Tantárgyak az iskolában? Ugyan, felejtsük el!

A 40 éve elkezdett finn oktatási reformnak nincs vége. Sőt, a reform lényege épp az, hogy soha nincs vége. Az északi ország eddig is rendkívül sikeres oktatási rendszerét ugyanis folyamatosan hozzá kell igazítani a világ változásához és a munkaerőpiac igényeihez. Az Independent szerint a reform egyik iránya most az, hogy eltöröljék a tantárgyakat, és helyettük témákat, projekteket, gyakorlati helyzeteknek megfelelő ismereteket tanuljanak a gyerekek.

Az újabb finn kísérlet tulajdonképpen megfordítja az oktatás szemléletét: nem elvont alapismereteket akar tanítani, amelyeket 5-10 évvel később éles helyzetben kellene tudni alkalmazni. Ehelyett az életből, a munka világából vett szituációkhoz, problémákhoz igyekszik kapcsolni az ahhoz szükséges tudást és készségeket, függetlenül attól, hogy ezek melyik tradicionális tantárgyhoz tartoznak. A cél ezzel is csak az, hogy a diákokat jobban alkalmassá tegyék a munkavállalásra.  

Ez milyen óra? 

A finn iskolák eddig is híresek voltak gyakorlati szemléletükről és kreatív módszertanukról. A finn gyerekek a növényekről a parkban vagy az erdőben tanulnak, a kisiskolások a számolást az udvaron gyakorolják kavicsokkal. Ha az ember bekukkant egy tanterembe, elsőre talán el sem tudja dönteni, milyen óra zajlik ott, amikor azt látja, hogy a gyerekek angol nyelven játszanak tévés időjárás-jelentést, és közben a térképen Európa országaival ismerkednek.

A finn iskolákban már most is évente egyszer van „gyakorlaton alapuló tanítás”. Ezek az időszakok gyakran több hétig tartanak. Egy helsinki középiskolákban a 16 éves korosztály már most sem a hagyományos matek- vagy idegennyelv-órával kezdi a napot. Ehelyett témákat, vagy ahogy ők nevezik, jelenségeket tanulnak. A diákok például a „kávéházi vendéglátás” nevű foglalkozás keretében tanulnak matematikai műveleteket, idegen nyelvet, kommunikációs ismereteket vagy éppen íráskészséget, az „Európai Unió” nevű foglalkozásokon pedig gazdasági ismereteket, történelmet, nyelveket és földrajzot oktatnak nekik.

A helsinki iskolák tapasztalatai alapján most fel akarják gyorsítani ezt a folyamatot, és évi két ilyen időszakot is beiktatnának az oktatásba. 2020-ra szeretnék ezt a módszert az ország összes iskolájában elterjeszteni.

De vajon lehet-e tanítani tantárgyak nélkül? A tantárgyak eltörlése vagy legalábbis a határok fellazítása nem számít forradalmian új finn gondolatnak. Magyarországon is sok iskolában tartanak projektnapot vagy témahetet, amelyeken valamilyen gyakorlati feladathoz több tantárgy ismereteit, képességeit kell alkalmazni, mondta az Indexnek Halász Gábor oktatáskutató, az ELTE egyetemi tanára. A tantárgyakon átívelő szemlélet is egyre inkább elterjed nálunk: ma már az iskolai hétköznapok részét képezik az olyan feladatok, amikor egy földrajzórán számolni kell, vagy egy környezetismeret-órán helyesírási vagy szövegértési feladatot is kapnak a diákok.

A finn kezdeményezés azért lehet egyedi, mert ezt a szemléletet ki akarják terjeszteni a teljes iskolarendszerre. Halász Gábor véleménye szerint a gyakorlatban ott sem fognak teljesen eltűnni a tantárgyak. Inkább az várható, hogy a projektmódszer egyre nagyobb szeletet hasít ki az oktatás időtartamából, és a hagyományos, tantárgyközpontú oktatás háttérbe szorul.

A téma, a forradalom

Magyarországon inkább alternatív iskolákban folyik a finnhez valamennyire hasonlító projektalapú oktatás, amelynek keretében a diákok hosszabb ideig tanulmányoznak elmélyülten egy témát, amit több tantárgy vagy tudományág oldaláról is körüljárnak. Az AKG-ban az oktatás alapja a gyakorlatias és problémacentrikus megközelítés, az epochális tanítás, mondja Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője. Az iskolában nemcsak szaktudományokat, hanem műveltségi területeket is tanítanak (anyanyelv, idegen nyelv, társadalomismeret, matematika, alkotókörök, természettudomány stb). A gyerekeknek nem heti három órájuk van egy-egy tantárgyból, hanem évente öt háromhetes epochát és köztük témaheteket tartanak.

Az epochákban mindennap dupla órában foglalkoznak egy-egy témával három héten keresztül. Így igyekeznek egy-egy téma minden aspektusát felvillantani. Volt, amikor egy falusi önkormányzat működését tanulmányozták és szimulálták heteken át a diákok, és eközben tanultak gazdasági vagy jogi ismereteket. Egy másik alkalommal, a Forradalom témahéten egyszerre foglalkoztak 1848-cal, 1956-tal és 1989-cel, de volt olyan is, amikor hosszabb ideig a roma kultúrát, a tanyasi életmódot vagy egy természetvédelmi területet tanulmányoztak behatóan.

A tantárgy és a valóság

Horn György szerint érdemes lenne elgondolkodni azon, mit is értünk egyáltalán tantárgyakon. Nincs ugyanis sem biológia, sem kémia nevű tudományág. Ezek a tantárgyak is eleve több tudományterület ismereteit foglalják egybe. 

A tantárgyak keretei jórészt a XIX. században vagy a XX. század első felében alakultak ki. A „magas tudomány tételei a legkisebb pedagógiai transzformáció nélkül kerülnek be a tananyagba, tág teret nyújtva így a nevelési szempontból hatástalan, öncélú tudományosság burjánzásának" – olvasható Chrappán Magdolna A diszciplináris tárgyaktól az integrált tárgyakig című tanulmányában. Bár a tantárgyak eredetileg segítették a tervszerű, szisztematikus ismeretszerzést, később világossá vált, hogy a világ jelenségei nem mindig felelnek meg a tudományhatároknak. 

Horn György szerint azért nehéz a projekttanításra való átállás, mert a szaktudományoknak és a tantárgyaknak megvan a saját logikájuk, ami bizonyos problémák megértését sokszor csak nehezíti. Ha egy problémához közelítünk, azt kell megtanulni, hogyan tudjuk úgy összegyűjteni a különböző tudományágakból származó információkat, hogy azok a céljaink eléréséhez vezessenek. Ehhez sokszor egyfajta felszínesség kell, ami éppenséggel ellentmond a szaktudományi elmélyülésnek.

mindez azonban a XXI. század elején már anakronizmus, véli Horn György. A pedagógiai hagyományok és az egész oktatás struktúrája annyira merev Párizstól Moszkváig, hogy az hosszú évtizedek után is csak alig változik. A kötött órarend és a szigorú kötelező óraszámok miatt például lehetetlen lenne megvalósítani egy hagyományos iskolában, hogy több tanár együtt tanítsa a gyerekeket. 

Zsanett a Big Brotherből

A tantárgyi kötöttségek közül való kilépésre Magyarországon is történtek modernizációs kísérletek. 2003-ban például felmerült a tantárgyak és a vizsgatárgyak szétválasztása. Egy az Oktatási Minisztériumnak akkor készült tanulmány azt javasolta, hogy magyar, a történelem vagy a matematika helyett legyen érettségi tárgy egy önálló projekt kidolgozása, egy általános műveltségi teszt vagy egy műveltségterületi vizsga (természetismeret, egészségtan, társadalomismeret stb.). A koncepció szerint a diákoknak ebben az érettségiben például a jászladányi iskolaügyet kellett volna vizsgálniuk, vagy azt kellett volna elemezniük, hogy a Big Brotherben miért Zsanett és miért nem Judit jutott tovább. Ebből jó nagy botrány is lett, így az ötlet hamar lekerült a napirendről.

Az oktatási rendszerek irányítóinak nem szabad elveszniük a jelen problémáiban, a jövő várható kihívásait is meg kell próbálniuk azonosítani. A finn oktatás a gyakorlatba is átültette ezt a két lépéssel előre tartó gondolkodásmódot, véli Sió László, a finn oktatási reformról szóló A finn példa című könyv magyar fordításának szakmai konzultánsa, korábbi oktatási államtitkár. Sió szerint ugyan a magyar iskolákban is tanítanak projektmódszerben, de ez nem tekinthető általános gyakorlatnak, és ahol alkalmazzák ezeket a módszereket, ott a követelmények meghatározása és a teljesítmény értékelése továbbra is a tantárgyakhoz kötődik.

A  tantárgyak helyett az egyes témákra koncentráló finn szemlélettel sokkal életszerűbb, a diákokat ténylegesen érintő és érdeklő problémák, kérdések mentén lehet tanítani. Ez segíti a diákok bevonódását, elköteleződését, fenntartja az érdeklődést és a motivációt. Ilyen módon javítja a tanulás hatékonyságát és a tanultak alkalmazását, magyarázta Sió László.

Emögött az a szemlélet is megfigyelhető, ami az oktatás alapvető átalakulását vetíti elő a világban. Ma az iskola feladata még a mindenki számára kötelező alapvető ismeretek átadása. A speciális ismereteket a diákok az iskolán kívül szerezhetik meg. Ugyanakkor a digitális világban ennek a tudásnak a nagy része már más ismeretközvetítő csatornákon, így az internet vagy a média segítségével is könnyen megszerezhető. Az alapkészségek kialakítása és elmélyítése ugyan továbbra is az iskola feladata marad, de Sió szerint a tanár és a diák által közösen eltöltött időt a jövőben a diák egyéni érdeklődésének megfelelő, speciális ismeretszerzés támogatására lehetne fordítani.

Nem a magyar tanároknak való? 

Abban szinte mindegyik megkérdezett szakértő egyetért, hogy Magyarországon nehéz lenne kilépni a tantárgyi keretekből. Halász Gábor szerint Finnországban azért van nagy esélye ennek, mert a tanárok ott hozzá vannak szokva, hogy nyitott  problémahelyzetekben tanítanak. Ezekben egy problémára többféle megoldás lehetséges, amelyek nem férnek bele egy-egy tantárgy kereteibe. 

Sió László szerint ehhez autonóm és kreatív tanárokra van szükség, hiszen ezek az érdeklődési területek olyan sokfélék is lehetnek, hogy a tanárnak ebben a tanulásban sokkal inkább kell koordinátornak, módszertani mentornak lennie, mint ismeretátadónak. Ehhez ki kell lépni a tanári komfortzónából és a megszokott szerepből is: ebben a tanulási folyamatban a diákok tesznek fel kérdéseket, a tanár és diák együtt fedez fel új ismereteket. Ebbe bizony az is belefér, hogy a tanár egy kérdésre azt mondja, „nem tudom a választ, de utánanézek, és elküldöm neked e-mailben”. A mostani hagyományos tanári szerepelvárásba nem fér bele, hogy egy tanár nem tud valamit, olyan pedig főleg nem, hogy ezt el is ismerje a diákok előtt.

Horn György úgy látja, hogy bár Finnországban is állami alkalmazottak a tanárok, és az iskolákat az állam tartja fent, van központi tanterv, az egésznek semmi köze a Magyarországon államosított iskolarendszerhez. Mi csak a finn rendszer külsőségeit vettük át, a lényegét nem sikerült megragadni, mondta az AKG alapítója. Horn szerint nálunk a pedagógusok előmeneteli rendszeréhez dokumentumokat kell benyújtani, és úgy akarnak értéket közvetíteni, hogy a gyerekekkel a tanórákon kívül nem is tudnak találkozni. Horn szerint Finnország és Magyarország között nem is az iskolarendszerben van a legnagyobb különbség, hanem abban, hogy ott egy együttműködésre alapított társadalom iskoláját látjuk, nálunk pedig egy feszült és megosztott társadalom oktatási rendszerét.