![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Lezárta a rendőrség Gyarmat határait
Lezárta a rendőrség a Győr és Pápa között fekvő Gyarmat határait hétfő reggel, írja az MTI a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének információja alapján.
Takács József csak annyit mondott, hogy a településen bűncselekmény történt. A hvg.hu-nak úgy nyilatkozott, „egyelőre nem lehet tudni, hogy vagyon elleni, vagy élet elleni bűncselekmény történt, a falu határainak lezárására azért van szükség, mert a rendőrök nagy erőkkel keresnek egy elkövetőt". A település polgármestere pedig úgy tudja, egy ember súlyosan megsérült.
A kisalföld.hu úgy tudja, a hétfőn reggel érkező bejelntés szerint egy símaszkot viselő férfi bement egy gyarmati családi házba és az egyik hozzátartozót bántalmazta.
A 160-170 cm magas, sportos testalkatú, fekete ruhát és símaszkot viselő férfi miután bement a házba, a lakókat megfenyegette, pénzt követelt, majd a családfőt bántalmazta, majd a helyszínről értékszerzés nélkül elmenekült.
A férfit a győri kórházba szállították a mentők, jelenleg súlyos koponyasérülésekkel műtik, az állapota kritikus.
Ha ott van, tud valamit, látott valamit, írjon nekünk!