Jelölttől még nem hallottuk ennyiszer a szar szót
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
A Jobbik vezetése biztosan nem akarja csendben megúszni az újpesti időközi választást, ugyanis egy országosan ismert embert indít novemberben Kiss Péter megüresedett helyén: Urbán Flórián korábbi válogatott focistát.
Urbánnak több kötődése is van Budapest IV. kerületéhez, focistaként az Újpesti Dózsában nevelkedett, majd többször is leigazolta őt az Újpest felnőtt csapata, 2004-ben itt is fejezte be pályafutását. Több interjúban is elismerte, hogy megszállott Újpest-szurkoló:
gyerekkorom óta kiabálom, hogy „Hajrá, lilák!". Az Újpest örök szerelem!
– mondta például 2012-ben, amikor épp a Vasas edzői posztjáról köszönt le.
Urbánnak tehát az újpesti kötődésének bizonygatásával nem lesz problémája, annál több gondot okozhat neki előéletének néhány ismert epizódja, illetve több szabad szájú nyilatkozata, amelyet könnyen egy parlamentbe készülő politikus szemére hányhatnak.
Az öklét rázta a tévészékház ostrománál
Urbán Flórián jobboldali szimpátiája először 2006 őszén vált ismertté, amikor a volt labdarúgó is jelen volt a tévészékház ostrománál. Ráadásul a Blikk le is fényképezte, amint az első sorban rázta az öklét a rendőrökre. Urbán ekkoriban az RTL Klub szakkomentátoraként dolgozott, ám a tévécsatorna emiatt elküldte őt, és Veresegyház harmadosztályú focicsapatának is kínossá vált. Urbán ezután adta élete első politikai nyilatkozatát, amelyben elismerte, hogy ott volt a Szabadság téren:
Éltem az állampolgári jogommal, harmincezer ember társaságában békésen demonstráltam. Hangsúlyozom, békésen! Az erőszakos cselekményeket én is elutasítom.
Lefejelt egy rendőrt
Habár elutasítja az erőszakot, 2012-ben Urbán mégis belekeveredett egy rendőrségi ügybe. Egy augusztusi éjszakán, egy számára győztes Újpest–Fradi-meccs után hivatalos személy elleni erőszak miatt állították elő, miután lefejelt egy rendőrt. A nyomozás szerint a rendőrök csendháborítás miatt mentek ki egy újpesti kocsmához, amelynek Urbán felesége a tulajdonosa. Amikor felszólították az ott lévőket a távozásra, Urbán kiabálni kezdett a rendőrökkel, rájuk támadt, megpróbálta megütni egyiküket, majd – mikor emiatt elő akarták állítani – lefejelte az egyik rendőrt. Urbán Flóriánt végül megbilincselve előállították.
Az újpesti szurkolók azzal próbálták mentegetni Urbánt, hogy szerintük a kiérkező rendőrök „alpári hangnemben gyaláztak mindenkit és agresszívan viselkedtek a vendégekkel szemben". Urbán Flórián feleségét is sértegették, ami miatt Urbán „felelősségre vonta” a rendőröket. „Ebben a pillanatban legalább hat rendőr a földre teperte, néhányszor megütötték majd bevitték a IV. kerületi kapitányságra. A fogdán ugyancsak többször megütötték” – írta egy újpesti szurkolói fórumon egy szemtanú.
Az ügyet a Budapesti Nyomozó Ügyészség vizsgálta, és tavaly felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól, ítélet még nem született.
A szar szót előszeretettel használja
Urbánnak az elmúlt években a rendőrségi ügye mellett sarkos nyilatkozataival sikerült a hírekbe kerülnie. Tavaly például így üdvözölte az azóta már menesztett Pintér Attila kinevezését a válogatott élére:
A magyar játékosnál nincs légy szíves. Takarodjál oda, mert levágom a fejed. Így kell beszélni velük, legalábbis így gondolom. Pintér Attila erre maximálisan alkalmas.
A tavalyi holland–magyar (8:1), illetve a szeptemberi román–magyar (3:0) meccs után a magyar focistákat bírálta kemény hangnemben:
Ügyesek ezek a fiúk, semmi bajom nincs velük, csak egy élethelyzettel szembesültek Romániában, amitől összeszarták magukat, és ugyanez volt Hollandiában is.
Szalai Ádámra külön kitért:
Bukarestben ő is a pályán volt, és teleszart zokniként sétálgatott.
Urbán Flórián tehát novemberben az Újpestet, Káposztásmegyert és Angyalföld egy részét lefedő választókerületből szeretne a parlamentbe jutni. Vona Gábor a hír bejelentésekor olyan emberként jellemezte Urbán Flóriánt, aki már bizonyított, emellett „határozott, egyenes, rendszerető és tud küzdeni”. A Jobbik elnöke kijelentette azt is, hogy a jelölttel azonos értékrendet vall.