Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Havi félmillió is lehet a rezsi Szijjártó villájában

2014.09.28. 10:02

Egy csődbe ment, nyílászárókkal foglalkozó vállalkozótól vásárolta meg Szijjártó Péter Dunakeszin lévő villáját, értesült a Bors.

A 400 négyzetméteres, 167 millió forintért vásárolt luxusvilla fenntartása sokba kerül majd a külügyminiszternek.

Általában egy hétméteres belmagasságú, hasonló alapterületű ház rezsije 150–200 ezer forint körül van a téli időszakban. Ha a medence vizét is fűtik, és a szaunákat is használják, ennek több mint a duplája: akár az 500 ezret is elérheti

- nyilatkozta a lapnak Nagy Andrea ingatlanszakértő.

Ahogy azt mi is megírtuk, Szijjártó Péternek 31 millió forintot sikerült alkudnia az eredetileg 198 millió forintért árult ház árából. A politikus ezzel kapcsolatban a Blikknek úgy nyilatkozott, hogy

ár-érték arányban ez volt a legjobb választás.

Szijjártó azt is elárulta, hogy a luxusvillát a hirdetésen látható fényűző bútorok nélkül vásárolták meg. Bár a házat csak tíz éve építették, és a lap szerint nagyon jó állapotban van, Szijjártóék május óta felújításokat végeztetnek rajta, például az összes fürdőszobát átépíttetik. A munkálatok még hónapokig eltarthatnak.

A külügyminiszter pénteken pontosította korábbi nyilatkozatait arról, hogy hogyan sikerült megvásárolnia a Dunakeszin lévő házát. Mint mondta, rosszul emlékezett, a szülei nem 67 millióval, hanem 79 millióval segítették a vásárláskor. Szijjártó különös meggazdagodását itt elemeztük.