Rászálltak a hajléktalanokra a választásokkor
A Város Mindenkié csoport kikért statisztikái alapján az önkormányzati választások idején annyira megugrott a hajléktalanok ellen indított eljárások száma, mint amennyi máskor csak egy fél alatt gyűlt csak össze.
A statisztikájuk a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalához (KEKKH), a Belügyminisztérium Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztályához, és a Fővárosi Kormányhivatalhoz beadott közérdekű adatigénylésükre kapott válaszokból állt össze.
Eszerint idén október 1-31-e között 124 szabálysértési eljárás indult fedél nélkül élők ellen, míg ez a szám szeptember hónapban csak 10 volt országszerte, augusztusban pedig csak 4. Tavaly október 15-e óta összesen 300 hajléktalan ellen indult eljárás, ebből is látszik, hogy kiugróan magas az októberi 124 eset.
Amint az ismert, a Kúria döntése szerint tavaly október 15-e óta az életvitelszerűen közterületen tartózkodás ismét szabálysértésnek minősül. Szeptemberben csak egy pontot találtak törvénysértőnek Tarlós István hajléktalan-rendeletéből, azonban az aluljárókban élés szankcionálását továbbra is hatályban hagyták.