Indulatos hajléktalanvita a közgyűlésben

11113041 826412717428552 4907143684256632418 o
2015.05.27. 12:16
Tarlós szerint az ülésen tüntető aktivisták a szegényeket heccelik. Inkább őt heccelték fel alaposan. A Város Mindenkié csoport aktivistái transzparensekkel tüntettek a fővárosi közgyűlés ülésén az ellen, hogy az önkormányzat ismét megállapítsa, melyik közterületekről lehet elküldeni a hajléktalanokat. A főpolgármester eredetileg nem akart hozzászólni, de úgy felhúzta magát, hogy hosszasan osztotta a tüntetőket és az ellenzéket.

Az tűrhetetlen állapot, hogy saját hányadékukban és ürülékekben fetrengenek a hajléktalanok a közterületeken. A főváros igyekszik megoldani a hajléktalanok problémáját, de az, hogy a tüntetők zsibbadásig tartják a táblájukat, nem segítség, mondta a főpolgármester a fővárosi közgyűlés ülésén.

A testület arról döntött, hogy a kerületek javaslata alapján hol nem lehet majd életvitelszerűen tartózkodniuk a hajléktalanoknak. Korábban is volt egy ilyen fővárosi lista, de azt a Kúria megsemmisítette, mert nem volt elég szabatos, most a kerületek újra nekiszaladtak, és beadták javaslataikat a fővárosi önkormányzatnak.

A vita elején Csárdi Antal LMP-s képviselő olvasta fel Csuhai Ágnes aktivista üzenetét, aminek az volt a lényege, hogy nem büntetni kell a hajléktalanokat, nem üldözni és kiszorítani a közterületekről, hanem emberi megoldást kellene találni a problémájukra.

Tarlós István ekkor közölte, hogy nem akart eredetileg hozzászólni, mert nem ő az előterjesztő, de mégis megszólal, mert annyi aljasságot olvasott a témában, hogy muszáj. Ezután rögtön leoltotta Horváth Csaba szocialista képviselőt, hogy amikor ő felelt ezért a területért főpolgármester-helyettesként, nem csinált semmit, bezzeg Tarlós alatt minden területen előreléptek.

Azután következett a mintegy tucatnyi tüntető, akik A Város Mindenkié csoport képviseletében tartottak fel például „Börtön helyett lakhatást!” feliratú táblákat. Tarlós kiosztotta őket, hogy rosszhiszeműen heccelik szerencsétlen hajléktalanokat, nem mérlegelnek, csak táblákat emelgetnek zsibbadásig.

Ekkor már látszott, hogy a tüntetők inkább a főpolgármestert heccelték fel alaposan. Tarlós tűrhetetlen állapotnak nevezte, hogy saját hányadékukban fetrengenek a hajléktalanok a közterületeken, mert rajtuk kívül még 1,7 millió lakosa van a fővárosnak, akiket ez zavar. A tüntetőknek pedig véleménye szerint nem végrehajthatatlan javaslatokkal kellene előrukkolniuk, hanem valódi segítséggel. Nem tudják, mit beszélnek, mondta a demonstrálókról a főpolgármester, majd amikor meglátta, hogy ezen mosolyognak, közölte velük, hogy nyugodtan gúnyolódhatnak, az nem segít.

A beszéd után Horváth Csaba indulattól remegő hangon jelentette ki, hogy komoly ember nem hazudik, márpedig az nem igaz, hogy a hajléktalanterületet ő felügyelte volna főpolgármester-helyettes korában.

Tarlós riposztjában kijelentette, hogy Horváthnak városvezetőként módjában állt kirántani a kardot a haza védelmében, ne jöjjön mindenféle patetikus ostobaságokkal. Majd visszakérdezett: mivel foglalkozott akkor Horváth Csaba, ült a főpolgármester-helyettesi irodájában, és lógatta a lábát?

Csárdi Antal szociális bérlakás-építési javaslatára Tarlós azt felelte, hogy a bérlakásokat sosem az önkormányzatok építik, de a főváros egyébként sincs abban az anyagi helyzetben. Felvetette, hogy nem lenne jó, ha egy 300 kilométerről idesodródott hajléktalan előbb kapna lakást, mint egy évek óta lakásért sorban álló anya.

A javaslatot a közgyűlés végül 21 igen és 3 ellenszavazat mellett elfogadta. Az indulatos vitát hamarosan videón láthatják.

Ahogy megírtuk, az előző próbálkozást a tiltott zónák kijelölésére a Kúria jórészt törvénytelennek minősítette, arra jutottak, hogy 10 kerület túlzásba esett, illetve nem adott megfelelő indoklást. A 10 kerületből 7 készített el mostanra új verziót, ezek érdemben alig különböznek az eredeti változattól, inkább csak pontosabbak és részletesebbek: összesen 250 közterület került fel az új tiltólistára. Erről itt írtunk bővebben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

tegnap, 21:16

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42