A menekültáradat jól összezavarta a Fideszt

DSC 5636
2015.08.28. 19:34
Ellentmondó kormányzati nyilatkozatok, kapkodás, bizonytalankodó válaszok - ilyeneket eddig nem láthattunk a kormánytól menekültügyben. A Fidesz több hónapos menekültügyi kampányában viszont ezen a héten zavar támadt. A kormány számos szigorú lépést tervez, miközben a menekültek csak most kezdtek jönni igazán.

Az utóbbi napokban mintha zavar támadt volna a kormány menekültpolitikájában. Kommunikációs és politikai síkon is érthetetlen lépések követik egymást.

A Fidesz és a kormány már hónapok óta mantrázza, milyen súlyos a bevándorlási probléma; vitanap, plakátkampány, nemzeti konzultáció is ráerősített erre. Ám most, hogy a magyarok (határ mentén élők, budapestiek, vonaton közlekedők) számára is láthatóan, érezhetően megjelent a menekültek tömege az országban, a kormány több jel szerint kapkod, megzavarodott és kissé elbizonytalanodott.

  • Használ bármit is a kerítés, amelyet elkezdtek építeni a határon?
  • Ha ott a kerítés, miért jön egyre több menekült?
  • Miért akarjuk börtönbe csukni az illegális határátlépőket, amikor nem kérünk belőlük?
  • Ha olyan nagy a probléma, akkor miért szakközépiskolásokat küldünk határvadásznak?
  • Most akkor be kell vetni a hadsereget vagy sem?
  • Mit csinálnak majd a katonák a határon? Lőjenek ne lőjenek? Mit tesz lehetővé egyáltalán az alaptörvény?
  • Ha eddig is tudták, hogy nagy a baj, miért csak most alakítanak ki tranzitzónákat a határon?

Megannyi kérdés, amelyre a kormánypárti politikusok olykor egymásnak is ellentmondó választ adtak az elmúlt napokban.

Ellentmondás 1: kell a hadsereg?

A hadsereg bevetését a Jobbik sürgette először, amire a kormánypárti politikusok eleinte nem reagáltak. Majd kedden közvetlenül a kormányzati konferencia után - pár perc eltéréssel - Pintér Sándor és Hende Csaba egymással teljesen ellentétes nyilatkozatot tett. A belügyminiszter nem hallott olyan felvetésről, ami a hadsereg bevetéséről szólna, míg a honvédelmi miniszter egyetértően bólintott arra, hogy bizony felvetődött ez a lehetőség.

Hab a tortán, hogy rá egy napra a fideszes Németh Szilárd bejelentette, hogy a Fidesz a hadsereg bevetését kezdeményezi. Egy fideszes forrásunk megerősítette, hogy nem volt jó előre végiggondolva, hogy mikor és hogyan vetik be a hadsereget a határon.

A mostani döntésben szerepet játszott, hogy a kormány szerint már eleve nagy visszatartó erő, ha katonákat küldenek a határra. Tűzparancs nélkül is. Másrészt ha a katonákat levezénylik, a Jobbik sem tud többé a katonaság bevetésével kampányolni.

Ellentmondás 2: mit is kell módosítani?

A kapkodó döntés viszont újabb ellentmondó nyilatkozatokat szült. A honvédség bevetése ugyanis vitathatatlanul törvénymódosításokat igényel. Az ország területén belül ugyanis a honvédséget csak rendkívüli helyzetekben lehet bevetni (hadiállapot, fegyveres támadás, puccs), a jelenlegi szabályok szerint a katonák szinte csak sátrakat állíthatnak a határnál.

Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán még éppen ebből kiindulva azt mondta, hogy szükség lesz az alaptörvény módosítására. Mire csütörtökön a fideszes Gulyás Gergely, majd Lázár János is cáfolta ezt. Szerintük elég lesz néhány törvénymódosítás, az alkotmányhoz nem kell nyúlni. Gulyás Gergely pénteken be is jelentette, hogy tizenhárom különböző törvény módosítását javasolják (a Btk.-tól kezdve a termőföldről és a polgári perrendtartásról szóló törvényig, de az építési és az útdíjtörvény módosítására is szükség lesz).

Az ellenzék segítsége mégis kell?

Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok rámutatnak arra, hogy a Fidesz ezúttal nem gondolta végig, hogy kivitelezhető az ötlete. Néhány módosításhoz ugyanis várhatóan kell az ellenzék segítsége. Nemcsak az alaptörvény, hanem a honvédelmi és a rendőrségi törvény is kétharmados többséget igényel. Ezt a támogatást pedig nem ígérkezik könnyűnek megszerezni: az MSZP szinte teljesen lebénult menekültügyben, közös, európai megoldást sürget, aligha szavazza meg a Fidesz törvénymódosításait.

A Jobbik pedig folyamatosan rálicitál a kormánypártokra. Most például arról nyújtottak be alkotmánymódosítást Vona Gáborék, hogy a katonák használhassák a fegyvereiket is a határon. A sajtótájékoztatóikon is azt sulykolják, hogy a Fidesz "kényezteti a bevándorlókat", szigorúbb törvények, így például tűzparancs kell. Aki illegálisan átjön a határon, lelőhetik, erről van szó.

Ezt a Fidesz elutasítja, ami érthető, hiszen nagy nemzetközi botrány lenne abból, ha sorra lőné a véres háborúkból érkező menekülteket a magyar állam. Lázár János a Kormányinfón meg is mondta, hogy a határon tűzparancs nem lesz, a rendőrök maximum gumibotot és vízágyút használhatnak. A Jobbik viszont eddigi nyilatkozatai alapján ragaszkodik a tűzparancshoz, és kérdés, megszavazza-e enélkül a hadsereg bevetését.

A kerítés eddig nem jött be

A Fidesznek a hadsereg bevetése és a Jobbik legyűrése mellett más is problémát okoz. A júniusban bejelentett kerítésépítés nagy visszhangot váltott ki itthon és Európában (emlékezhetünk, a szerb kormányfő Auschwitzot emlegetett), most viszont napról napra érkeznek képek, hogy a menekülteket egyáltalán nem tartja vissza a drótakadály. Pokróccal is le tudják győzni a kerítést.

Októberig persze megépül a magasabb, háromméteres kerítés is, sőt, Lázár János már hármas határvédelmet emlegetett, vagyis még egy akadály kerülhet a határra. Most viszont az látszik, hogy a menekülteket (és az embercsempészeket) semmilyen kormányzati intézkedés nem tartja vissza. Nem is gyakran hallunk olyat Lázár János szájából, hogy

a helyzet tarthatatlan,

mint azt a csütörtöki Kormányinfón kijelentette.

Lázár persze elsorolta a körvonalazódó megoldásokat, például a büntető törvénykönyv szigorítását, amiről napokon belül szavaz a parlament. Eszerint a tiltott határátlépés is bekerül a Btk.-ba, és a kerítés megrongálója is börtönbüntetést kaphat. Ez a szigorítás azonban felveti azt a problémát, hogy a kormánypárti politikusoknak meg kell magyarázniuk: miért jó, ha börtönbe dugjuk a bevándorlókat, miközben épp távol akarja őket tartani az országtól a kormány.

Lázár János szerint a szigorítás az elrettentés miatt szükséges, és nem számít arra, hogy tömegesen börtönbe kell majd csukni a bevándorlókat. Ha pedig mégis, a börtönök be tudják őket fogadni a BVOP vezetőjének tájékoztatása szerint, ígérte Lázár.

És a menekültek csak jönnek

A kormány jelenlegi legnagyobb problémáját azonban igazából az okozhatja, hogy a menekültek (és az embercsempészek) mintha nem igazán vennék figyelembe a kormány intézkedéseit és szólamait. Egyre többen érkeznek a szerb-magyar határhoz, hogy így jussanak be az EU-ba. "Inkább egy EU-s tábor, tranzitzóna, börtön, mint a háborús övezet" - gondolhatják. Kérdés, hogy a Fidesz új ötlete, a csak Szerbia felé nyitott tranzitzóna mennyire téríti el őket a magyar határ felől.

A kormány most, amikor ideért a hatalmas menekültáradat (napról napra növekszik az elfogott illegális határátlépők száma), kissé megzavarodott. Összevissza beszélnek, kapkodnak, újabb és újabb szigorításokat jelentenek be, amelyek csak hetek múlva valósulhatnak meg egyáltalán.

A zavart a legjobban az jelzi, hogy Lázár azt se tudta megmondani, hogy jelenleg hány bevándorló lehet az országban.

Minél többen jönnek, annál többen vannak.

A miniszter ezzel beismerte, hogy bizony vannak kérdések a menekülthelyzettel kapcsolatban, amelyre a kormánynak sincsenek válaszai.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten

A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten

Ismert előadók vitatják meg a demográfiai változások geopolitikai, kulturális és jogi dimenzióit.

február 24., 16:01

  • Belföld
Rekordot döntött a Városligeti Műjégpálya látogatószáma

Rekordot döntött a Városligeti Műjégpálya látogatószáma

A belépőjegyeken túl a korcsolyakölcsönző is csúcsot döntött.

február 24., 16:21

  • Belföld
Politikailag semlegesnek lett meghirdetve, mégis üzentek a hatalomnak a bírói tüntetésen

Politikailag semlegesnek lett meghirdetve, mégis üzentek a hatalomnak a bírói tüntetésen

Gulyás Gergely szerint nem listázzák a tüntetésen részt vevőket.

február 24., 16:02

  • Belföld
Felvételen, ahogy egy autó egy másik járműbe csapódik az M1-es autópályán

Felvételen, ahogy egy autó egy másik járműbe csapódik az M1-es autópályán

Figyelmen kívül hagyták a sebességkorlátozást jelző táblát.

február 24., 16:32

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

tegnap, 21:51

  • Belföld
Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert

Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert

Az is kiderült, a nő a Patent egyesületet nem családon belüli erőszak miatt kereste meg.

február 24., 15:24

  • Belföld
Egy dolgozó halála miatt zárt be az érdligeti Lidl

Egy dolgozó halála miatt zárt be az érdligeti Lidl

Az üzlet munkavállalója hétfő reggel lett rosszul, nem sokkal később pedig meghalt.

február 24., 14:53

  • Belföld
Megújuló csomaggal várja ügyfeleit a One Magyarország

Megújuló csomaggal várja ügyfeleit a One Magyarország

A váltásra két módon van lehetőség.

február 24., 15:38

  • Belföld
Szmogriadót rendelt el Miskolc polgármestere

Szmogriadót rendelt el Miskolc polgármestere

Arra kérte a lakosságot, hogy közösségi közlekedéssel utazzanak.

február 24., 15:08

  • Címlapon
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

tegnap, 13:22

  • Belföld
Túl van a műtéten Gyurcsány Ferenc

Túl van a műtéten Gyurcsány Ferenc

A pártelnök azt is elárulta, hogy miért kellett kórházba vonulnia.

február 24., 16:34

  • Címlapon
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

tegnap, 17:47

  • Címlapon
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

tegnap, 20:00

  • Belföld
Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét

Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét

Pártokon és nemzeteken átívelő összefogás van születőben.

február 24., 16:58

  • Címlapon
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.

tegnap, 20:19

  • Címlapon
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

tegnap, 19:09

  • Címlapon
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

tegnap, 17:22

  • Belföld
Karácsony Gergely: Indul a per, Budapest visszakaphatja a jogellenesen elvont milliárdokat

Karácsony Gergely: Indul a per, Budapest visszakaphatja a jogellenesen elvont milliárdokat

Szembeszáll a kormánnyal a főváros.

február 24., 08:34

  • Belföld
Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény

Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény

Ez több mint kétmillió embert érint.

február 24., 09:51

  • Belföld
Tökfőzelék, rántott cukkini, zöld tea – így készült Orbán Viktor az évértékelő beszédére

Tökfőzelék, rántott cukkini, zöld tea – így készült Orbán Viktor az évértékelő beszédére

Éhgyomorra lépett pódiumra a miniszterelnök a Várkert Bazárban.

február 24., 07:32

  • Belföld
Bayer Zsolt megnevezte a két bírót, akit „kormánypártiként senki nem fogadhat el semmilyen peres ügyében”

Bayer Zsolt megnevezte a két bírót, akit „kormánypártiként senki nem fogadhat el semmilyen peres ügyében”

Magyar Bírói Egyesület: A véleménynyilvánítás joga és a gyülekezési jog alkotmányos alapjog.

február 24., 12:13

  • Címlapon
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

tegnap, 20:29

  • Címlapon
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

tegnap, 20:52

  • Címlapon
Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni

Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni

Egyelőre nem lehet tudni, ki követte el a gyilkosságot.

tegnap, 15:51

  • Belföld
Több tízmillió forintot csalt ki áldozataitól egy csömöri férfi

Több tízmillió forintot csalt ki áldozataitól egy csömöri férfi

Mindent megígért, de semmit sem adott.

február 24., 10:17

Neked ajánlott