony Gergely)