A cigányok miatt nem kérünk a menekültekből
További Belföld cikkek
-
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén
- Több mint kétszáz lakost vert át elektronikai eszközökkel egy martélyi férfi
- Nem csengett még le a békéscsabai vécéügy, a polgármester is megszólalt
- Jogállamiságot is vizsgáló holland delegáció érkezett Magyországra
- Karácsony Gergely: Párbeszéd-képtelenség uralkodik a pártok között a fővárosi témákban
Az Inforádió.hu számolt be Trócsányi László, Magyarország igazságügyi miniszterének gondolatairól, véleményéről a bevándorlással, menekültekkel kapcsolatban. Trócsányi szerint, ha valaki politikai menekült, annak pozitívan bíráljuk el a menekültjogi kérelmét, a gazdasági menekültek esetében azonban sokkal jobb ötletnek tartja a menekültek visszaszállítását azokba az országokba, ahonnan jöttek.

Területi prioritásként a Balkánt jelölte meg. „Nekünk a balkáni régió a prioritásunk. Nálunk nem a Földközi-tenger a probléma, hanem a balkáni országokból érkező menekültáradat" − mondta.
A beszámoló szerint Trócsányi hozzátette,
az Orbán-kormány szerint Magyarország már csak azért sem tudja befogadni a gazdasági menekülteket, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról.
Trócsányi kijelentései ellen tiltakozott a DK, a PM és az MLP is. A DK szerint bocsánatot kell kérnie, mert hazudott és megsértette a magyarországi cigányságot, a PM és az LMP szerint viszont azonnal le kell mondania, mert rasszista kijelentéseket tett. "Annak, aki a magyarokat származásuk alapján ítéli meg, nincs más lehetősége, mint lemondani és azonnali hatállyal távozni hivatalából", írta az MLP.
Az igazságügyi miniszter érvelése kiborította Lakatos Béla roma származású, fideszes polgármestert is, aki szerint a miniszter egyértelműen cigányellenes hangulatot kelt. Az erről írt cikkünket itt olvashatja.
Frissítés: Trócsányi László az MTI-nek eljuttatott közleményében felháborítónak nevezte és a leghatározottabban visszautasította a rasszizmus vádját. Szerinte a lemondását követelő ellenzéki pártok tudatosan félremagyarazzák a szavait. Mint írta, a roma közösséggel törődni prioritás és erkölcsi kötelesség. Szerinte a diszkrimináció és a szegregáció ellen küzdeni kell, és ez csak széleskörű társadalmi összefogással valósítható meg.
Ezt az összefogást veszélyezteti, ha egyes pártok csak azért, mert a magyarországi roma közösség felemelésének ügyét fontosabbnak érzem, mint a gazdasági bevándorlók támogatását, alaptalanul rasszizmust kiáltanak.
Szerinte hasonlóan vissza kell utasítani azt is, hogy Magyarország menekültellenes lenne, hiszen hazánk tiszteletben tartja és teljesíti a menekültügyi nemzetközi kötelezettségvállalásait.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Belföld
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén
A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.
tegnap, 21:57
- Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron
Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.
március 21., 15:34
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
tegnap, 19:00
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
tegnap, 06:00
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
- Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.
tegnap, 21:02
- Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét
Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.
március 21., 13:01
- Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják
A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.
tegnap, 18:00
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
tegnap, 14:34
- Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
- Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön
Mentőhelikopterrel szállították kórházba.
március 21., 16:20
- Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá
Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.
március 21., 11:19
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59