Kész Zoltán meg akarja változtatni a hatalmat
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Nagy ünnepi sajtótájékoztatót rendezett Veszprémben Kész Zoltán, aki a baloldal támogatásával megnyerte az időközi választást. A majdnem végleges eredmények ismeretében Kész kijelentette:
Mostantól Veszprém a józan ész városa
Kész szerint a veszprémiek megtették, amit az ország megkövetelt, megszűnt a Fidesz-KDNP kétharmados kormányzása a parlamentben. Azt is mondta, hogy tudja, a mostani győzelme azt is jelenti, hogy "a hatalom igazi kritikáját várják tőlem a választók. Ígérem, ezt kapják. Megvan az erőnk ahhoz, hogy megváltoztassuk a hatalmat".
Kész arról beszélt, hogy már fel is hívta gratulálni fideszes ellenfele, Veszprém alpolgármestere, Némedi Lajos, és a körzet korábbi képviselője is, Navracsics Tibor.
Megbeszéltük, hogy együtt fogunk tenni azért, hogy a város és a környező települések prosperáljanak.
Kész a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta, hogy korábbi ígéretéhez híven nem ül be egyik párt frakciójába sem a parlamentben.
Az elveimhez hű maradok, a programomat fogjuk megvalósítani.
Az újságírók rákérdeztek arra is, hogy napközben megvádolta Schiffer Andrást, az LMP társelnökét, hogy együttműködik a Fidesszel. "Schiffer Andrástól miért kérnék bocsánatot?" - kérdezett vissza Kész, majd odaszúrt még egyet az LMP-nek. "Örülök annak, hogy nemcsak a Fideszt vertük meg, hanem egy olyan pártot is, amely kész együttműködni a Jobbikkal" - fogalmazott.
A baloldali pártok nem győznek gratulálni
- Tóbiás József, az MSZP elnöke: a Facebookra kiírta, hogy "lebontottuk a kétharmadot". Majd később a veszprémi Betekints Hotelben tartott sajtótájkoztatóján kijelentette, hogy az új társadalmi együttműködés példája volt a voksolás. Az MSZP elnöke azt mondta, a választáson bebizonyosodott, hogy az MSZP kész és képes együttműködni a helyi civil társadalommal. Hangsúlyozta, hogy ez a győzelem az MSZP támogatása nélkül nem lett volna lehetséges. Hozzátette: "a magukba zárkózó pártok" vereségre vannak ítélve, így járt a Fidesz ezen a választáson. A változtatás az MSZP támogatásával lesz lehetséges 2018-ban is.
- Mesterházy Attila, volt MSZP-elnök: Na akkor ennyit a kétharmadról...Szép volt veszprémiek! :-) Gratulálok a képviselő úrnak és mindenkinek, aki segített!
- Botka László, az MSZP választmányi elnöke: Győztünk Veszprémben! A fideszes kétharmad legyőzhető! Ha valaki, akkor én tudom: a szegedi baloldali, győztes 2/3-os többségemmel. Az MSZP nyitottan, demokratikusan összefog minden Orbán-rezsim ellenes új civillel, aki nem visz, hanem "hoz” a demokratikus egységhez! Így lehetünk együtt a csalódott többség számára is a jövő élhető Magyarországának új többsége. Hajrá Új Magyar Köztársaság, hajrá MSZP!
- Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke: még nem reagált semmit a Facebookon
- Gréczy Zsolt, a DK szóvivője: A DK úgy látja, hogy immár tendencia: a választók megvonják a bizalmat Orbán Viktortól és korrupt kormányától. A Fideszen már az utolsó napok rágalmazó szórólapjai és a velük szövetséges LMP sem tudott segíteni. Fontos fejlemény, hogy a demokratikus együttműködés simán legyőzte a Jobbikot is. A Demokratikus Koalíció úgy látja, hogy Veszprém üzent a hatalomnak: az ország változást igényel. Ehhez 2016-ban előrehozott választásra van szükség.
- Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja: Kész Zoli barátunk nyert. Megérdemelten. A neheze folytatódik, sok a munka, de világosan látszik hogy a Fidesz megverhető. Óriási lépés a NER elsöprése felé. Örülünk, hogy segíthettünk, liberális demokraták a liberális demokratának.
- Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke: Kész Zoltán győzelme visszaadja sokak reményét, hogy Magyarországon lehet politikát építeni az egyenes beszédre és a becsületes politizálásra. A hazug vádak és a köztelevízió aktív ellenkampánya ellenére ma győzött az igazság.
- Fodor Gábor, Liberálisok elnöke: öröm, hogy a szavazók egy liberális érzelmű, a liberális értékrendet képviselő jelöltet választottak meg.
- Párbeszéd Magyarországért: A Fidesz elveszítette minden erkölcsi alapját az ország vezetésére, ezért a PM előrehozott választások kiírását követeli.
A Jobbik szerint a Fidesz bukott meg
A Jobbik szerint a vasárnapi veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választáson nem a független jelölt győzött, hanem a Fidesz bukott meg. Az ellenzéki párt azt írta, hogy a választás megmutatta, az embereknek elegük van a Fideszből.
A Jobbik szerint "az Orbán-kormány folytatta mélyrepülését, a Kubatov-listákra épített gépezett összeomlott, mert az emberek már immunisak a kormány sajtóhazugságaival" szemben. Hozzátették, a vasárnapi nappal megszűnt a kétharmad, Tapolcán pedig "a második szöget a Jobbik fogja beleverni a kormány és az elmúlt huszonöt év lejáratódott politikai elitjének koporsójába" - utaltak az újabb, április 12-i időközi országgyűlési képviselő-választásra.