Enikő, Melitta
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Együtt gyávul a Fidesz és a Jobbik

000 Nic6445059
2015.04.24. 14:49 Módosítva: 2015.04.24. 16:37
Hét éve még kemény hangon ítélte el a Jobbik az örményeket ért népirtást, de az Azerbajdzsánnal és Törökországgal való barátkozás óta óvatosabb. Az azeri baltás gyilkos kiadása után Örményország a diplomáciai kapcsolatait is felfüggesztette Magyarországgal, így a Fidesz sem ítéli el hangosan az 1,5 millió örmény civilt megsemmisítő népirtást, miközben az Európai Néppárt igen. Magyarország nem is képviselteti magát a jereváni megemlékezésen, Schmitt Pál viszont ott lesz Isztambulban, hogy Törökországgal egy katonai győzelmet ünnepeljen.

A modern történelem első nagy népirtására emlékezik Örményország pénteken. 

Jerevánba több mint félszáz ország képviselőjét várják, Magyarországét azonban nem.

Az Index az örmény külügyminisztériumtól megtudta, Magyarország még csak meghívót sem kapott a megemlékezésre, és hát egyáltalán nem véletlenül. A következőket írták:

„Miután Azerbajdzsán bűnös összeesküvés nyomán megkapta a magyar bíróság által egy örmény tiszt megöléséért életfogytiglanra ítélt gyilkost, Ramil Safarovot – akit Bakuban hősként fogadtak és szabadon engedtek –, Örményország felfüggesztette a diplomáciai kapcsolatát Magyarországgal. Ennélfogva a magyar fél nem kapott meghívót.” 

Örmény holokauszt

Egyes becslések szerint másfél millió örmény férfi, nő és gyermek lett az áldozata a végnapjait élő Oszmán Birodalomban végrehajtott népirtásnak – Törökország 300 ezer áldozatot ismer el, de ennél is fontosabb, hogy

a megsemmisítést nem nevezi népirtásnak.

A nacionalista – egyúttal modernizációt, valódi alkotmányt követelő – ifjútörökök vezette kormány az I. világháborús vereségekért az „áruló örményeket” hibáztatta, így a korábbi évtizedekben egyre inkább növekvő muzulmán-keresztény ellentét hamar elindította a civileket megsemmisítő államgépezetet. 1915. április 24-én az isztambuli örmény értelmiség több mint kétszáz képviselőjét gyűjtötték össze a hatóságok, és hamarosan ki is végezték őket. Ez lett a hivatalos kezdőpontja az örmény genocídiumnak, amely 1917-ig, kisebb mértékben a húszas évek elejéig elhúzódott.

Obama sem vállalta be, pedig megígérte

Hiába a 2008-as kampányígéret, kedden tudatta a Fehér Ház, hogy az Egyesült Államok elnöke nem fogja a genocídium kifejezést használni az örmények ellen 1915-ben indított megsemmisítési akcióra. 

Világpolitikai szempontból megvan az oka Barack Obamának arra, hogy kerülje a kifejezést, nehogy tovább hergelje a Közel-Keleten nélkülözhetetlen szövetséges NATO-tag Törökországot. (Ráadásul Örményország egyértelműen Oroszország szövetségesének tekinthető. Moszkva egyébként 20 éve népirtásként ismerte el a népirtást.) Obama minden évben tartott beszédet az évfordulón, de a befolyásos örmény lobbi ellenére mindvégig sikeresen kerülte a genocídium szót. Elnökként idén ezt utoljára kell megtennie.

A népirtást az EU többsége hivatalosan is elismeri. A 28 tagállam közül azonban Magyarország, Észt- és Lettország, Finnország, Románia, Bulgária, Spanyolország, Portugália, Nagy-Britannia és Írország nem foglalt hivatalos állást a népirtással kapcsolatosan.

Az Egyesült Államok egészében nem, de 43 tagállamban genocídiumként tartja nyilván az örmények megsemmisítésére irányult szervezett akciókat. Izrael állami szinten nem ismeri el a sokak által a holokauszt előfutárának tekintett örmény népirtást.

Orbán nem illetékes saját véleményében

Az Európai Parlament áprilisban ismét állást foglalt amellett, hogy Törökország ismerje el népirtásnak a történteket. Ugyanezt szorgalmazta külön is az EP legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt, amelyben a Fidesz is helyet foglal.

Hogy mit gondol az ügyről Orbán Viktor, az nem derült ki: írásos megkeresésünket a magyar kormányfő sajtósa hárította el azzal, hogy ilyen ügyekben forduljunk „a külkapcsolati témákban illetékes Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz”. 

A sajtós szerint saját véleményében nem illetékes kormányfőtől az alábbiakat szerettük volna megtudni:

  • Népirtásnak tartja-e a kormányfő az örményeket ért 1915-ös üldöztetést?
  • Kifogásolható-e, hogy a budapesti Török Kulturális Intézet az örmény népirtás tagadására épülő rendezvényt tartott április elején?
  • Szükségesnek tartaná-e a kormányfő olyan törvény elfogadását, amely az örmény népirtás tagadását is büntetné?
Az illiberális demokráciák sorában Törökországot is példaképnek tekintő Orbán mellett a Fideszhez is eljuttattuk a kérdéseket, de onnan sem érkezett válasz.

Otthon kevesen, külföldön sokan

Örményországban alig hárommillió ember él, a befolyásos üzletemberekkel, politikusokkal, művészekkel, celebekkel büszkélkedő örmény diaszpóra azonban a hétmilliót is eléri.

Cherilyn Sarkisian – nem más, mint a világhírű Cher. A 68 éves énekesnő mellett Andre Agassi teniszcsillag gyökerei is az örményekhez vezetnek, iráni örmény édesapja révén.

A „francia Frank Sinatra”, Charles Aznavour is örmény. A 90 éves énekes édesanyja épp az 1915-ös népirtás egyik túlélője.

És ott vannak még a Kardashian nővérek, akik rejtély, hogy miért, mindenesetre híresek és örmények. Ők is igyekeznek felhívni a figyelmet az örmény népirtásra.

A Las Vegas képét egykor szállodáival meghatározó, az autóiparban is nagybefektető Kirk Kerkorian milliárdos is örmény, akárcsak az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov édesapja. És örmény Szergej Galickij milliárdos is, aki a Magnyit üzletlánc tulajdonosaként Magyarországon keresett üzleti kapcsolatot, a letartóztatott Kis Szilárd egykori agrárattasé közreműködésével. Hogy Galickij neve nem árulkodik örmény gyökerekről, annak magyarázata, hogy az üzletember felesége nevét vette fel.

KDNP: Igenis népirtás!

Ellentétben a KDNP-vel, akik ebben a kérdésben is szembemennek koalíciós partnerükkel.

Harrach Péter a következőket írta: „Mi, kereszténydemokraták azt valljuk, hogy az emberi élet szent és sérthetetlen, és ezen elvek tiszteletben tartására a mindenkori legbiztosabb garanciát a keresztény értékrend adhatja. Az emberiség története – legnagyobb fájdalmunkra – tele van üldöztetésekkel, népirtásokkal, a mi dolgunk, hogy ezeket mementóként megőrizzük, és az áldozatok előtt fejet hajtsunk. Egyetértünk Ferenc pápa álláspontjával, miszerint 

az örményeknek az Oszmán Birodalmon belüli legyilkolása népirtás, így a XX. század olyan brutális cselekedetei között említhető, mint a holokauszt vagy a kommunizmus tombolása.

Az örmény népirtás tagadását büntető törvény lehetőségéről a KDNP alelnöke elmondta: fontos, hogy a társadalom hiteles történelemoktatás révén értesüljön az eseményekről, de nincs meggyőződve arról, „hogy minden történelmi tény kapcsán a törvény erejével kell kimondani, hogy mi az igazság. Ez inkább a társadalom felnőttségén, semmint annak jogrendszerén múló dolog.”

Harrach viszont azt állította, hogy mind a KDNP, mind a Fidesz igenis népirtásnak tartja az örmények megsemmisítését célzó, 1915-ben indított akciókat, és szerinte ezt jelzi az is, hogy mindkét párt „EP-képviselői megszavazták azt a határozatot, amelyben kijelentik: 1915 kapcsán örmény népirtásról beszélhetünk.”

A Jobbik mindenkit sajnál, de

Legalább ennyire érdekes a Jobbik pálfordulása. 2008-ban a szélsőjobb portáljain még külön elítélték az örmény népirtást, sőt azt hozták fel példának arra, hogy „nem csak mindig a holokausztról kellene beszélni″. Jobbikos politikusok korábban szintén többször hangsúlyozták, hogy nem helyes kizárólag zsidó holokausztról beszélni, hiszen a világban több más népirtás is történt. 

Az eltelt években azonban a Jobbik szorosra fűzte a kapcsolatát azzal az Azerbajdzsánnal, amely a hivatalosan területéhez tartozó, de több mint húsz éve az örmény katonai erők ellenőrzése alatt álló Hegyi-Karabah miatt kibékíthetetlen ellentétben áll Örményországgal. És ami talán ennél is fontosabb: Oroszország mellett Vonáék a népirtást elkövető Törökországot tekintik a legfőbb igazodási pontnak. Ennek megfelelően a nemzeti radikális párt is óvatosan fogalmazott kérdésünkre.

„A Jobbik minden népirtást elítél, történjék az a világ bármely táján, s legyen elszenvedője bármelyik nép, vagy népcsoport. Fájdalommal adózunk a magyarság és minden más nemzet tragédiája előtt” – írta válaszában a Jobbik szóvivője, Pál Gábor azonban szintén kerülte, hogy konkrétan az örmény népirtást népirtásnak nevezze. Hogy népirtásnak számít-e az örményeket ért, 1915–1917 közötti üldöztetés a széteső Oszmán Birodalomban, arra Pál így válaszolt:

„Az örmények vesztesége elvitathatatlan, a vita a számarányokat illetően alakult ki. Nem kevés a különbség a veszteségek megítélése kapcsán a hivatalos örmény és török álláspont között.”

Schmitt Pál a törökökhöz megy

Meghívót Jerevánból nem kapott Magyarország, a török féltől azonban igen, és élünk is vele

– derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium válaszából. Ankara ugyanis épp aznapra tette a Dardanellákért folyó ütközet 100. évfordulójának emléknapját, amikor az örmények is megemlékeznek a népirtásról. Hogy nem csak a történelem megkerülhetetlen játékáról van szó, azt jelzi, hogy a gallipoli ütközetre való megemlékezéshez más dátumot is választhattak volna: az antant által megkezdett szárazföldi támadás csak április 25-én indult, az antant flottája pedig március 18-án indult meg az oszmán erők ellen. A mindkét oldalon százezer halottat követelő harcok csaknem egy éven át, 1916 elejéig folytak, és az antant vereségével értek véget – legalábbis az I. világháborúnak ebben a szakaszában. Törökország tehát győzelmet ünnepel az évfordulón, még ha az I. világháborúban vesztes Oszmán Birodalom végül szét is esett.

Az ünnepségekre Magyarország is kapott hivatalos meghívót. Mint megtudtuk, az isztambuli ünnepségre Budapest a volt államfőt, Schmitt Pált küldte.

Szijjártó Péter minisztériuma pénteken, az évfordulóra kiadott közleményében is végig kerüli a népirtás szót, ehelyett „az örmény népet száz évvel ezelőtt ért tragédia áldozataira" emlékeznek. Az egyértelmű állásfoglalást nemcsak azzal próbálja megúszni, hogy „az örmény és a török nép megbékélését″ sürgeti, hanem eleve kijelenti, hogy az ítélkezés nem is rájuk tartozik. Azt írják,

a magyar kormánynak meggyőződése, hogy az 1915-ös események megítélése a történészek feladata.

A magyar baloldal egységesen elítéli

„Elfogadhatatlannak tartunk minden olyan diplomáciai lépést, amely sérti az áldoztatok emlékét, beleértve azt is, hogy Schmitt Pál akkor utazik Isztambulba, amikor a jereváni megemlékezésen hazánk nem képviselteti magát” – közölte a Párbeszéd Magyarországért. A PM szerint elhibázott Magyarország külpolitikája, amely közismerten kacérkodik az olyan „illiberális”, tekintélyelvű rezsimekkel, mint például a jelenlegi török rezsim.

A PM egyértelműen népirtásnak tekinti az örmények ellen 1915-ben elkövetett tömeggyilkosságokat.

Az LMP állásfoglalása is egyértelmű. Schiffer András április 20-án szólalt fel a parlamentben az „egyik első modern, iparosított népirtásnak” nevezve az örmény genocídiumot. Schiffer sajnálatosnak nevezte, hogy Magyarország nem tagja annak a két tucat országnak, amely népirtásként tartja számon a megsemmisítést, ezért bejelentette, hogy az LMP kezdeményezni fogja a parlamentben az örmény népirtás elismerését. Schiffer felhívta a figyelmet arra is, hogy 

az örmény népirtásra emlékezni azért is fontos, mert az ott történtek visszaköszöntek a II. világháború holokausztjában is.

Azt azonban Schiffer – a holokauszttagadáshoz hasonlóan – visszautasítja, hogy a tagadást törvénnyel kellene büntetni. „Az igazságot nem törvényekkel kell megvédeni.

A tagadás szégyenletes, de nem büntetendő. Az emlékezés, a folyamatos történészi és társadalmi diskurzus feladata, hogy a múlttal mindenki megbékélhessen, nem a büntetőjogé.”

– vélte Schiffer, aki Schmitt isztambuli útjával kapcsolatban megjegyezte:

„A Fidesz külpolitikája maga a kufárkodás – de annak is elég ügyetlen. Méltóságunk és nemzetközi megbecsülésünk szertefoszlott, de közben a várva várt eredmények sem akarnak megérkezni. Lehet, hogy a párt holdudvara szépen gyarapszik az effajta lépések nyomán, de az országnak se hasznára, se becsületére nem válik.”

Az MSZP szintén népirtásként tekint az örmények 1915-ben indított lemészárlására. A párt egyetért az EP határozatával és Ferenc pápa szavaival is, miszerint ez a tragédia volt az első modern kori népirtás. A szocialisták szerint a magyar parlamentnek határozatban kellene támogatnia az EP javaslatát a népirtásról való nemzetközi megemlékezés napjának létrehozására, „emlékeztetve arra, hogy minden népnek és nemzetnek szerte a világon joga van a békéhez és a méltósághoz.”

Az MSZP meglehetősen optimistán tekint Ankara örményekkel szembeni álláspontjának alakulására. A párt üdvözli és jó irányba tett lépésnek tekinti a török elnök és a kormányfő nyilatkozatait, „amelyekben részvétüket fejezték ki, és elismerték az Oszmán Birodalomban élő örmények ellen elkövetett kegyetlenségeket. A 100. évforduló jó alkalmat teremthet arra, hogy Törökország elismerje az örmény népirtást, amely jelentős lépés lenne a török és az örmény nép közötti tényleges megbékélésre.”

A Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció is elítéli a népirtást, „az örmény genocídium centenáriumán tisztelettel és részvéttel hajt fejet a másfél millió áldozat emléke előtt″, és „követeli a magyar kormánytól, hogy a Monarchia más utódállamaihoz és Németországhoz hasonlóan Magyarország is népirtásnak ismerje el a történteket″.

Török idegenrendészeti eljárás

Kétségtelen, hogy az elmúlt egy év során tett gesztusokat a török vezetés az örmény áldozatok felé, ám még nagyon messze van Ankara attól, hogy népirtásnak ismerje el a tragédiát. Recep Tayyip Erdogan tavaly már kijelentette, hogy osztozik az örmény nép fájdalmában. A török elnök embertelennek nevezte a mészárlásokat, igaz, kerülte a népirtás kifejezést, ám így is előrelépést jelentett a nyilatkozat.

Igaz, így aztán van honnan visszalépni is, például azzal a konferenciával, amelyet a hetekben tartottak török szervezésben a budapesti Török Kulturális Központban. A népirtástagadó szeánszhoz hasonlót szervezett az azeri nagykövetség is: a török testvérnép könyvbemutatóján

felszólalt a budapesti török nagykövet is, egyetértve az előtte felszólalt, az örmény népirtást hazugságnak nevező azeri kollégájával.

Általában azonban nem a budapesti példa a jellemző, a török diplomácia teljes tagadás helyett ma már inkább részlegesen elismeri az örmények tragédiáját, bár nagyon óvatosan.

Török Trianon

A modern Törökország megalapítójaként tisztelt Kemal Atatürk többször változtatta álláspontját az örményeket ért támadásokkal kapcsolatban. Az I. világháború után a sevrés-i béke nemcsak az Oszmán Birodalmat semmisítette meg, de a ma ismert, 750 ezer négyzetkilométeres Törökországból is jóval kevesebbet hagyott volna, keleten az örmények, nyugaton a görögök javára. A nyugati hatalmak megnyerésére az új török vezetés elítélte az örményeket ért agressziót. 1918-ban a török haditörvényszék távollétében halálra ítélte az örmények elleni támadások három értelmi szerzőjét: Enver pasát, korábbi hadügyminisztert, Talat pasát, korábbi nagyvezírt és Kemal pasát, korábbi tengerészeti minisztert. Igaz, az ítéletet nem hajtották rajtuk végre. A triumvirátus két tagjával a következő években az Örmény Forradalmi Szövetség Nemeszisz hadművelete során végeztek, Enver pasa a szovjetek elleni harcban halt meg, 1922-ben. A hadbíróság azt is elismerte, hogy a cél az örmények megsemmisítése volt. 

A törökök Trianonjának enyhítésében persze fontosabb szerepet játszott az 1920-1923 közötti fegyveres ellenállás, amely nyomán megszületett a korábbit felülbíráló lausanne-i békeszerződés.

Kemal később elnézőbben nyilatkozott a nemzetépítés kezdetén lezajlott atrocitásokról, majd jöttek az elhallgatás évtizedei.

„Senki sem vitatja az örmények szenvedését a történelem eme tragikus korszakában” – állt a török nagykövetség Indexhez is eljuttatott közleményében, ami egy közös bizottság felállítását is javasolja, mert a megbékélés csak a párbeszéd útján érhető el. Igaz, a párbeszéd szándékát relativizálja, hogy Törökország nem küld képviselőt a jereváni megemlékezésre, noha az örmény külügyminisztérium állítása szerint átadták a meghívót. (Azerbajdzsánnak azonban nem, ahogyan Magyarországnak sem.)

Április 20-án a török kormányfő is megemlékezett az örmény áldozatokról, akik 1915-ben életüket veszítették „az áthelyezés során”. Tekintettel arra, hogy a török kormány az örmények megsemmisítését célozta meg, az „áthelyezés” igencsak bántó eufemizmus.

A közlemény ráadásul olyat is visszautasít, amit valójában senki sem követel: „általánosításokon keresztül minden bűnért a török népet okolni, gyűlöletbeszéddel kombinálva és egyetlen szóba sűrítve a történteket jogilag és erkölcsileg is aggályos”. A modern török népet azonban senki sem vádolja: az EP is úgy fogalmazott korábbi határozataiban, hogy az örmény nép szenvedése a modern török állam létrejöttéig tartott – tehát az Oszmán Birodalomban elkövetett bűnöket nem igyekszik közvetlenül a szekuláris török állam nyakába varrni.

És miközben az örmények fájdalmának elismerését bizonygatja a közlemény, azonnal relativizálja is a népirtást, amikor arról kezd beszélni, hogy az Oszmán Birodalom török és más muszlim népeit is érték támadások száz évvel ezelőtt – például a törökök Görögországból való elűzése –, és hogy szerintük nem lenne szabad különbséget tenni szenvedés és szenvedés között.

Törökországban nem a népirtás tagadását, hanem elismerését büntethetik

Április 12-én Ferenc pápa is a 20. század első népirtásának nevezte az örményeket ért mészárlást, ám hogy ez mennyire messze van Ankara álláspontjától, azt jelzi a hivatalos török reakció. Erdogan szerint a katolikus egyházfő szavai hazugságokon alapulnak, amelyek a történelmi tények feltárása helyett a tébolyhoz vezetnek. Törökország tiltakozásul szentszéki nagykövetét is visszahívta.

Bár a közlemény szerint minden álláspont szabadon elmondható és megvitatható, a lehetőségeket azonban valójában erősen beszűkíti a török büntető törvénykönyv 301-es cikkelye, amely a török nép és nemzeti intézményeinek méltóságára hivatkozva könnyen azok ellen fordítható, akik kiállnak az örmény népirtás beismerése mellett. A 2005-ös törvény alapján egy évvel később már öt újságírót ért el a vád, majd az örmények halálára a figyelmet ismételten felhívó Orhan Pamuk Nobel-díjas írónak kellett a törvény alapján eljárással számolnia. A vádat ugyan mindannyiukkal szemben ejtették, és 2008-ban lazítottak is a törvényen, a lehetőség azonban továbbra is ott van, így az örmény népirtás kérdéseinek szabad megvitatásáról nehezen beszélhetünk.