Egy újságíró rákérdezett Tarlós István kirohanására is. Tegnap azt mondta, hogy szerinte kimondatlanul is mindenki tudja, hogy ki lehet az Orbán Viktor környezetében, aki rendszeresen pontatlanul informálja a miniszterelnököt, és ez rontja a kommunikációt. Lázár elismerte, hogy szerinte rá gondolt a főpolgármester, akit "kiváló barátjának" nevezett. "Mindenről én jutok az eszébe, de nem jó nyomon jár" - mondta Lázár, aki szerint múlt héten a BKV finanszírozásáról nem a saját álláspontját ismertette, hanem a kormány döntését. A végén azért Lázár nem bírta ki, hogy lazán ne szúrjon oda Tarlósnak:
Amikor polgármester voltam, én a városommal foglalkoztam, és nem ellenségkereséssel. De ő dolga, lelke rajta.
A kerítést 10 méteres mélységben építik meg. Orbán Viktor levelet írt az Európai Bizottságnak, hogy ne ide, hanem Görögországba küldjék vissza a menekülteket. Új vezetőt kap a brüsszeli állandó képviselet. Nagyobb minimálbér lesz jövőre. 2017-től újabb rezsicsökkentés lesz. Szeptemberben pedig újabb törvény születik a dohányzás ellen: egységes lesz a cigaretta csomagolása. Lázár János rekedten sem mondta le a Kormányinfót. Percről percre.
Meg is érkezett Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Gyorsan eltelik majd ez a két óra, meglátják.
Lázár János elnézést kér, hogy rekedt a hangja, és halkabb. Azért lehet hallani. A jövő heti szerb-magyar közös kormányüléssel kezdi, a magyar kormány szerdán megtárgyalta a napirendi pontokat, és felkészült a lehetséges vitákra. Szóba fog kerülni természetesen a tervezett kerítés is.
A héten a parlament elfogadta a jövő évi költségvetést, amelyet Lázár persze "az adócsökkentés költségvetésének" nevez. 2 százalékos hiánnyal és 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány. 230 milliárddal több marad a gazdaságban - sorolja Lázár. 2018-ra 60 százalék közelébe csökkentené az államadósság szintjét a kormány. Lázár arról is beszél, hogy a kormány komoly lépéseket tett a szegénység felszámolására, az Eurostat adatai is szerinte alátámasztják ezt. A használt lakás utáni szocpol esetében is érdemi változások lesznek.
Jövőre mindenki aki a közfoglalkoztatásban részt akar venni, az részt is vehet benne. 340 milliárd forintot költ a kormány a közfoglalkoztatásra. A munkahelyvédelmi akciótervre pedig 180 milliárd forint jut. Lázár jó hír is mond a minimálbéreseknek: 5,5 százalékkal nőhet a minimálbér 2016-ban. A nyugdíjak 1,6 százalékkal lehetnek magasabbak.
Az igazi ütőkártyákat azonban csak most sorolja Lázár. A miniszter úgy látja, hogy a helyez annyira jól alakul az energiaszektorban, hogy a közműszolgáltatás államosítása után
2017-ben és 2018-ban újabb rezsicsökkentés jöhet.
Ezután Lázár rá is tér a bevándorlási ügyre. Megismétli, hogy egy újkori népvándorlással állunk szemben, és az Európai Bizottság szerint az illegális határátlépés egyik legfőbb célpontja Magyarország. Lázár elismételte azt, amit Szijjártó Péter szerdán mondott: a kormány minden egyes uniós szabályt be fog tartani, és különbséget tesznek a gazdasági bevándorlók és a háborús menekültek között.
Összesen 16 ezer menekültet küldenének vissza az EU-s országok Magyarországra. Orbán Viktor ezért levelet írt szerdán európai vezetőknek, hogy oda küldjék vissza őket, ahol az EU területére léptek: a kormány szerint ez Görögország.
A kormány szerdán döntött a szerb-magyar kerítés felhúzásának technikai részleteiről. A határ mentén mélységében 10 métert akarnak igénybe venni, ami azt jelenti, hogy a határ mentén földet birtokló tulajdonosokat kártalanítani kell. Lázár szerint
A legális határátlépési pontokból többet fognak létesíteni, ezeken továbbra is beléphetnek azok, akik menekültként akarják regisztrálni magukat.
A legfrissebb adatok szerint 870 ezren küldték vissza a bevándorlásról és a terrorizmusról rendezett nemzeti konzultációs kérdőívet. 47 ezret elektronikusan töltöttek ki.
Jön a szokásos Altusozás. Lázár János sajnálja, hogy Gyurcsány Ferenc nem válaszolt a múlt héten feltett kérdéseire. Márpedig szerinte az Altus több konzorciumi partnere szerepelt az OLAF-listán, vagyis gond van a pénzügyi megbízhatóságukkal. Lázár erről levelet is írt az Európai Bizottságnak, és a dolog kivizsgálálását kérte, ileltve azt, hogy az Altussal kapcsolatos összes adatot adják ki az elmúlt öt évből.
A nagy agrárvállalatok voltak az elmúlt hét év nagy nyertesei az uniós agrártámogatásoknál. A támogatás 75 százalékát kapta az összes érintett 5 százaléka. A kormány ezt megelégelte, átrendezi a földalapú támogatások rendszerét, így a legnagyobbak nem fognak támogatást kapni ez bizonyos területnagyság fölött – jelentette be Lázár. Az Európai Bizottság ezt jóváhagyta. Lázár nem nevezte meg, de Csányi Sándort, Simicska Lajost és Leistinger Tamást érintheti érzékenyen ez a hír.
Szeptemberben változás lesz a brüsszeli állandó képviseletnél. Amiről korábban mi is írtunk, immár tény: Györkös Péter nagykövetnek megköszönik a munkát, berlini nagykövetnek nevezik ki. Czukor József jelenlegi berlini nagykövet hazatér, a miniszterelnök főtanácsadójaként vezeti Orbán Viktor külügyi stábját. Az új brüsszeli képviselet-vezető pedig Várhelyi Olivér lesz, aki most Brüsszelben a belső piacért felelős nagykövet - jelentette be Lázár János.
Tapasztalom, hogy a trafikellátók körül lökdösődés alakult ki, ami igazolja, hogy jó üzletről van szó - tér rá a dohányellátó-témára Lázár. Szerinte a Philip Morris három éve harcot hirdetett a magyar kormány ellen, mert a kormány ugye elkezdte visszaszorítani a dohányzást. Fel is jelentette a kormányt Brüsszelben a nyakába kapott különadó miatt, pedig ebből a különadóból épül majd fel a budapesti szuperkórház. A miniszter szerint az is blöff volt, hogy hivatalos ajánlatot tett volna a cég a koncesszióra.
Lázár észlelte, hogy az trafikellátó-pályázaton győztes Continental vezetőjét, Sánta Jánost a média a barátjának nevezte. De neki kevés barátja van, "az egyik éppen itt áll mellettem", célzott Giró-Szász Andrásra-
Lázár szerint a Philip Morris azért hadakozik, mert a kormánynak újabb terve van a dohányzás visszaszorítására: egységessé teszi a cigaretta csomagolását.
Minden dohánytermék külseje azonos lesz.
Ez azt jelenti, hogy a dobozokra nem a márkanév kerül, hanem különféle képek a dohányzás káros hatásairól. Ez a rendszer Ausztráliában már működik, és tervezik Franciaországban és Írországban is bevezetni - jelezte Lázár. Erről szeptemberben dönthet a parlament.
A helyszínen ki is osztottak Lázár munkatársai egy tervet, hogy nézhet ki az egységes doboz:
Lázárt megkérdezték a századvéges Lánczi Tamás dohánykereskedő cégben betöltött új posztjáról is. A miniszter megkerülte a kérdést, és arról beszélt, olyan dohánycégeket akarnak támogatni, melyeknek gyártókapacitásuk van Magyarországon. Lázár azt is elárulta, hogy a Sánta családtól sok tanácsot kapott a dohányzás visszaszorításához, mert „a rablóból lesz a legjobb pandúr”. Lázár további kérdéseket kap Sánta Jánosról, amire kifakadt, hogy nincsenek titkai,
az alsónadrágig átkutattak már.
Ismét a bevándorlás a téma. Lázár jelzi, hogy a kormánynak az esze ágában sem volt a Dublin III. felfüggesztése (Kovács Zoltán kedden még máshogy nyilatkozott). Technikai és kapacitásbeli nehézségeink vannak, ezért jeleztük, hogy átmenetileg nem tudjuk fogadni a Nyugat-Európából visszaérkező menekülteket. Lázár ezután értetlenkedik azon, hogy egy "gazdag Németország és Ausztria" akarja hozzánk visszatoloncolni a bevándorlókat. Ezt szerinte nem hagyhatja szó nélkül a kormány.
A Nemzeti Eszközkezelő többet költhet majd lakásvásárlásra a költségvetési tartalék terhére, de összeget nem határozott meg a kormány. Lázár szerint legalább 100 ezer embert veszélyeztet otthonának az elvesztése. Tőlük venné meg az eszközkezelő a lakást, hogy az adósok aztán az államtól visszabéreljék.
Lázár hosszú percek óta egy kérdésre a műtárgyak visszaszerzéséről beszélt. Szerinte az olyan gyűjteményeket vissza kell adni a tulajdonosoknak, ahol az állam nem tudja egyértelműen bizonyítani, hogy az övé. Példaként említette a Herczog-gyűjteményt, ahol a hosszú pereskedés nagyon sokba került, ezért azt javasolta a miniszterelnöknek, hogy peren kívül egyezzen meg az örökösökkel.
Újabb kérdés jön a Continental-vezető Sánta Jánosról, aki ugye Lázár szerint abszolút nem a barátja. Lázár nem is tudott arról, hogy Sánta bevásárolta magát a Napi Gazdaságba. Lázár kijelenti, hogy nincs is befolyása a napilapra.
Percek óta Paks a téma. Lázár szerint nem az a kérdés, hogy legyen-e atomerűmű vagy sem, hanem hogy miként legyen. Mert az atomerőmű olcsón termeli az áramot. A legrosszabb esetben is 20 forint alatt, miközben a lakosság most 37-38 forintért veszi az áramot. Az állam dolga, hogy az áramkereskedésre rátelepedett szereplőket elhessegesse.
Egy újságíró rákérdezett Tarlós István kirohanására is. Tegnap azt mondta, hogy szerinte kimondatlanul is mindenki tudja, hogy ki lehet az Orbán Viktor környezetében, aki rendszeresen pontatlanul informálja a miniszterelnököt, és ez rontja a kommunikációt. Lázár elismerte, hogy szerinte rá gondolt a főpolgármester, akit "kiváló barátjának" nevezett. "Mindenről én jutok az eszébe, de nem jó nyomon jár" - mondta Lázár, aki szerint múlt héten a BKV finanszírozásáról nem a saját álláspontját ismertette, hanem a kormány döntését. A végén azért Lázár nem bírta ki, hogy lazán ne szúrjon oda Tarlósnak:
Amikor polgármester voltam, én a városommal foglalkoztam, és nem ellenségkereséssel. De ő dolga, lelke rajta.
Újra a kerítés a téma. Giró-Szász András elmagyarázza, hogy aki a kerítésen átmászik vagy megrongálja, törvénysértést követ el. Ha elér a kerítésig valaki, amely már Magyarország területe, visszafordítják Szerbiába. Lázár is kifejti, pontosan mit várnak a kerítésről: "a moderkori népvándorlásnak vannak útvonalai, ha egyet lezárnak, megkeresik a másik könnyű útvonalat". Szerinte majd radikálisan lecsökken majd a migránsok száma, mert rájönnek, hogy erre nem érdemes elindulni. Arra kérdésre, hogy természetvédelmi okok meghiúsíthatják-e a kerítés felhúzását, Lázár azt válaszolja, hogy "közbiztonsági okokból néhány jog korlátozható". De figyelembe veszi majd a kormány atermészetvédelmi előírásokat is. Egyelőre nem tudni, mikor és hol kezdődik majd a kerítés építése.
Szóba került a katonai gép balesete, amelyről a sajtótájékoztató ideje alatt érkezett a hír. Itt olvashat a részletekről. Lázár nem is tud semmit a részletekről, Giró-Szász azt mondja, hamarosan sajtótájékoztatót tart a vezérkari főnök. Kap viszont egy másik kérdést arról, hogy mostanában több baleset is történ a magyar honvédség gépeivel. Lázár azt mondja, mindkét Gripen-balesetről alapos tájékoztatást kért a kormány.
Rekordot döntött a Kormányinfo, 2 óra 22 perces volt a mostani, de legalább megtudtuk, hogy
Ezzel közvetítésünket be is fejeztük, találkozunk jövő csütörtökön!