Kár is volt kérdezni a Külügyminisztériumot

2014.11.27. 16:14

Miután a Figyelő című hetilap arról írt, hogy amerikaikat tilthat ki válaszul Magyarország a kitiltási botrányra, és a külügy épp egy ezt megalapozó kormányzati előterjesztésen dolgozik, kérdéseket küldtünk az ügyben a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztályának.

Ezeket a kérdéseket tettük fel:

  • Valóban létezik-e amerikai tisztviselők kitiltására (illetve annak lehetővé tételére) irányuló terv?
  • Amennyiben igen, mikor született meg és milyen megfontolások alapján?
  • Várhatóan mikor fejeződhet be az előkészítési munka, és mikor léphet életbe maga az eredmény?
  • Amennyiben a Figyelő által említett terv nem létezik, dolgozik-e a külügy bármi olyan előterjesztésen, amely a külföldi állampolgárok Magyarországra való beutazásának, itt tartózkodásának a szabályozásán változtatna, és amely az USA állampolgárait is érintené?

Egy órán belül megkaptuk a választ, ezt:

Majd kellő időben tájékoztatjuk a közvéleményt.

kulugy

Az ügyben a 444 is kereste a Külügyminisztériumot, ők azt a választ kapták, hogy:

Sajtóértesüléseket nem kommentálunk.