Vízió, misszió, disszemináció: tízmilliárdot éget el a Klik a jövőképére

2014.12.05. 07:45
Újabb kötelező feladatot kaptak az elmúlt napokban a tanárok: a kormány arra kötelezte őket, hogy a nagyjából kétezer állami iskolában úgynevezett tudásfórumokon hallgassák végig, mi a Klik jövőképe és missziója, majd közösen dolgozzanak ki bizonyos cselekvési terveket. A Klik az összesen tízmilliárdos projekt részeként jelenléti íveket és fotókat is várt a rendezvényekről, ám több tantestületben így is sikerült megoldani, hogy elblicceljék a fölösleges pluszmunkának tartott rendezvényeket.

Furcsa feladatra kötelezte az elmúlt hetekben az állami iskolák vezetőit a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik). Az igazgatóknak az egész tantestület számára úgynevezett tudásfórumokon kellett bemutatniuk a Klik „vízióját, misszióját”, majd a tanároknak közösen úgynevezett cselekvési terveket kellett kidolgozniuk és leadniuk.

tudas1

Az Index birtokába került, intézményvezetőknek küldött körlevél szerint a Klik azt írta november elején, hogy a „Tudásfórum 3.3 – Akciótervezés” című program elindult, amelynek célja „a Klikben dolgozó munkatársak tudásának összehangolása”, és az, hogy hatékonyabbá tegyék a munkát „a hivatali irányítástól az intézményi, pedagógiai szintig". A tankerületek ezért a következő feladatot adták az állami iskolák igazgatóinak:

intézménye pedagógusai számára Önnek a csatolt prezentáció felhasználásával előadást kell tartani, amelyet a jelenlevő pedagógusok részvételével, csoportokban műhelymunka követ. A csoportmunka során kell kidolgozni azt legalább három, legfeljebb hat Cselekvési tervet, amelyet majd nyomtatott és elektronikus formában is meg kell küldeni.

A Klik az igazgatóknak el is küldött csatolva egy dokumentumot, amely a „Vízió-misszió-akcióterv” címet kapta, és ez egy bizonyos „dobogókői program eredményének disszeminációja”. Ez a dokumentum tartalmazza, hogyan kell levezényelni egy háromórás tréninget, hogyan kell ismertetni a Klik jövőképét.

modell

Egy másik csatolt dokumentumban szerepel az is, mi a Klik küldetése, amelyet az igazgatóknak minden kollégájuk számára ismertetniük kell:

kuldetes

A Klik ebben a dokumentumban a 2016-os (ezek szerint még nem elért, hanem vágyott) jövőképéről pedig ilyeneket írt, hogy

  • stabil alapokon álló, sokszínű, átjárható köznevelési intézményrendszert működtető, szakmailag hiteles szervezet vagyunk.
  • Véleményformáló erőnk szakmai felkészültségünkből ered.
  • Vonzó és kiszámítható munkahely vagyunk.
  • Szervezetünket nagy szaktudással rendelkező, hiteles vezetők irányítják.
  • Kreativitást, innovatív gondolkodást támogató, inspiráló, kulturált környezetben dolgozunk.
  • Az iskoláinkból piac- és versenyképes tudással rendelkező fiatalok lépnek ki.
  • A szülők bizalommal vannak az intézményeink iránt, biztosítottnak látják gyermekük fejlődését, jövőjét.
  • A szülők elégedettek az iskoláink által nyújtott rendszeres és részletes tájékoztatással.

Jelenléti ív és fénykép is kell

Több tanár is arról számolt be az Indexnek, hogy az igazgatójuk egy „újabb fölösleges papírmunkaként" mutatta be nekik ezt a feladatot. A tudásfórumokat azonban az elmúlt napokban valamilyen formában meg kellett tartani, ugyanis a Klik jelenléti íveket is küldött, amelyet minden pedagógusnak alá kellett írni két példányban. 

A Klik azt is kikötötte ráadásul, hogy minimum öt fényképet is kell készíteni az eseményről, amelyeket papír alapon és CD-n vagy DVD-n el kell küldeni a tankerületeknek. Több tanár is azt mondta, hogy a feladatot ezért úgy oldották meg, hogy egy szünetben vagy a szokásos heti értekezleten csináltak pár fotót magukról, és körbeadták egymásnak a regisztrációs íveket.

A tanároknak azonban nem csak a „vízió-missziós” előadás végighallgatását kellett az aláírásukkal igazolniuk, a Klik iránymutatásainak megfelelően legalább három, legfeljebb hat cselekvési tervet kellett kidolgozniuk. Ebben a tanároknak a saját iskolájuk céljait kell meghatározni és kidolgozni, a Klik csak annyit szabott meg, hogy „a kidolgozást csoportokban kell megvalósítani, annyi csoportban, amennyi cselekvési terv készül”. Ezeket a terveket pedig el kellett küldeni a tankerületeknek. Egy budapesti tanár azt mondta, hogy az iskolájukban egy kijelölt kolléga, egy kötelezően kijelölt „intézményi koordinátor összerakott falból néhány tervet”.

Nem fordítottunk rá különösebb figyelmet, hiszen nem hisszük, hogy ez alapján bármi is megvalósulna.

Egy Fejér megyei tanárnő arra panaszkodott az Indexnek, hogy kidolgoztak egy tervet arra, hogyan lehetne az idegen nyelvi képzést fejleszteni az iskolában, ám a tankerületi vezető azonnal visszafogta a lelkesedést azzal, hogy nincs pénz erre, úgyhogy „ne is álmodjanak a megvalósulásáról”.

Egy 10 milliárdos projekthez kell

Megkérdeztük a Kliket is, mi a céljuk a programmal, illetve a napokban elkészült több ezer cselekvési tervvel. A Klik azt írta, hogy az év elején elindított tudásfórumok egy uniós projekt, a „Köznevelés az iskolában” nevű program részei. A tudásfórumokon még az év elején „a tankerületek vezetői, munkatársai és az intézményvezetők együttesen fogalmazták meg a működési kereteken belül a Klik küldetését”. A Klik honlapján lévő adatok szerint a teljes projektet az EU és a magyar kormány összesen 10 milliárd forinttal támogatja. 

tudas4

Ennek a sorozatnak az utolsó állomásaként „hozzávetőlegesen kétezer állami fenntartású intézményben” tartanak tudásfórumokat – írta a Klik, amely jövő év elejére ígér pontos adatokat. Az intézmény azt is írta, hogy „az átadás módja és bemutatásának időtartama nincs meghatározva”. A tankerületek valóban csak sablonokat küldtek arról, hogyan kell tartani a tudásfórumokat.

Arra kérdésünkre, hogy mi lesz a cselekvési tervek sorsa, a Klik csak ennyit válaszolt:

A cselekvési terv az iskolák számára nyújthat segítséget céljaik tudatosításával jövőbeli terveik megvalósításában.

A terveket november 30-ig kérték az iskoláktól, a Klik közölte, hogy országos szinten összesen mintegy 8 millió forintba kerül a Tudásfórum 3.3. A teljes projekt 2013. december 1-jén indult, és 2015. szeptember 30-ig tart.