Túl jól spórol? Viszlát, segély!
![DSC 4599](http://kep.index.hu/1/0/852/8523/85238/8523881_567580804e08b1a96ab35e52d7eee168_wm.jpg)
További Belföld cikkek
-
Magyar Péter évértékelőt tart, és hivatalosan is kampányüzemmódra áll át
- Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
- Nyilvános akasztásra készült egy győri tinédzser
- Nőjogi szervezetekkel egyeztet a rendőrség a japán nő tragédiájának hatására
- Budapestre látogat kedden az izraeli elnök
Ózd egyik kertvárosi részén áll egy ház, ahol telente december közepén kezdenek el fűteni, akkor is csak a nap egyik felében, a villany akkor ég, ha nagyon muszáj, és a vizet kútról húzzák. A kertben virágok nőnek, a szobában az egyik fiókban gyűlik egy paksaméta az ország vezetőinek, minisztereknek címzett megírt, de még fel nem adott levelekből.
Aki itt él, büszke arra, hogy nem igaz rá semmi, amit a tipikus segélyezettről gondolnak a városban: évtizedeket végigdolgozott, és még csak nem is cigány. Egyedül élő nyugdíjasként borzasztóan kevés a jövedelme, havi 40 ezer forint alatt van, innen nézve még a Zsiga Marcell miatt elhíresült havi 47 ezer is elérhetetlenül messze van.
A márciustól élő ózdi segélyrendelet értelmében semmiféle támogatás nem jár neki az önkormányzattól ahhoz, hogy fizetni tudja a számláit, vagy fűteni tudjon. A helyi szabály szerint annak jut Ózdon lakhatáshoz kapcsolódó települési támogatás, legfeljebb havi 4000 forint, aki mindhárom feltételnek megfelel:
- Se neki, se családjának nincs vagyona (a szociális törvény szerint a segélyjogosultság vizsgálatánál nem számít vagyonnak az az ingatlan, amelyben az érintett benne lakik).
- Az egy főre jutó havi jövedelem a háztartásban megfelelően alacsony, nem éri el a nyugdíjminimum 150, illetve egyedül élőnél 220 százalékát (42 750 és 62 700 forint).
- A lakásfenntartás elismert havi költsége a háztartás összjövedelmének a 30 százalékát eléri vagy meghaladja.
Ez azt jelenti, hogy Ózdon egy magányos nyugdíjas mondjuk havi 40 ezer forintos nyugdíjával nem is reménykedhet ilyen segélyben, ha a rezsije nem éri el a 40 ezer forint 30 százalékát, vagyis a 12 ezer forintot. A rendelet így lényegében a spórolás ellen ösztönöz. Vegyünk egy példát: ha valaki a 40 ezres nyugdíjából próbál kijönni, és 10 ezer forint a rezsije, jobban jár, ha feltornázza azt 12 ezer forintra, mert így megkaphatja a 4 ezer forintos segítséget, a saját szűkös jövedelméből tehát csak 8 ezret kell költenie.
A régi, tavaszig működő rendszerben még nem lett volna kérdés, hogy jár neki lakásfenntartási támogatás. A segélyrendszer március elsejétől alakult át gyökeresen, akkortól került az önkormányzatok kezébe a jog, hogy saját belátásuk szerint döntsenek egyes, addig központi kritériumok szerint járó segélyfajtákról. Így lett a lakásfenntartási támogatás nevű segélyből is egyfajta teszt arra: mi lesz a rászorulókkal, ha szabad kezet kapnak az önkormányzatok, és kedvük szerint dönthetik el, egyáltalán adnak-e ilyet bárkinek, és ha igen, milyen feltételekkel.
Pár éve még, amikor közel félmillió ember átlagosan havi 3700 forintot kapott ezen a címen, a szociális törvényben rögzített központi képletet használták mindenhol. Nem volt olyan megkötés, hogy a rezsinek mekkorának kell lennie. A központi képlet alapján az ózdi nyugdíjasnak is járt volna 2500 forintnyi segély.
Azt ígérik: nem marad így
Az ózdi polgármestertől, Janiczak Dávidtól kapott adatok alapján kevesen jártak olyan rosszul, mint ő: március elseje óta összesen 130 db kérelem érkezett a hivatalhoz lakhatáshoz kapcsolódó települési támogatás iránt, és ezek túlnyomó többsége, közel 90 százaléka kedvező elbírálást nyert.
A polgármester szerint egyébként az új segélyezési rendszer működésének igazságosságát az eltelt idő rövidsége miatt „bizonyossággal megállapítani még nem lehet”, ehhez hosszabb időre van szükség, a rendelet hatásait pedig folyamatosan monitoringozni kell.
Rákérdeztünk, mi volt az oka a 30 százalékos küszöb bevezetésének, és felmerült-e, hogy ez a rendelkezés lényegében azokat bünteti, akik spórolni próbálnak. Janiczak válasza szerint
az önkormányzat szűkös költségvetése miatt szükség volt egy értékhatár megállapítására, de két hónap gyakorlati tapasztalatait összegezve már látható, hogy ezen változtatni szükséges.
A polgármester hozzátette: a szakemberek már vizsgálják annak a lehetőségét, hogy ezt a problémát rendeletmódosítással hogyan lehet orvosolni úgy, hogy az állampolgárok érdekei más területen se sérüljenek.
Az adós oldja meg egyedül
Az ózdi képviselő-testület a február 19-i ülésen 14 igennel, ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazta meg az új, helyi segélyrendeletet. A rendelet gondot fordít és pénzt szán olyan egyedi problémákra, mint például ha egy fejenként 37050 forint alatt élő családban szemüvegre lesz szüksége a gyereknek, ha valakit súlyos közlekedési baleset ér, vagy ha a vér szerinti szülőknek nincs pénze elutazni meglátogatni a nevelőszülőkhöz adott gyerekeiket.
Nyoma sincs benne viszont annak a segélyfajtának, amelyet a szakemberek a magyarországi szociális munka nagyon kevés sikertörténete egyikének tartottak. Az úgynevezett adósságkezelési szolgáltatás az eladósodottság, mondjuk rezsitartozás miatt veszélybe került embereknek nyújtott segítséget, és nemcsak pénzről szólt, hanem például előrefizetős mérőórák beszereléséről, tanácsadásról is, de a legnagyobb előnye az volt, hogy behozott embereket, családokat a szociális munka látókörébe.
Régen is csak a 40 ezresnél nagyobb városoknak volt kötelező ilyet működtetni (tehát a 34 ezres Ózdon például nem), most már viszont sehol sem az. Az új ózdi segélyrendeletbe most kifejezetten ez került bele: „Települési, rendkívüli települési, és a lakhatáshoz kapcsolódó települési támogatás elmaradt tartozás vagy díjhátralék kiegyenlítésére nem adható.”
A polgármester ennek a döntésnek a hátterét az Indexnek azzal magyarázta: az elmaradt tartozás vagy díjhátralék kiegyenlítésére több éven át nyújtott az önkormányzat támogatást, de ennek szerinte kedvezőtlen, társadalmat megosztó hatásai voltak. Janiczak szerint az előző években volt rá példa, hogy szemétdíjhátralékra adott az önkormányzat átmeneti segélyt, és ezután az ügyfelek fizetési hajlandósága csökkent, mert arra számítottak, hogy a folyamatosan halmozódó hátralékot az önkormányzat úgyis kifizeti majd. „Ez a tendencia azonban – joggal – keltett visszatetszést a társadalom jelentős közüzemi szolgáltatásokat fizető rétegében, mert ezt igazságtalannak érezték” – írta.
Nekik Ózd már nem élhető
A jobbikos polgármester korábbi szavai alapján az ózdi segélyrendelet egyik célja: elriasztani a városból azokat, akik segélyt kérhetnének.
… itt a szociális rendeletünkben olyan szinten vannak korlátozva a szociális juttatások, hogy azoknak, akik a szociális hálón élnek, ettől az évtől Ózd már nem egy élhető és főként nem egy vonzó város. Akik itt élnek a szociális juttatásokon, ők is azon gondolkodnak, hogy mely más településre próbáljanak meg elköltözni, ahol sokkalta nagyobb támogatásban részesülhetnek, mert vannak ilyenek az országban
– írta Janiczak Dávid még áprilisban egy közleményben, amelyben arra az alaptalan „pánikkeltési akcióra” reagált, miszerint Miskolcról romák költöznének Ózdra.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint a segélyezési rendszer teljes átalakításának egyik indoka az volt, hogy a települések választott vezetői ismerik leginkább a rászorulók nehézségeit, speciális igényeit. „A település vezetői egy közösség jólétéért vállalnak felelősséget, így érdekük, hogy ne induljanak be visszafordíthatatlan társadalmi folyamatok, a lakosok elegendő forrással rendelkezzenek a létfenntartásukhoz, hiszen ennek hiányában növekedne a társadalmi elégedetlenség” – írta a tárca sajtóosztálya az Indexnek februárban, nem sokkal az új rendszer életbe lépése előtt, amikor azt kérdeztük, szerintük mi teszi érdekeltté a méltányos segélyezésben az önkormányzatokat.
![Janiczak Dávid, Ózd polgármestere a képviselő-testület 2014. decemberi alakuló ülésén](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/852/8523/85237/8523799_cae69780cead1f705d69d685aee6d9c2_wm.jpg)
Az ózdi segélyrendelet egyébként rögtön az első paragrafusban azzal indít, hogy a képviselő-testület a szociális hatáskörök gyakorlását a polgármesterre ruházza át. Vagyis alapvetően Janiczak az, aki első fokon igent vagy nemet mond a segélykérelmekre.
Janiczak szerint ez egy régtől bevett gyakorlat, és éppen a kérelmezők érdekét szolgálja: így gyorsabb és gördülékenyebb az ügyintézés, nem kell megvárni egy-egy testületi ülést. Azt írta az Indexnek: a gyakorlatban ez a folyamat úgy történik, hogy a támogatások megítélésének a lehetőségét a helyi szociális rendeletben foglalt feltételek alapján – attól nem eltérve – a szociális területen dolgozó szakemberek készítik elő a polgármester számára.
Szavazni nem megy többet már
A segélyrendelet bizonyos értelemben párja Ózd új, törvényességi alapon nemrég megtámadott bérlakásrendeletének. Azt is azért kritizálták az őszi vereség óta széthullott, szociális ügyekben egyébként a Jobbikkal együtt szavazó ózdi Fideszből, mert túl nagy hatáskört ad a polgármesternek.
Így nyomasztó, de egyáltalán nem furcsa, hogy a nyugdíjas ember, akiről írtunk, nem szeretett volna névvel szerepelni a cikkben. A Jobbikra szavazott ősszel, de most „báránybőrbe bújt farkasnak” tartja a polgármestert, és azt mondja: többé nem megy el szavazni már senkire.
Megmutatta a kérvényét, de azt kérte, ne fotózzuk le se azt, se a házát. Se kívül, se belül. Ne írjuk le se a nyugdíjának, se a rezsijének a pontos összegét. Se azt, hogy mi volt a munkája, amíg meg nem betegedett. A kertjének egyetlen részletéről megengedte, hogy fotót készítsünk, de a kép elkészülte után rögtön nekiállt átrendezni a tárgyakat itt is, nehogy valaki ráismerhessen. Mielőtt tovább kopogtatott volna jogorvoslatért, valaki a városvezetésről mégis beavatkozott, és végül 1 köbméter fa megérkezett hozzá, ez úgy két hétre lesz majd elég télen. Nem akarta elárulni, pontosan ki és hogyan intézte ezt el, attól fél, hogy ettől is beazonosíthatóvá válna. A gyerekei is Ózdon élnek.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek
A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.
február 8., 18:00
- Belföld
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
32 perce
- Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt
Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.
február 9., 08:42
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból
A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.
február 8., 18:51
- Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen
A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.
február 9., 07:18
- Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.
február 9., 06:10
- Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak
A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.
február 8., 19:12
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
3 órája
- Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa
Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.
5 órája
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
6 órája
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
6 órája
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
18 perce
- Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről
A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.
február 8., 17:48
- Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról
Azt is megindokolták, miért döntöttek így.
február 8., 07:03
- Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat
Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.
február 8., 06:13
- Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról
A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.
6 órája
- Belföld
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével
Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.
február 8., 15:36
- Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump
A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.
február 8., 10:19
- Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak
Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.
február 8., 13:41
- Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.
1 órája
- Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe
„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.
február 8., 11:50
- Belföld
Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól
Reprezentatív felmérés készült az orosz–ukrán háború várható alakulásáról.
február 8., 12:29
- Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten
Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.
február 8., 15:18
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta
Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.
február 8., 14:10
- Belföld
Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja
Pénteken még a hivatal farsangi mulatságán is részt vett.
február 8., 11:55
- Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje
Érkezik a SCAT Airlines.
február 8., 13:10
- Címlapon
Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz
A kormánypárt szerint nagyon tetszett a Tisza Párt elnökének, amit csináltak, amíg pénzelték.
1 órája
- Címlapon
„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”
Erős állításokat fogalmaztak meg az orosz elnökkel szemben a Müncheni Biztonsági Konferencián.
32 perce