Fehér szegfűvel és Fásy-mulatóval tüzelik az ózdiakat

2014.11.07. 18:47
Vasárnap megismételt polgármester-választást tartanak Ózdon. A több mint 28 ezer szavazó hat polgármesterjelölt közül választhat. A két legesélyesebb jelölt, a jobbikos Janiczak Dávid, illetve a fideszes Fürjes Pál is pénteken kampányzárót tartott. Az egyikük fehér szegfűvel, a másik Fásy Ádámmal kampányolt.

Az október 12-i polgármester-választást azért kell megismételni Ózdon, mert az akkori eredményt a Debreceni Ítélőtábla megsemmisítette.  Az októberi választás eredményét Fürjes Pál (Fidesz-KDNP) támadta meg, azt kifogásolva, hogy öttel kevesebb szavazólapot találtak az urnákban, mint ahányan részt vettek a választáson az eredményjegyzőkönyv szerint.

A Fidesz-KDNP-s szavazóköri delegáltak jogszabálysértést észleltek a szavazatok megszámlálásakor, valamint tanúk igazolták, hogy volt jelölt, aki anyagi ellenszolgáltatást ígért és adott a választópolgároknak. 

Akkor a legtöbb voksot  Janiczak Dávid kapta , 4214-et, hatvanhattal többet, mint a várost addig vezető Fürjes Pál. A két jelölt pénteken kampányzáró rendezvényt tartott. Az MTI tudósításai szerint röviden a következőképp hasonlíthatjuk össze a két rendezvényt:

  • Milyen rendezvény volt? A Jobbik tüntetett, majd fehér szegfűkkel vonult, a Fidesz Fásy-mulatót tartott, és Apostolra tombolt.
  • Kik voltak ott? A Jobbik Vona Gáborral kampányolt, a Fidesz Fásy Ádámmal, az Apostollal, Zoltán Erikával és Bódi Gusztival.
  • Mennyien voltak? a Jobbik tüntetésén ezren, a fideszes mulatozáson több százan vettek részt.
  • Mi volt a legfőbb üzenet? A Jobbik szerint a Fidesz fél, hogy utánanéznek, milyen gazdálkodást folytatott a mostani vezetés. A Fidesz szerint Ózdnak most a jövőjét kell megnyernie.

Aki többre is kíváncsi, ne kímélje meg magát a részletesebb jelentésektől.

Jobbik: fehér szegfű, Vona Gábor

A Fideszt támadta a Jobbik elnöke az ózdi megismételt polgármester-választás előtt pénteken a borsodi városban tartott demonstráción. Vona Gábor kijelentette, hogy a kétharmad birtokában politikai ellenfeleik nem tudják elviselni, hogy más irányítású város is legyen az országban, mint fideszes. Ahol mégis ellenzéki jelöltet választottak meg, ott szankciókkal fenyegetőznek - tette hozzá.

Félnek attól, hogy Janiczak Dávid bebizonyítja, Ózdot lehet másképpen is irányítani. Félnek attól, hogy az új vezetés megnézi, milyen gazdálkodást folyt itt az előző ciklusban

– mondta a Jobbik elnöke a polgármesterjelöltjükről. Hozzátette: azzal is együtt kell élni Ózdon, hogy a képviselő-testületben erős a Jobbik, de a Fidesz van többségben. Polgármesterjelöltjük azonban nyitottságot akar, tiszta és tisztességes politizálást, a jó ötleteket szívesen fogadja bárkitől.

Janiczak Dávid beszédében visszatekintett a város elmúlt két évtizedére, ez idő alatt mintegy tízezren mentek el Ózdról, de közülük sokan jelezték, ha változás lenne, visszatérnének. Köszönetet mondott választóinak, hangsúlyozva, hogy érzi, szeretet veszi körül. Erre is alapozva új politikai kultúrát szeretne meghonosítani, aminek eredményeként reményei szerint öt év múlva a jelenlegi 36 százalék helyett a választópolgárok 70-80 százaléka vesz részt a választásokon. Ezért olyan polgármester szeretne lenni, aki nem "az irodájában elbújva" irányítja a várost, hanem akihez bárki odamehet.

Politikai ellenfeleiről azt mondta: fellázították a peremkerületekben élőket, akiknek egy multiplex mozin kívül nem ígértek mást; az intézmények dolgozóit és a közmunkásokat megfélemlítették, hogy nem lesz munkájuk, ha nem a Fideszre szavaznak. Azt mondta: a demonstrációra sokan nem mertek elmenni, de így is érzi választói szeretetét, mindemellett kiváltságos embernek tartja magát azért is, hogy ózdi lehet.

A rendezvényen mintegy ezren vettek részt a városháza előtti téren, a tömeg a szónokokat, Vona Gábort és Janiczak Dávidot többször félbeszakítva azt skandálta: "veled vagyunk, Dávid". A demonstráció felvonulással folytatódott, a résztvevők az ózdi városháza elől a reumakórház parkjába vonultak, sokan fehér szegfűvel a kezükben.

Fidesz: parkolói mulató és Zoltán Erika

Nagy szükség van most arra, hogy Ózd összefogjon és összetartson, mert a jövője a tét

- jelentette ki Fürjes Pál, a Fidesz-KDNP helyi polgármesterjelöltje.

A település eddigi vezetője a város központjában, az egyik parkolóban a Fásy-mulató rendezvényen mondott beszédet több száz ember előtt. A Fásy-mulatóvideós meghívója szerint a rendezvényen nem kisebb sztárok lépnek fel, mint az Apostol, Zoltán Erika, illetve Bódi Guszti és a Fekete szemek

Fürjes Pál is fellépett, de ő nem énekelt, hanem beszédet mondott. Szerinte a vasárnapi megismételt polgármester-választáson Ózdnak a jövőjét kell megnyernie, és "senkinek sem szabad hagyni, hogy befolyásoljon minket".

Fürjes Pál hangsúlyozta, megvan az összetartás, a cél, a kapcsolat és a tapasztalat, "és itt van velünk az a rengeteg jóarcú ember, aki tudja, hogy vasárnap mit kell tenni".