L. Simon megmondta a régészeknek, mire számítsanak
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani, akár két órával is nőhet a menetidő az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályákon
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
A legtöbb magyarországi ásatásra autópálya-építések, árvízvédelmi munkák és más EU-s nagyberuházások adnak lehetőséget, de a régészet ellen állandó vád, hogy túlságosan lassítják ezeket, a feltárások drágák, az intézmények mesterségesen tartják magasan a költségeket. A 2011-es, sokat vitatott régészeti törvény időben és anyagilag is erősen korlátozta a nagyberuházások régészeti munkálatait, de a törvény a gyakorlatban nagyon nem működött jól, a rendszert csak kis helyi megállapodásokkal, kézivezérléssel lehetett működtetni.
A régészek örülnek, hogy a Miniszterelnökség az ő bevonásukkal akarja újraszabni a törvényt, de az kódolható, hogy az uniós projektek szorító határidejével és a beruházók érdekeivel szemben most sem fognak totálisan nyerni. Az erővonalakat a szerdai parlamenti egyeztetésen L. Simon László rögtön világossá tette:
Senki ne gondolja azt, hogy a kormány azt fogja csinálni, amit a szakma kíván
— osztotta meg a szakmai egyeztetésekkel kapcsolatos ars poétikáját felütésként. A Miniszterelnökség államtitkára azt mondta, nyitottak ugyan az okos javaslatokra, kíváncsiak rá, hogy a szakma mit szól a koncepciójukhoz, de annak lényegéhez ragaszkodni fognak.
A régészek ezzel együtt úgy érzik, most érdemi konzultációban vesznek részt, még ha kifogásolják is, hogy megint kapkodva szabályoznak, egy hónap múlva be akarják nyújtani a törvénymódosítást. Eközben az egész örökségvédelmi intézményrendszer átalakul, a hatáskörök a miniszterelnökség alá kerülnek; de hogy a régészetet illetően működőképes lesz-e az új rendszer, most is a részleteken fog múlni. Az ásatásokat végző múzeumoknak beruházók, építési cégek, brüsszeli pénzcsapok és a régészeti bizniszben utazó magánvállalkozások lobbijaival kell megküzdeniük.
Utóbbiak az elmúlt hetekben aktivizálódtak: augusztusban alapítottak egy új szervezetet, melynek vezetője, Hoffman József, azt szeretné elérni, hogy a régészeti piacot kinyissák, vagyis a nagyberuházásokhoz kapcsolódó feltárásokat az eddig csak alvállalkozóként bevont magáncégek generálkivitelezőként is végezhessék. Bár az egymás alá kínáló magáncégek versenye Lassányi Gábor, a Magyar Régész Szövetség elnöke szerint a szakmaiságot veszélyeztetné, úgy tűnt, a magánvállalkozó lobbinak jó esélyei vannak. L. Simon is mondott korábban olyanokat, hogy a versenyhelyzet gyorsabb és olcsóbb feltárásokat hozhatna.
Ehhez képest a mostani egyeztetésen alig esett szó a régészeti liberalizációról. Most úgy tűnik, az ásatásokat döntően továbbra is a területileg illetékes múzeumok végezhetik, csak ha nincs meg a szükséges kapacitásuk, kellhet komolyabban is bevonniuk előzetesen akkreditált magáncégeket.
Így a területileg illetékes múzeumok érdeke alapvetően nem sérülne, náluk maradhatnak az ásatások és ezzel együtt a régészeti beruházásokhoz kapcsolódó rezsiköltségek is, melyek fontos részét teszik ki a múzeumi költségvetésnek. Lassányi Gábor a Magyar Régész Szövetség részéről azt mondta, örülnek neki, hogy a már régen hangsúlyozott javaslataik egy részét most viszontlátják az egyeztetésen ismertetett koncepcióban.
A teljes összeget viszont az L. Simon által ismertetett tervek szerint a múzeumok nem kapnák meg rögtön a feltárással, csak akkor, ha már az elsődleges feldolgozással, restaurálással, leltározással, kutathatóvá tétellel is megvannak. Kérdés, hogy a gyakorlatban ez mit eredményezne, a múzeumoknak ugyanis nincsenek tartalékaik arra, hogy jelentősen késleltetve fizessen nekik az újonnan fölállított vagyongazdálkodási központ.
A mostani szabályozás szerint a teljes beruházási összeg legfeljebb 1 százalékát érhetik el a régészeti költségek, de értékhatártól függetlenül van egy abszolút korlát is: maximum 200 millió forintra rúghatnak. Lassányi Gábor megfogalmazásában ez olyan, mintha az egészségügyben minden operációt ki kell hozni mondjuk egy millióból, attól függetlenül, hogy szemölcsleszedésről vagy szívműtétről van szó. Ezt a 200 milliós limitet most L. Simon szavai szerint el akarják törölni, az 1 százalékos határ azonban marad, de a szakmának valamivel kedvezőbben: azoknál az ásatásoknál, ahol ezt nem használják fel teljesen, a maradék egy újonnan felállítandó régészeti alapba kerülne, melyekből más föltárásokat is lehetne finanszírozni.
A jelenlegi legnagyobb probléma, hogy azokon a lelőhelyeken, ahol komplex feltárási munkálatokra van szükség, a törvényben rögzített idő- és főleg a költséghatárok miatt sok fontos lelet láthatatlan marad. Ezeken a helyszíneken az állagmegőrzés után a leleteket tartalmazó földrétegeket lefedik, ezeket a föléjük kerülő autópályák miatt beláthatatlan ideig biztosan nem lehet feltárni. A régészek most kiszámíthatóbb működést lehetővé tevő szabályozásban bíznak, de félő, hogy teljes feltárás helyett az „elfedések” a jövőben is általánosak maradnak.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
