Bárándy Gergely arról kérdezi a legfőbb ügyészt, valóban taktikaként alkalmazzák-e a potenciális gyanúsítottak tanúként való kihallgatását. Polt Péter nem érti a kérdést, mert ő korábban azt mondta, Tarsoly Csabát azért nem faggathatták ki a hatóságok már az eljárás megindulása után, mert potenciális gyanúsítottként nem volt arra lehetőség, hogy tanúként meghallgassák. Polt indoklása egyébként a Hvg.hu által megkérdezett jogászok szerint nagyon sántít.
Répássy Róbert államtitkár válaszol Harangozónak, aki csak megpróbálkozik áttolni a baloldal térfelére a botrányt:
A Buda-Cash elkövetői ezer szálon köthetők a szocialistákhoz
Majd pedig hangsúlyozza, hogy a kisbefektetők kártalanítása száz százalékos és garantált.
valamint két miniszter, Szijjártó Péter és Fazekas Sándor lemondását követeli az MSZP.
itt kezd el működni a parlamenti stream, és itt sikerül bekapcsolódnom Harangozó Tamás napirend előtti felszólalásába, melyben azt ecseteli, hogy a brókerbotrány "csepp a tengerben", "részben az egész", sőt, a kormányzás "esszenciája". Kezdődik a keddi parlamenti ülés, jó napot!