Rengetegen jelentkeztek egyetemi kancellárnak
Rengetegen jelentkeztek az egyetemi kancellári posztokra a Napi.hu információi szerint. A ma záruló pályázatról egyelőre nem kerültek ki adatok, a Napi.hu viszont annyit megtudott, hogy az elmúlt hét péntekéig hatvanan nyújtották be pályázati anyagukat, így nem lenne meglepő, ha száz fölötti jelentkezőt regisztrálnának. Az élénk érdeklődés egyik oka vélhetően az, hogy a felsőoktatási intézmények gazdasági ügyeit jövőben vezetők számára nem állított komoly feltételeket a kiíró EMMI. A pályázatokat július 28-án írták ki.
A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szerint a személyi javaslatok felterjesztéséről az oktatásért felelős miniszter gondoskodik. A kancellárok kinevezésére viszont miniszterelnök jogosult.
A felsőoktatási intézményekbe kinevezendő kancellárok 2014. szeptember 1-jétől folyamatosan, a bírálati és értékelési folyamat előrehaladásától függően lépnek munkába, az ősz folyamán minden intézményben lesz kancellár.
Három év szakmai gyakorlat
Sem közgazdasági, sem jogi végzettség nem szükséges, csupán hároméves szakmai gyakorlat egy intézmény vezetésében. Az ellenzéki pártok és egyetemi vezetők által is keményen kritizált kancellári rendszer bevezetése idén ősszel esedékes. A kancellár belépésével megszűnnek a felsőfokú intézményekben a gazdasági igazgatói posztok, mert az új poszton megjelenő felel a felsőoktatási intézmény gazdasági, pénzügyi, kontrolling, számviteli, munkaügyi, jogi, igazgatási, informatikai tevékenységéért, az intézmény vagyongazdálkodásáért, ideértve a műszaki, létesítményhasznosítási, üzemeltetési, logisztikai, szolgáltatási, beszerzési és közbeszerzési ügyeket is, irányítja e területen a működést - vagyis praktikusan az egész intézményért.