Elkerülhető lett volna a csongrádi gyárban történt baleset

2014.11.21. 13:49

A munkavédelmi felügyelőség szerint elkerülhető lett volna a keddi, csongrádi állateledel gyárban történt baleset, amelynek sérültjét továbbra is életveszélyes sérülésekkel ápolnak.

A megyei kormányhivataltól Varga Márta tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a MARS gyárában egy külső vállalkozó és egy alvállalkozó végezte a meglevő meleg vizes, illetve a tervezett termál vizes rendszer csatlakoztatását, eközben történt a baleset.

Az alvállalkozó munkása egy csővezeték rendszert akart összehegeszteni egy korábban beszerelt csőcsonkhoz, de ezt csak a fal és a cső közötti keskeny helyre bemászva tudta elvégezni. Eközben mozdíthatta meg azt a pillangó szelepet, ami miatt 86 fokos, 4 bar nyomású víz zúdult a testére.

A munkatársa azonnal kirángatta a karjánál fogva a cső mögül, amikor meghallotta a kiáltását, majd letépték a ruháját és az előtérbe kísérték, ahol megkezdték a szakszerű ellátást, majd később mentőhelikopterrel szállították Budapestre.

A megyei kormányhivatal kommunikációs vezetőjének tájékoztatója szerint a baleset körülményeinek kivizsgálása jelenleg is tart, de az eddigi megállapítások alapján a kinyílt pillangó szelep megfelelő műszaki állapotban volt.

A jogszabályok szerint a munkát nem szűk térben, hanem részletes technológiai utasítás alapján biztonságos térben kellett volna elvégezni, és utána kellett volna beépíteni a csőszakaszt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport