Csepreghy: Egyre erősebb a civil szektor
Évről évre egyre erősebb a civil szektor Magyarországon, a civil szervezetek száma egyre emelkedik
- mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a 7. Civil licit fenntarthatósági aukció megnyitóján, szerdán Budapesten. Az eseményen különböző civil szervezetek szolgáltatásait vásárolhatják meg az erre nyitott vállalatok.
Csepreghy Nándor emlékeztetett: 2009-ben tartotta a kormány először fontosnak, hogy részt vegyen ebben a kezdeményezésen, azóta áll mögé. A jelenlegi kormány azért teszi ezt, mert a civil szektor egyre erősebb, ma 80 ezer civil szervezet működik Magyarországon. Úgy vélte, a válságot követően nehezebbé vált a szervezetek finanszírozása, és ez a program abban segíthet a civileknek, hogy új típusú forrást vonjanak be.
A helyettes államtitkár arra is kitért, hogy
sajnálatos vita alakult ki a civilfinanszírozás tekintetében a magyar és a norvég kormány között. De nemcsak az az egy civil szervezet létezik, amelyet a norvégok támogatnak, hanem sokkal színesebb a civil szféra.
Kedden derült ki, hogy bár a norvég nem sok hitelt ad a Kehi Ökotársnál lefolytatott vizsgálatára, a hivatal soron kívüli adóellenőrzés lefolytatását kérte a NAV elnökétől, Vida Ildikótól, továbbá feljelentést tett ellenük költségvetési csalásért. A Kehi hűtlen kezelés gyanúja miatt is feljelentést tett, mivel úgy vélik, hogy 250 millió forintot fizettek ki szabálytalanul a támogatásokból.