Karácsonyig nem ússzák meg a razziát a kamionosok Hegyeshalomnál

4O5A5478
2015.08.31. 21:08
Hegyeshalmi közúti határátkelőn hosszú időre be kell rendezkedni arra, hogy kamion- és teherautósorok állhatják el az autópályát Ausztria felé.

A határátkelőn dolgozó osztrák rendőrök az Indexnek azt mondták, nem kizárt, hogy karácsonykor is a teherkocsik átvizsgálásával foglalkoznak majd.

A szigorítás hétfőn kezdődött, amikor Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter elrendelte a magyar határ közelében, valamint a nemzetközi főútvonalakon a rendőri ellenőrző pontok felállítását az embercsempészek kiszűrése érdekében.

A rendőrök számítottak rá, hogy az intézkedés miatt torlódások lesznek, de az első órákban kialakult 30 kilométeres dugó őket is meglepte.

A hegyeshalmi ellenőrzést végző rendőrök parancsnoka délután azt mondta, rövidebb időszakokra felfüggesztik az ellenőrzéseket, hogy a forgalmi helyzet normalizálódhasson, de időről időre újrakezdik a kutatást. A napi beosztásról, azaz, hogy milyen időközönként és meddig vizsgálnak, a parancsnok nem volt hajlandó nyilatkozni.

Hétfőn három etapban állították le a teherfogalmat. Az első reggeli hullámot rövid szünet után délután egytől követte egy újabb, majd egy-másfél órás leállás után ötkor megint munkába álltak a rendőrök.

A kamionok átvizsgálása rövid időn belül kilométeres sorban állást okoz a teherfogalomban. A raktér kinyittatása, és a lehetséges rejtekhelyek átkutatása autónként legalább öt percet vesz igénybe. A vizsgálódást lassítja, hogy a rendőrök egyelőre nem használnak sem hőkamerát, sem már technikai berendezést.

Hegyeshalomnál a rendőrség épülete, ahol a szigorított beléptetés zajlik, néhány lépésre van attól a raktárépülettől, ahol az intézkedést kiváltó 71 halottas kamiont vizsgálják.

Az osztrák hatóságok három napja szállították a határátkelő egyik félreeső részébe azt a hűtőkocsit, amelynek a rakterében 71 menekült holttestét találták meg. A tömegtragédiát okozó embercsempész teherautó vizsgálata hétfőn is zajlott.