Kilencedszer fut neki Schiffer az ügynöknyilvánosságnak, és készül a tizedikre

2015.07.27. 14:51 Módosítva: 2015.07.27. 17:01
Informálisan semmi jót nem kapott a fideszes képviselőktől az LMP frakcióvezetője, vagyis ismét le fogják szavazni csomagját. Ebben már nem csak az ügynöknyilvánosságról van szó, hanem lusztrációról, illetve az orosz titkosszolgálat magyarországi vonatkozású aktáinak visszaszerzéséről is. Tizedszer is benyújtja majd.

Kilencedszer, igen,

kilencedszer

terjeszti be az Országgyűlés elé az állambiztonsági múlt feltárását célzó törvényjavaslatát az LMP frakcióvezetője hétfőn. Schiffer András az Indexnek elmondta, először 2011. december 1-jén nyújtotta be javaslatát, azután, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), pontosabban annak államtitkára, Rétvári Bence megszegte ígéretét.

Ez az ígéret arról szólt, hogy 2011. november 30-ig a kormány előáll egy saját javaslattal az ügynökmúlt rendezésére. Ez nem történt meg, ezért állt elő az LMP saját javaslattal.

Egytől kilencig

Schiffer ekkor, a törvényjavaslat első benyújtásával jutott még a legközelebb ahhoz, hogy megszerezze hozzá a parlamenti többséget – persze így is baromi messze volt tőle. Így emlékszik erre vissza:

Az első javaslat kézigránátként robbant, nagy kiszavazás volt a Fidesz-KDNP frakcióban. Utána azzal etették a fideszen belüli renitenseket, hogy majd a Nemzeti Emlékezet Bizottsága megoldja a kérdést. Átverték őket.

– mondja Schiffer, aki szerint a javaslattal szemben felmerült aggályok egy jó része már akkor is alaptalan volt, a többit pedig már a második alkalommal kiküszöbölték.

Az LMP frakcióvezetője szerint a törvényjavaslata tág teret adna az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjének, hogy az ügynöknyilvánosság miatt ne sérüljön valódi nemzetbiztonsági érdek. Ráadásul az olyan érzékeny információkat, mint hogy egy-egy spiclit esetleg a homoszexualitásával vagy más intim dologgal zsarolva kényszerítettek együttműködésre, már az erdeti javaslat is védte volna, csakúgy, mint a megfigyelt áldozatokra vonatkozó érzékeny és személyes adatokat.

A második javaslata ráadásul pontosította az LMP szándékát, miszerint „nem a spiclikre, a hálózat irányítóira lövünk″ – mondja Schiffer, aki szerint a fő probléma, hogy még ma sem tudni, hogy a rendszerváltozás utáni államigazgatás vezetői közül kik és milyen szinten vettek részt 1990 előtt az állambiztonság működtetésében, irányításában.

Már nem csak az ügynöknyilvánosságról szól

Valahol a "hetedik-nyolcadik körnél" Schifferék további javaslatokkal egészítették ki a csomagot. Ezek közül a legfontosabb a lusztráció, vagyis az, hogy a törvényjavaslat kizárná a közhatalmi pozíciókból a diktatúra egykori vezetőit és azokat, akik a kommunista állambiztonság hivatásos állományú tagjai voltak.

Ők nemhogy államtitkár vagy állami cég vezetője, de még miniszteri, miniszterelnöki tanácsadó se lehessenek

– mondta Schiffer a sajtótájékoztatón. Sőt, egy olyan javaslat is bekerült a csomagba, miszerint legalább a fideszes káderekkel feltöltött Nemzeti Emlékezet Bizottságának össze kellene állítania egy Fehér Könyvet: ebben lenne összegyűjtve, hogy azoknak, akik vezető politikai pozíciót töltöttek be a rendszerváltozás óta, volt-e állambiztonsági érintettségük. A törvényjavaslat szerint ezeket az információkat a bizottságnak az év végéig kellene összegyűjtenie.

További része a csomagnak, hogy a javaslattal az Országgyűlésnek köteleznie kell a kormányt és a miniszterelnököt: járjon el annak érdekében, hogy kiderüljön, 1944 és 1991 között milyen magyar vonatkozású adatok, dokumentumok keletkeztek Oroszországban az NKVD, majd a KGB irattárában. 

Tizedszer is benyújtja

Az LMP frakcióvezetője arra a kérdésre, hogy ha ismét leszavazzák, benyújtaja-e tizedszer is a javaslatát, azt válaszolta, hogy „persze". Informálisan „semmi jót" nem kapott a fideszes képviselőktől, vagyis borítékolható, hogy lesz tizedik alkalom. Schiffer szerint azonban 

elsősorban a választókat akarjuk szembesiteni, hogy a szavak és a tettek hogyan válnak ketté. A Fidesz-KDNP folyamatosan átveri saját szavazótáborát, szavakban antikommunista, tettekben viszont fedezi a múlt árnyait.

És hogy mit mondanak a fideszes képviselők, ha szembesítik őket ezzel? Íme:

Oda se figyeltünk, és a Fidesz meg is oldotta az ügynökkérdést