Gulyás Gergely befenyítette a településeket

2014.09.25. 19:27

A kormány minden településhez egyformán viszonyul, de az sem mindegy, hogy a települések hogyan viszonyulnak a kormányhoz.

Ha a fenti szavakat nem  az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke mondta volna egy sajtótájékoztatón, akkor a tájékozatlan állampolgár akár fenyegetésként is értelmezhette volna azokat. 

"Azt reméljük, hogy a választópolgárok olyan vezetőket fognak választani október 12-én, akik a kormánnyal szeretnének saját településük fejlesztése és jövője érdekében együttműködni"

A kormánypárti politikus fenti szavait a gyanútlan hallgató pedig így fordíthatná: Ne várjon sok jót az a település, ahol nem a Fideszre szavaznak.

Gulyás Gergely szerint "egy településnek nem válik javára, ha az ellenzék a helyi közhatalom gyakorlására való felhatalmazást úgy értelmezi, hogy hídfőállásokat létesítsen, ahonnan a kormányt támadhatja. Ennek vesztesei az adott település választópolgárai."

Fordítás: Emberek, nagyon megszívjátok, ha valahol az ellenzék nyer.

Gulyás Gergely a Tatán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének fórumán üzent a választóknak.