Vanda, Paula
-2 °C
3 °C

A droglobbi mégse irányítja az ombudsmant

2014.09.30. 12:44 Módosítva: 2014.09.30. 14:04
A parlament igazságügyi bizottsága kedden meghallgatta Székely László ombudsmant azzal kapcsolatban, mennyire működött együtt a TASZ-szal a tűcsereprogramról készült jelentés időzítésében. A zárt ajtók mögött tartott meghallgatáson a bizottság végül elfogadta beszámolóját és megállapította, hogy semmiféle törvénysértés nem történt.

A Fidesz délelőtt úgy döntött, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága a nyilvánosság kizárásával hallgatja meg Székely László ombudsmant kedden.

A meghallgatásról egy hete döntött a bizottság kormánypárti többsége a Magyar Nemzet korábban megjelent cikke miatt, mely szerint az ombudsmani hivatal a VIII. kerületi tűcsereprogram beszüntetésével kapcsolatos jelentése nyilvánosságra hozásának időzítésével kapcsolatban együttműködött a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezettel. A levelezést később mi is megkaptuk, és alaposan kielemeztük.

A zárt ülést a kormánypárt azzal indokolja, hogy döntést előkészítő anyagokról, illetve személyes adatokról van szó.

Délután kiderült, az igazságügyi bizottság nem állapított meg szabálytalanságot az alapvető jogok biztosa részéről, ugyanakkor felkérte Székely Lászlót, hogy a jövőben fordítson még nagyobb figyelmet a hivatal pártatlanságára - közölte Rubovszky György, a bizottság kereszténydemokrata elnöke.

Meghallgatását követően Székely László a sajtó képviselőinek elmondta: a bizottság elfogadta beszámolóját és megállapította, hogy semmiféle törvénysértés nem történt. Egy kérdésre válaszolva az ombudsman megjegyezte: nem mond le, ilyesmire akkor kerülhet sor, ha Magyarországon ellehetetlenült az alapjogvédelem.

Az ombudsman elmondta azt is, hogy egy kollégája ellen fegyelmi eljárás indult. A hivatal munkatársa annyiban hibázott, hogy azt a látszatot keltette, mintha befolyásolhatná a jelentés elkészítésének időpontját.

Újságírói kérdésre válaszolva az ombudsman hozzáfűzte:

nem felel meg a valóságnak, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) beadványa és az ombudsmani jelentés 90 százalékban megegyezne.

Hozzátette, hogy a civil szervezet beadványainak az elmúlt évek során mintegy felerészben adott helyt az ombudsman, tehát nem állítható, hogy a TASZ valamiféle kiemelt ügyfele lenne az alapvető jogok biztosának.

Székely lépett ki elsőként a teremből a zárt ülés után, így az újságírók őt kérdezték először. Rubovszky – aki a meghallgatás előtt azzal fordult az újságírókhoz, hogy „ne csináljanak cirkuszt” – ezen azonban megsértődött, így nem állt szóba a sajtóval – írta a Hvg.hu. A bizottság KDNP-s elnöke szerint neki nincs ideje, hogy hosszasan várakozzon, míg másokat faggatnak, egyébként is az elnököt kéne kérdezni először.

Droglobbi a hivatalban

Székely László nem kívánta kommentálni Kocsis Máté VIII. kerületi fideszes polgármester, a Fidesz kommunikációs igazgatója korábbi megjegyzését, mely szerint „befészkelte magát a droglobbi az ombudsmani hivatalba”. Az ombudsman – mint mondta – politikai véleményeket nem értékel.

Kocsis azonban a maga módján kitartott a droglobbizás mellett. A józsefvárosi önkormányzat az MTI-vel közölte a meghallgatás után, Székely intézkedései kapcsán:

„Bízunk benne, hogy ezek az intézkedések hozzájárulnak ahhoz, hogy a droglobbi kiszoruljon a hivatalából,

és maradéktalanul érvényesüljön a pártatlanság elve.”

Bárándy Gergely MSZP-s és Szabó Timea független – az Együtt-PM-ben politizáló – képviselő a civilek és a független intézmények elleni támadásnak, illetve politikai cirkusznak minősítette, hogy sajtóhírek alapján dönt a kormánypárti többség az ombudsman meghallgatásáról, majd pedig zárt ülést rendel el.

Bárándy Gergely az ülésről távozóban sérelmezte, hogy az elnök háromszor vonta meg tőle a szót. Jelezte: jogsértőnek tartja a zárt ülést, ezért további lépéseket tesz.

Felvetette, hogy miként kerülhetett ki az Alkotmányvédelmi Hivatal által biztosított ombudsmani hivatalból a levelezés egy napilaphoz. Az ellenzéki képviselő szerint ez bűncselekmény, kérdés, hogy az illetékes tárca miért nem teszi a dolgát.

Szabó Tímea elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány "megállás nélkül vegzálja a civileket" és az ombudsmani hivatalt. Egyúttal kifogásolta, hogy a közügyeket érintő kérdésben kizárták a nyilvánosságot.

Miről is van szó?

  • A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet tavaly novemberben beadvánnyalfordult az alapvető jogok biztosához, mert szerintük a józsefvárosi önkormányzat intézkedései a tűcsereprogram bezárására több alkotmányos jogot is sértenek.
  • Székely László ombudsman múlt szerdán publikált jelentése megállapította, hogy a Kék Pont tűcsereprogram ellehetetlenítése következtében sérül a kerületben élők egészséghez és egészséges környezethez fűződő alkotmányos joga.
  • Két nappal később a Magyar Nemzet lehozta a hivatal és a TASZ drogpolitikai programvezetője, Sárosi Péter közötti levelezés egy részét. A lap sugalmazása szerint a levelezés azt bizonyítja, hogy az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) a TASZ befolyása alá került.
  • A cikk vörös posztó volt a fidesz politikusainak: Kocsis Máté józsefvárosi polgármester kijelentette, hogy a droglobbi befészkelte magát az ombudsman hivatalába, a Miniszterelnökséget vezető Lázár János pedig egyenesen Székely távozásának szükségességéről beszélt, amennyiben a TASZ befolyásszerzéséről szóló hír valós.