Összeszedtünk mindent a közelgő horvát–magyar határzárról

HUS 2854
2015.09.25. 18:37
Jogi és politikai akadályok is lassíthatják, hogy életbe lépjen a jövő hét elejére tervezett határzár Magyarország Horvátországgal közös határszakaszán. Megoldható enélkül is, de lehet, hogy nagyobb zavart okozna, mint ha nem lépne életbe. A jövő héten azonban így is sor kerül rá, és hatással lesz a legális átkelésre, sőt, a vasúti összeköttetésre is Horvátországgal.

Jövő hét elején léphet életbe a horvát határzár, egyelőre azonban kevéssé világos, hogy ez milyen következményekkel jár.

A szerb forgatókönyv lesz a mérvadó – mondta az Indexnek Kovács Zoltán. A kormányszóvivő szavai szerint tehát akkor lép életbe a horvátországi szakaszon a határok lezárása, amikor elkészül a szerb határ mentén épített kerítéshez hasonló műszaki határzár, ami akár a hétfőt is jelentheti.

Első körben elég a gyoda kihúzása, Orbán Viktor Bécsben az osztrák kancellárral való találkozója után pénteken közölte: nem fogják megvárni a nagy kerítés elkészültét, de az is folyamatban van. Igaz, a kormányfő mondott olyat is, ami akár a határzár néhány nappal későbbi életbe léptetésére utalhatna: tanult a szerbiai kerítés következményeiből, ezért a horvát szakasz ügyében mindenkivel egyeztetni fog. Beszél a V4-ek másik három tagjával és a horvát kormányfővel is. Szavai azt sejtetnék, hogy a határzárra csak ezután kerül sor. Ez akár szerdáig is húzódhatna.

Orbán ugyanis aznap találkozna Zoran Milanoviccsal az ENSZ közgyűlésén New Yorkban. Nem biztos azonban, hogy a határzár életbeléptetésével a magyar kormányfő megvárja, hogy beszéljen horvát kollégájával.

Továbbra is él az, amit több kormányzati politikus mondott korábban: hét végén vagy a jövő hét legelején lépne életbe a határzár. Ez tehát nem függ diplomáciai egyeztetésektől

Csak az a döntő, hogy mikor készül el a műszaki határzár.

Ami a cseh, lengyel és szlovák féllel való egyeztetést illeti, ezt külügyi források szerint Szijjártó Péter fogja a hétvégén telefonon lebonyolítani.

Leállnak a határátkelők is?

A zöld határokon átigyekvő vagy a horvát hatóságok által a magyar határátkelőkre hozott menekültek mellett a határt útlevéllel – vagy személyivel – átlépő EU-s állampolgárok is megérezhetik az intézkedést.

A szerb határzár alatt a magyar fél az ásotthalmi és a röszkei – Horgos 2 – átkelőt is lezárta és időszakosan így járt el az M5-ösön áthaladó nagy röszkei határátkelőnél – Horgos 1 – is.

Ha a szerb forgatókönyv a mérvadó, akkor hasonlóra kell felkészülni azon a szakaszon is. Beremendnél látható, hogy szintén lezárás várható. (A Belügyminisztériumnak és a kormányszóvivőnek küldött, ezzel kapcsolatos kérdésekre egyelőre nem érkezett válasz.)

Zákánynál pedig szögesdróttal megerősített vasúti vagon állja útját a zöldhatáron átjövőknek – és a vonatoknak is. Kérdés, mi lesz így a nemzetközi fővonalon Budapest és Zágráb között a vasúti összeköttetéssel.

A szerb határszakaszon a Budapest és Belgrád közötti fővonalon Kelebiánál kaput építettek, hogy ne akadályozza a vasúti összeköttetést. A vagonos lezárás esetén – ilyen volt a Szerbia felől mellékvonalat fogadó Röszkénél – nincs mód a vonatközlekedés fenntartására.

A MÁV még nem tud biztosat

Egyelőre a MÁV is csak találgatja, mi lesz a határzár életbelépésével a Budapest-Zágráb vasútvonalon. Azt valószínűsítik, hogy a röszkeihez hasonló vagon csak Magyarbólynál lesz, a fővonalon pedig a már említett kapu fog elkészülni, ami nem akadályozza majd a vasúti összeköttetést a két főváros között.

Hogy a MÁV-ot eddig nem értesítették, az önmagában nem furcsa, nemzetközi példa van rá épp elég a menekültválság kapcsán: hasonló váratlansággal történt a hónap folyamán a nyugati irányú vonatok leállítása a Keletiből, vagy a Zágráb-Ljubljana vonal működésének felfüggesztése három napra.

Hol a kerítés?

„Mindenütt, ahol a földrajzi viszonyok ezt szükségessé teszik” – általában ez a hivatalos válasz, bár korábban nem övezte a tervet ekkora titkolózás. Orbán Viktor először 41 kilométeres szakaszról beszélt – ez a Duna és a Dráva közötti szakasz – szeptember 20-ára ki is húzták itt a gyodát. De a szögesdrót mellett a szerb-magyar szakaszról már ismert magas kerítés építése is zajlik, ráadásul a kormányfő biztonságpolitikai főtanácsadója, Bakondi György közölte, hogy más szakaszokon is épül műszaki határzár.

A horvát-magyar határ hossza 348 kilométer – ez a szerb szakasz kétszerese –, de nagyrészt a Drávát követi, kisebb-nagyobb kilengésekkel, így a száraz lábbal megközelíthető zöld határszakasz csak körülbelül 90 kilométer.

Nem minden zöld határ azonos

Jogi szempontból nem mindegy, hol lép át a menekült illegálisan Magyarországra. A szeptember 15-én életbe léptetett módosított menekültügyi törvénycsomag alapján bűncselekménynek számít, ha a valaki a kerítésen átmászva lép be, függetlenül attól, hogy megrongálja-e vagy sem.

Ez eddig csak a szerb határra volt érvényes, hiszen máshol nem volt határt védő létesítmény. Ha kerítéstől mentes zöldhatáron lép át valaki, akkor csak szabálysértést követ el. Horvátországban lesz kerítéssel védett és azt nélkülöző határszakasz is – ott a Dráva ad természetes védelmet –, tehát ha a menekültek az utóbbi részen jönnek, akkor csak szabálysértést követnek el, nem állíthatók bíróság elé és csupán Magyarországról lehet őket kiutasítani, az EU egészéből nem.

Ráadásul van egy logisztikai problémát okozó jogi akadály is: jelenleg ugyanis csak a szegedi bíróság illetékes az összes határzárral kapcsolatos bűncselekmény, tipikusan a kerítésmászások elbírálására. Ez kézenfekvő volt, amikor az ilyen jellegű határsértések lényegében csak Csongrád megyében történtek. Az áramlás irányának megváltozásával viszont hamarosan a már a horvát szakaszra lesz jellemző, onnan pedig nem volna praktikus mindenkit Szegedre szállítani, tekintve, hogy a szegedi bíróságot már így is leterhelik az ilyen jellegű ügyek, pedig az esetek nagy részében inkább nem is indul eljárás. Terv van újabb, területileg érintett bíróságok bevonására, ám az csak törvénymódosítással valósítható meg, az ellenzék a házszabálytól való eltérést és a szavazás előrevételét megfúrta, így legkorábban kedden tárgyalható meg és szerdán, elnöki jóváhagyás mellett léptethető életbe.

Ennek alapján nem volna praktikus már előtte bevezetni a határzárat: csütörtökön 24 óra alatt 8104 határsértőt fogtak el a rendőrök, ebből már csak 298-at a magyar-szerb, 7086-ot pedig a horvát-magyar határszakaszon.

Egyelőre azonban a kormányzati források mégis a hétfőt tartják valószínűnek.