Vince, Artúr
-5 °C
2 °C
Index - In English In English Eng

Deutsch Tamás nem ment el az általa indított drogperre

2015.09.10. 14:03 Módosítva: 2015.09.10. 15:50

Úgy néz ki, most nem lesz bírói ítélet arról, hogy rágalom volt-e Juhász Péter Együtt-alelnök nyilatkozata, aki szerint Deutsch Tamás drogozott. A Deutsch által indított rágalmazási per első tárgyalása csütörtökön volt a Fővárosi Törvényszéken.

Ám mivel Deutsch Tamás, a magánvádló nem jelent meg, a bíró megszüntette az eljárást –mondta az Indexnek Juhász Péter. Ez ellen persze még benyújthat igazolási kérelmet Deutsch, és ha azt elfogadják, folytatódhat az eljárás, ha például bebizonyítja, hogy rajta kívül álló ok miatt nem tudott elmenni.

A cikk megjelenése után sikerült elérni a Strasbourgban tartózkodó Deutschot, aki közölte, hogy nem kapott idézést a tárgyalásra.

A magánindítványomat fenntartom, az idézés hiánya miatt fellebbezünk a döntés ellen és az eljárás le lesz folytatva Juhász ellen.

Juhász Péter ügyvédje, Deák Dávid ezt az Indexnek úgy pontosította, hogy Deutsch valóban nem kapott idézést, ahogy Juhász sem: a június 10-i személyes meghallgatáson ugyanis a bíró szóban közölte velük a mai tárgyalás időpontját (vagyis Deutsch feltehetően megfeledkezett a dologról). Deutsch az ügyvéd szerint kimenthette volna magát, de azután, hogy az Indexnek arra hivatkozott, hogy az idézés hiánya miatt nem volt jelen, ez már nehéz lesz.

A mostani büntetőperrel párhuzamosan zajlik egy polgári per is az ügyben. Annak első tárgyalására viszont Juhász Péter nem ment el (mint mondta, nem tudott róla, épp költözött), így azt akkor megnyerte Deutsch. Juhász viszont kimentette magát, így a polgári per újrakezdődik.

(A személyiségi jogi perben Deutsch Tamás ügyvédje Bodolai László, aki peres ügyekben az Indexet is képviseli)

Az ügy azzal kezdődött, hogy 

  • Deutsch Tamás tavaly december 10-én egy interjúban azt mondta, hogy soha életében nem drogozott.
  • Juhász Péter pár nappal később azt állította, tanúkkal tudja igazolni, hogy márpedig Deutsch drogozott.
  • Deutsch erre „szarcsimbóknak és kábszeres terroristának” nevezte Juhászt, és közölte, hogy beperli.
  • Elindult a polgári és most a büntetőper is. A polgári pert hamarosan újrakezdik.