A Fidesz október óta 14 százalékot veszített

2015.01.28. 16:35 Módosítva: 2015.01.28. 16:35

Folytatódott a Fidesz-KDNP népszerűségvesztése a Tárki januári mérése szerint. A teljes népesség körében a kormánypártok támogatottsága nem változott jelentősen: januárban 24 százalékon áll a novemberi 25 százalék után, írja az MTI.

A pártválasztók között azonban 41 százalékra csökkent a támogatottság a korábbi 45-ről. Október óta összességében 14 százalékponttal esett a Fidesz-KDNP támogatottsága a pártválasztók körében.

Ebben a csoportban és a teljes népességen mérve is a 2013 elején mérttel azonos szinten áll most a párt.

Továbbra is szoros a küzdelem a legerősebb ellenzéki párt pozíciójáért az MSZP és a Jobbik között, kismértékben az utóbbi vezet. A Jobbikra januárban a teljes népesség 12 százaléka szavazott volna, míg az MSZP-re 11 százalék, ami megegyezik a novemberben mértekkel. A pártválasztók körében a Jobbik 21, az MSZP 19 százalékon áll.

A DK támogatottsága 6 százalékra emelkedett a teljes népességen belül a korábbi 3-ról, míg a pártválasztók körében 10 százalékra növelték táborukat a novemberi 5-ről. A Tárki ugyanakkor rámutat: csak a következő hónapokban dőlhet el, hogy ez a növekedés tartós lesz-e.

Az LMP a teljes népességen belül 3, míg a pártválasztók körében 5 százalékon áll a Tárki mérése szerint. Az Együtt és a PM eredménye is változatlan: egyaránt 2 százalékon állnak a bővebb kategóriában, míg a szűkebb körben 4 százalékon.

A preferenciájukat titkoló vagy pártot választani nem tudók aránya változatlanul 42 százalék.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból

Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból

A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.

február 8., 18:51

  • Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.

február 9., 07:18

  • Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.

február 8., 18:00

  • Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét

Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

február 9., 06:10

  • Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.

február 8., 19:12

  • Belföld
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.

29 perce

  • Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.

tegnap, 18:53

  • Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről

Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről

A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.

február 8., 17:48

  • Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.

tegnap, 17:45

  • Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak

Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak

A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.

tegnap, 15:20

  • Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.

február 8., 06:13

  • Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.

február 9., 12:27

  • Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.

február 8., 08:02

  • Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat

Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat

Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.

február 9., 10:22

  • Belföld
A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják

A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják

A főváros szerint majd kigazdálkodják a különbözetet.

február 8., 15:21

  • Belföld
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével

Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével

Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.

február 8., 15:36

  • Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.

február 9., 13:14

  • Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten

„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten

Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.

február 8., 15:18

  • Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.

tegnap, 20:31

  • Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta

Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta

Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.

február 8., 14:10

  • Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.

február 8., 10:19

  • Belföld
Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja

Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja

Pénteken még a hivatal farsangi mulatságán is részt vett.

február 8., 11:55

  • Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Igazi mélyrepülés a Szép új világ.

30 perce

  • Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje

Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje

Érkezik a SCAT Airlines.

február 8., 13:10

  • Belföld
Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon

Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon

Már a színük is megvan.

február 8., 11:20