Megöltek egy 18 éves lányt a zalaegerszegi Parkerdőben

2015.04.12. 07:40 Módosítva: 2015.04.12. 11:12

A Police.hu híre szerint megöltek egy 18 éves lányt szombat késő este Zalaegerszegen, a holttestét a rendőrök a Balaton úti Parkerdőben találták meg.

Az elkövetőt egy órán belül megtalálták. A 21 éves zalaegerszegi férfi a gyilkosság után autóba ült, és a 76-os főúton, Sármellék és Fenékpuszta között balesetet szenvedett. A mentők a keszthelyi kórházba vitték, ahol rendőrök őrzik.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az esettel kapcsolatban csak annyit közölt az MTI-vel, hogy az áldozat még középiskolás volt. Az üggyel kapcsolatban hétfő délutánra ígért bővebb tájékoztatást. A hírügynökség ugyanakkor arról értesült, hogy a gyilkosság hátterében féltékenység állhat.

A Zaol.hu úgy tudja, hogy az áldozat és a gyilkosság feltételezett elkövetője is rendezett családból származik. A lány a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium végzős tanulója volt. Az iskola igazgatója megerősítette a hírt, mint mondta, mély megdöbbenéssel értesültek a történtekről, az intézményre kiteszik a fekete zászlót.

A lap szerint a balesetet szenvedett főiskolást átszállították a Zala Megyei Kórházba, ahol szintén rendőrök őrzik. A kórház igazgatója szerint a fiatalember állapota kielégítő, megfigyelés céljából tartják bent. 

Az MTI tudósítója szerint az áldozatot a forgalmas Balatoni úttól alig 20-30 méterre találták meg. A rendőrség még 11 órakor is helyszínelt, fémdetektorokkal kutatták át az erdős területet.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport