Jön az újabb nemzeti konzultáció, Rogán százezer menekülttel riogat

2015.02.06. 12:46 Módosítva: 2015.02.06. 14:04
A Fidesz–KDNP arra kéri a kormányt, induljon nemzeti konzultáció a megélhetési bevándorlásról – közölte a Fidesz frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján, a Mezőkövesdre kihelyezett Fidesz–KDNP-frakcióülés után. A frakcióülésen ezenkívül a bankok elszámoltatásáról és a végrehajtásról is szó volt.

A mezőkövesdi kormányülés izgalmairól Rogán Antal és Harrach Péter kormánypárti frakcióvezetők számoltak be péntek délelőtt Budapesten. Csütörtök délelőtt ugyanis véget ért a kormányülés érdemi része.

A Fidesz–KDNP célja a következő három és fél év kormányzása alatt „a keményen dolgozó emberek, bérből és fizetésből élők anyagi helyzetének javítása”, ezért a következő célokat szeretnék elérni:

  • Segély helyett munkát adni az embereknek.
  • Törekvés a teljes foglalkoztatottságra.
  • Fenntartják és megvédik a rezsicsökkentést Brüsszel törekvéseivel ellen. És ha lehet, folytatják.
  • Ehhez szükség van egy állami kézben lévő Nemzeti Rezsiszolgáltatóra. Márciustól a Főgáz alapjain elindul gázszolgáltatóként, és egy éven belül áramszolgáltatással kell bővülnie.  Az egész országban szolgáltatást kell nyújtania, lehetőleg a piaci árnál olcsóbban.
  • Le kell zárni a deviza-jelzáloghitelek korszakát.
  • Továbbra is alacsony inflációt akarnak.
  • Önálló külpolitika, amihez a német és magyar külpolitikát össze kell hangolni.
  • Mivel Oroszország Magyarország egyetlen gázszolgáltatója, stratégiai kapcsolatot kell ápolni velük. Folytatni kell a keleti nyitást.

Újabb nemzeti konzultáció

A frakcióülés legfontosabb témája a megélhetési bevándorlás kérdése volt. A megélhetési bevándorlásban elindult tendencia rendkívül aggasztó Magyarországon Rogán szerint.

2015 januárjában 14 ezer menekültkérelmet adtak be. Rogán szerint ha ez így folytatódik, százezer gazdasági menekült lehet év végére: „Nem kérünk a megélhetési bevándorlókból, mert Magyarország nem tud nekik munkát biztosítani, csak a magyar embereknek.”

A Fidesz–KDNP ezért a kormánynak ajánlásokat is megfogalmazott, amelyekről tudják, hogy konfliktushoz fog vezetni Brüsszellel. Emellett nemzeti konzultációt akarnak a megélhetési bevándorlásról. A következőket szeretnék megkonzultálni az emberekkel:

  • Támogatják-e az emberek, hogy a harmadik országból érkező illegális bevándorlókat őrizetbe kell venni?
  • Ellenőrzés alatt kell-e tartani őket?
  • Haladéktalanul vissza kell-e őket toloncolni?

Rogán szerint amikor két évvel ezelőtt a magyar gyakorlat csak az első elemet alkalmazta, és Brüsszel már azért is eljárást indított. Szerinte a következő években az egyik legfontosabb európai kérdés lesz a bevándorlás megállítása. De Magyarországnak nincs ideje megvárni Brüsszelt, és előbb kell lépnie.

Rogán hozzátette, a Fidesz is azt gondolja, hogy akit hazájában politikailag üldöznek, annak menedéket kell biztosítani, de a „megélhetési bevándorlás” az egy egészen más dolog. A Fidesz parlamenti vitanapot is kezdeményez a témáról, arra kíváncsiak, hogy a többi párt mit gondol. Rogán hangsúlyozta, nem általában a menekültekhez való viszonyról, hanem kizárólag a megélhetési bevándorlásról. A vitanap február 19-én lehet.

Nem kell sajnálni a pénzt a kórházra

Arra kérték a kormányt, döntse el, hol és milyen ütemezésben építsenek egy új nagy budapesti kórházat. Nem kell erre sajnálni a pénzt – mondta Rogán.

Az egészségügy prioritása a megelőzés legyen, jelentősen emeljék meg legkésőbb 2016-ra a szűrőprogramokra szánt összegeket. A vastagbélrák és méhnyakrák ellen kell fellépni szűréssel és védőoltásprogrammal. Évi tíz-tizenkétezer ember életét lehetne megmenteni a Fidesz által meghallgatott szakértők szerint.

Bankok elszámoltatása

Jó döntés volt, hogy a magyar családokat az állam képviselje a bankok ellen, 78 perből a többséget megnyerték. Megdicsérték magukat a devizahitelek forintosítása miatt is.

Májusra szerinte lezárul a bankok elszámoltatásának folyamata. Márciusban és áprilisban mindenki értesítőt kap arról, hogy a bankja mennyivel tartozik neki, és hogy a devizahitel helyébe lépő forinthitelnek mennyi az összege és kamatja. Egymilliárd forint jár vissza az embereknek összesen.

A forinthitelek február 1-jétől érvényesek. Májustól csökkennek a törlesztőrészletek, viszont a február–áprilisi különbözet összegét egyben meg kell kapniuk az embereknek addigra. A forinthiteleknél novembertől érvényesül a várható kamatcsökkentés.

Végrehajtás

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy év végéig kell rendet rakni a bírósági végrehajtás területén. Átlátható, tisztességes, az emberi méltóságot figyelembe vevő megoldás kell a Fidesz szerint.

Rogán azt állította, nem akarják államosítani a területet, de állami felügyelet akarnak, erről pedig még a nyár előtt szavaznának.