Virág
0 °C
2 °C

Brutálisan megkínoztak egy kiskutyát Pécsen

2014.08.15. 15:07

Őrizetbe vette a rendőrség azt a 24 éves férfit, aki brutálisan megkínzott egy négyhónapos kutyát Pécsen, írja a Bama.hu.

A Panka nevű kutya vasárnap reggel tűnt el, gazdái azonnal bejelentést tettek a rendőrségen, és keresni kezdték a kutyát. Délután hangos nyüszítésre lettek figyelmesek a házuk mögötti focipályához tartozó egykori öltözőből, ezért hívták a rendőröket. A rendőrök bent megkötözve és megkínozva találták meg az állatot, késsel több helyen megszúrták, a fogait kiverték, az orrát betörték, tudósított korábban a lap.

A rendőrség gyorsan kézre kerítette I. Zsoltot, aki beismerte tettét, és szabadlábon távozhatott, annak ellenére, hogy úgy hírlik, a környéken már négy kutyát megölt, és legalább négy embert megtámadott fényes nappal.

I. Zsolt ellen négy nappal később elfogató parancsot adtak ki, mivel a nyomozások során kiderült, hogy a férfi egyéb bűncselekmények elkövetésével is gyanúsítható. A 24 éves férfit pénteken elfogták, őrizetbe vették, és indítványozták előzetes letartóztatásba helyezését.