Falus Ferenc visszalép
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Visszalép hétfőn a főpolgármester-jelöltségtől Falus Ferenc, tudtuk meg. A visszalépésről már a múlt héten elkezdődtek az egyeztetések, a Falus mögött álló pártok (MSZP, DK, Együtt-PM) hétfőn döntenek hivatalosan a visszaléptetésről.
Falus visszalépését mindhárom pártból megerősítették. Az Együtt-PM és a DK elnöksége délelőtt jóváhagyja a cserét, az MSZP budapesti párttanácsa pedig délután ülésezik.
Úgy tudjuk, Falus a közvélemény-kutatásokon jobban álló Bokros Lajos javára fog visszalépni. Várhatóan az MSZP, a DK és az Együtt-PM is beáll a MoMa jelöltje mögé. Bokros esélyeit növeli Tarlóssal szemben, hogy Magyar György is hamarosan visszalép a javára. Bokros Lajos néhány napja azt nyilatkozta az Indexnek, hogy ő a MoMa jelöltjeként semmilyen körülmények között nem lép vissza. És az összefogás ügye felgyorsulhat az utolsó napokban.
Szombaton egy kampányrendezvényen már kérdeztük Falus Ferenctől, hogy a levegőben van-e a visszalépése, de akkor rejtélyesen azt mondta az Indexnek, várhatunk bármit, mosolyra adó okot mindig fog adni. Egy pénteken rögzített felvételen a HírTv-ben pedig a kérdésre, hogy mi a különbség Falus Ferenc és Bokros Lajos között, Falus azt válaszolta: lényeges különbség, hogy őt 3-4 párt támogatja, Bokros párttámogatása pedig egy kis párté, aminek a támogatottsága sajnálatosan mérhetetlen. Amikor valaki főpolgármesternek indul, szüksége van támogatókra, és jobb azt előre megszerezni.
Bokros Lajos a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) jelöltjeként indul a választáson, a szabályok szerint a szavazólapon is csak ez a logó lesz a neve mellett. A következő két hétben azonban az MSZP, a DK és az Együtt-PM is Bokrossal kampányol, például a tervek szerint minél több baloldali kerületi polgármester-jelölttel mutatkozik majd és közös kampányzáró is lesz. A tervek szerint Bokros hétfői sajtótájékoztatóján az őt immár támogató baloldali politikusok is részt vesznek majd.
Bodnár Zoltán, a Liberálisok jelöltje azonban hajthatatlan, ő nem tervezi továbbra sem a visszalépést.
Falus elegánsan beletörődött
A baloldal lépése ugyan példátlan, de nem teljesen váratlan. Mint arról beszámoltunk, a baloldali vezetők is kiakadtak szeptember elején Falus elhíresült vödrös videóján, néhányan már ekkor arról beszéltek, hogy Falus kampánya menthetetlen, váltani kellene.
A pártok ugyan szűkítették Falus mozgásterét, napi kötelező kommunikációs egyeztetést hívtak össze, és a sajtómegjelenéseit is kizárólag az Együtt-PM intézte. Ennek ellenére is a baloldali politikusok között az elmúlt hetekben egyre több kritika érte Falus kampányát. Hatástalan, nem átütő, lehúzza a budapesti baloldali jelölteket - ilyen megjegyzéseket hallottunk baloldali politikusoktól az elmúlt napokban Falus kampányáról.
Falus esélyeit tovább rontotta, hogy baloldali vetélytársainak esze ágában sem volt visszalépni, sőt a Nézőpont kutatása szerint még Bokros Lajos is megelőzte volna. Ekkor már több MSZP-s és DK-s politikus is beszélt arról háttérben, hogy Bokros támogatását is komolyan meg kellene vizsgálni.
A baloldali vezetők menteni akarták a menthetőt, ezért múlt héten szűk körben már elkezdtek arról beszélni, hogyan lehetne változtatni az egész helyzeten: minél kevesebb főpolgármester-jelöltet hagyni a pályán, illetve felpörgetni a budapesti kampányt. Úgy döntöttek, hogy Falus visszalépése és Bokros támogatása a megoldás. Pár nappal ezelőtt közölték a dolgot Falussal, aki egy politikus szerint "nagyon elegánsan" vette tudomásul a dolgot, és biztosított mindenkit, hogy mivel Tarlós István leváltásáért küzd, ő is beáll Bokros Lajos mögé.
Falus augusztus elején jelentette be, hogy a 3 párt támogatásával ő lesz Tarlós István egyik kihívója. Falus korábban az MSZP tagja volt, később a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Egyesület alapítói között bukkant fel.
Falus Ferencről írt portrénkat itt olvashatja > > > > > > > > > > > > >