23 találat az Indexről, és a környékéről.
Az osztályváltással távoztak a jó eredmények.
Urbán Flórián két év után ismét a kispadon!
Kemény meló volt, az üres órákban pálinkával „fűtötték” magukat a rákospalotai Testvériség pálya parkolójában.
A Százhalombattánál végzett vezetőedzői munkája mellett futárkodik.
2018 szeptember 18., 09:41
"Ide már nem ért el a kezetek" – üzente haza Orbán egykori edzője.
Urbán Flórián úgy szállt bele a miniszterelnökbe fociügyben, hogy közben jól meg is dicsérte.
Közleményben mentegetőzött a soproni csapat, hogy egy jobbikost neveztek ki edzőnek.
Kap mindenki, aki a meccs közelében volt.
A nőnek a konyhában a helye – mondta róla júliusban. Nem ezért váltottak.
Szerinte az andorrai égés után Storckot el kell küldeni, amúgy is körülötte forog már minden.
Azt nyilatkozta, hogy NB I.-es kispaddal akarta megvenni a Fidesz. Repült a megye I.-ből.
A megye I.-ből nézve egyszerűnek tűnik a futball.
2014.11.23. 18:59 Módosítva: 2014-11-26 20:28:14
Horváth Imre majdnem dupla annyi szavazatot kapott a második Hollósi nál.
Urbán Flórián újpesti kampányfórumán csak picit beszéltek a fociról. Vona Gábor inkább azt fejtette ki, hogy mi az újpesti választás tétje a hazánkban zajló hidegháborúban.
A Jobbik Urbán Flóriánt indítja Kiss Péter mandátumáért. A volt focista ott volt a tévészékház ostrománál, és elítélték egy rendőr lefejeléséért.
2012 augusztus 22., 19:09
Akik ott voltak az Újpest-Fradi utáni balhénál, állítják, egy járőrnél gurult el a gyógyszer.
2012 augusztus 21., 16:24
Nem tudni pontosan, mi volt, az Újpest egykori hátvédjét saját kocsmájából vitték el a rangadó után.
A horvát edzőt január közepén menesztették, most megint vele küzd a klub a kiesés ellen.
Azt mondja, ennek semmi köze a Fradi elleni tizenegyeshez és a nyilatkozathoz.
Urbán Flórián, a csődközelben lévő Vasas edzője szerint akinek nem tetszik a helyzet, ne játsszon.
Kutasi Róbert öngyilkossága miatt gyászszünettel indul a tavasz. Meddig bírja nálunk Paulo Sousa? Megmenti-e a Vasast Urbán Flórián. Fradi-Loki rangadóval kezdünk.
A futballistáknak inkább az NBA, mint sem a felkészülés jár az eszükben. Ezért kár volt az USA-ba menni.
2008 szeptember 22., 16:14
A szerdai kupameccsen Kovács László másodedző irányítja a csapatot.