A harminc éve elhunyt Eörsi Gyulára emlékezünk.
34 találat az Indexről, és 1 a környékéről.
2021. november 27., 20:00
Halálbüntetés-párti volt az 1-es számú ügyvédi igazolvány birtokosa
Hét évvel ezelőtt halt meg Bárándy György.
2020. június 4., 21:24
Nem engedtünk a fasisztáknak és a kommunistáknak sem, mondta az ügynökmúlttal vádolt fideszes polgármester
Szita Károly a bizonyítékoknak sem engedett: kitart amellett, hogy visszaéltek az adataival.
Molnár Gál Péter színikritikus a magyar színház megkerülhetetlen, emblematikus figurája volt, aki lebukásakor közölte: valóban ügynök volt, de többet erről nem fog beszélni. A halála után majdnem tíz évvel most mégis megjelentek az emlékiratai.
2019. szeptember 15., 07:43
Volt III/III-as is ír Kovács Zoltán államtitkár, exkormányszóvivő vadászlapjának
Békés Sándor szt-tiszt volt. Kovács szerint a Nimród újságíróit nem politikai, hanem szakmai és vadászetikai szempontok szerint választották ki.
2017. április 29., 13:08
Ügynök volt az Ökumenikus Segélyszolgálat elnöke
Lehel László múltjáról készített részletes cikket a Magyar Nemzet.
2016. október 17., 16:47
A magyarok elsöprő többsége Kádár híve
Mondta Lázár, aki hozzátette: az ügynökmúlt nem feltárása volt a békés rendszerváltás ára.
2016. május 26., 22:32
Ügynökmúltjáról vallott Magács László
Az Átrium igazgatója szerint elkeserítő, hogy az ügynökkérdés még mindig nincs a helyére rakva.
És készül a tizedikre. 2011-ben először még több fideszes megszavazta, de átverték a renitenseket.
2015. június 26., 12:38
Jogerős pert nyert az Index egy alkotmánybíró ellen
Kiss László képtelen belenyugodni az állambiztonsági kapcsolatáról szóló perekről írt beszámolónkba.
2014. július 3., 11:30
Saját Tasnádi ügynököt fogott a Jobbik
A radikális párt követelte az ügynökmúltú BM-államtitkár menesztését, erre a Magyar Nemzet talált egy jobbikos Tasnádit.
2013. február 22., 06:49
Nem nyúlnak az ügynökaktákhoz
Még mindig nincs Nemzeti Emlékezet Bizottsága. A kormány az Alkotmánybíróságra mutogat.
Miért félt Kádár egy illegális kommunista párttól, Aczél meg Pest legbiztonságosabb lakásán a nyilasoktól? Séta Újlipótváros ügynöklakásai között.
2013. január 2., 13:37
Szőcs Gézát a saját apja is megfigyelte
A volt kulturális államtitkár 8 mondattal reagált arra, hogy apjáról kiderült: a Securitáte ügynöke volt.
2012. december 14., 18:40
Bajnai nyilvánosan zárná le az ügynökügyet
Ehhez új politikai rendszerre van szükség, mondta.
2012. augusztus 19., 08:45
III/III: csapás helyett manipuláció
Az ÁVH helyére lépő elhárítás finomabb eszközökkel, de változatlan célt szolgált. Melegeket zsaroló, Bécsben agyonlőtt disszidens őrmester, négy évre ítélt röplapozó nyugdíjas - ötven éves a kommunista titkosszolgálat.
2012. augusztus 18., 08:54
Kádár titkosszolgái, az inasok és az Üdvözlégy
Az ÁVH felszámolása nem volt teljes körű, a kirúgottakról gondoskodtak. Kádár lazított a kézivezérlésen, de azért szemmel tartotta a szolgálatokat. Ötven éve jött létre a III/III-as csoportfőnökség
2012. augusztus 1., 00:43
A besúgás házai
Fotósorozat készült a Kádár-kori titkosrendőrség találkahelyeiről, 120 budapesti bérházban voltak rendszeresen az állambiztonság által használt lakások. Gerhes Gábor képeivel ellenőrizheti saját környékét.
2012. május 10., 14:17
Egy óra alatt megoldható az ügynökkérdés
Az ügynökügyről szóló vita ismét bebizonyította, hogy hiányzik a valódi akarat a probléma rendezésére, hiába jobboldali a kormány.
2012. április 8., 15:25
Nyomozóhatóságként is működhet az új ügynökintézet
Az ügyészséghez hasonló jogköre is lehet a kommunista múltat feltáró új hivatalnak, ahogy az ötletet adó lengyel szervezetnek is van. A mintaintézet már több mint 700 büntetőeljárást indított.
2012. április 5., 15:33
Szűrös is kapta az Orbán-jelentéseket
A kormányfő egy ellenzéki képviselő kérésére közölte a róla szóló állampárti iratokat.
2012. március 23., 13:59
Az ügynökmúltat végképp eltörölni
Az ügynökakták feltárására létrehozott bizottságok munkáját eddig mindig szabotálták, és a törvénymódosítások is elbuktak.
2012. március 19., 17:16
Nem bizottság, hanem törvény kell
Ungváry Krisztián történész szerint jogszabályt kéne módosítani arról, hogy ki nevezhető ügynöknek.
2012. március 19., 11:51
Az államra tolta a Fidesz az ügynökmúlt rendezését
A nyáron állhat fel az a bizottság, ami végleg rendezni fogja az állampárti múltat.
2011. április 6., 14:04
Visszahívják a volt ügynök bolgár diplomatákat
A kommunizmus alatt a mai bolgár nagykövetek, misszióvezetők fele dolgozott a titkosszolgálatoknak.
2011. január 14., 15:41
A bolgár parlament lemondatott 35 nagykövetet
Berlinben, Moszkvában, Pekingben és az ENSZ-ben is régi ügynökök képviselték az országot.
2010. június 3., 11:56
A pártbizottság jótékonysági egylet lehetett
A pervesztes Ungváry Krisztián szerint a bíróság a kettős honfoglalás kérdésében is dönthetne végre.
2010. június 2., 13:24
Tudományosan nem bizonyított az alkotmánybíró ügynökmúltja
Ungváry Krisztiánt és az ÉS-t 3 millió forint kártérítésre kötelezte a Legfelsőbb Bíróság.
2010. május 25., 16:29
Ügynök volt az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora
Szabó Lajost a napokban nevezték ki a posztra, közleményben fedte fel eddig eltitkolt múltját.
2009. december 8., 12:50
Becsületsértőnek találta a bíróság a besúgózást
Első fokon elítélte a Fővárosi Bíróság Ungváry Krisztián történészt, mert két éve besúgónak nevezte Kiss László alkotmánybírót.
2009. augusztus 8., 08:49
Ügynök volt Manherz Károly?
A Magyar Nemzet szerint az oktatási szakállamtitkár a 70-es években ügynökösködött. Manherz tagad.
2009. május 20., 14:08
Letakarták az III/II-es exügynök arcát az SZDSZ-es plakátokon
Az SZDSZ finoman szólva sem tartja szerencsésnek, hogy egy volt kémelhárítóval kampányoltak.
2009. május 18., 15:37
III/II-es exügynökkel kampányol Csepelen az SZDSZ
Kivágóné után újabb III/II-es név színesíti a fővárosi politikai híreket. Kál Károly húsz évig volt kémelhárító a belügynél.
2009. április 1., 13:32
Nem bizonyítható Kiss-Rigó ügynökmúltja
Az ÉS és Az Este megsértette a püspök jó hírnevét, mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla.